Szellemi törvények: Az imagináció törvénye

Minden képszerű elgondolásunk arra törekszik, hogy megvalósuljon. Ha eközben a hittel szemben fellép az akarat, mindig a hit győz. A képszerű elgondolások esetében minden erőszakos igyekezet az ellenkező hatást éri el.

Minden ember képes arra, hogy elgondolásait képszerűen jelenítse meg. Egy gyermek a hallottakat vagy a látottakat csakis képszerűen tudja megjeleníteni. Minden jó építész először lelki szemei előtt látja a kész házat, mielőtt még papírra vetné az első vonalakat. Némelyek azonban hagyták ezt a természetes velünk született képességet „elaludni”, mert már csak álmukban használják, de bármely pillanatban újra lehet ébreszteni.

A kép a tudatalatti és a lélek nyelve. A kívánt végeredményt képszerűen teljes részletességében ajánlatos kidolgozni, színesen és az eredeti környezetben kell elképzelni, majd egyre pontosítani, egyre aprólékosabban kidolgozni. A kép természetesen akár film is lehet.

A belső képek életünk nagy részét meghatározzák. Ha egy bizonyos képet vagy elképzelést nem tudatosan hívunk elő tudatunkba, akkor a tudatalatti a belső raktárt, a „belső képtárat” veszi elő, és ezeket a képeket valósítja meg. Ezért ajánlatos a kívánt végeredményről tiszta képet alkotnunk. Ezeket a képeket újra és újra tudatunkba emeljük, és ott lehetőleg sokáig megőrizzük. A kívánt végeredménnyel ellentétes képeket tudatosan ki is „olthatjuk” belső képtárunkból, vagy egyszerűen lecserélhetjük elképzeléseinkre.

Képzelőerőre van szükségünk ahhoz, hogy a kívánt végeredményt képszerűen meg tudjuk jeleníteni, és ezeket a képeket szemünk elé tudjuk varázsolni. Minden gyerek képes erre, ám idővel elveszítjük ezt a képességünket, mert alig-alig használjuk. Ám mindaz, amit elfelejtettünk, újra felidézhető.

 

A következő dolgokat tudjuk képszerűen megjeleníteni:

konkrét tárgyakat

absztrakt fogalmakat és értékeket

cselekvésfolyamatot vagy filmet

önmagunkat

 

A megjelenítéshez alkalmazhatjuk a vetítővászon ­technikát, ami azt jelenti, hogy magam elé képzelek egy üres vetítővásznat, és hagyom, hogy a kívánt végeredményről szóló film vagy képsor megjelenjen rajta. Ha az nem elég, akkor ajánlatos egy valóságos képet beszerezni, legyen az akár egy újságkivágás, egy fotó vagy egy kollázs.

Minél tisztább és élesebb a kép, annál könnyebben gyűlik fel benne a megvalósulást szolgáló energia. Minél tovább és minél gyakrabban jelenítem meg szellemi képernyőmön a képet, annál hosszabb ideig áramlik az energia.

Fontos az is, hogy a kívánt végeredménnyel azonosuljak: hogyan fogok érezni, hogyan fogok viselkedni, ha az általam elképzeltek megvalósulnak.

Ha a kép kellőképpen eleven, önállóvá válik, ami azt jelenti, hogy kezdetben én döntök a részletek felől, ám lassanként maguktól jelennek meg lelki szemeim előtt, mígnem azáltal, hogy újra meg újra elképzelem, végleges formát öltenek.

Ha ilyen kép lebeg lelki szemei előtt, és néhány percig meg tudja tartani, akkor az szellemi szinten már meg is valósult. Minthogy minden változáshoz energiára van szükség, ezért a fizikai megjelenítéshez megfelelő mennyiségű energiát kell mozgósítani és a képpel összekötni. Egy egyszerű változást egyetlen üléssel meg lehet valósítani, nagyobb dolgokhoz alkalmasint akár száz ülés is szükséges lehet. Ez szellemi szinten is ugyanúgy működik, akár a fizikában.

Amint készen van a kép, és elegendő energiával van feltöltve, akkor még „magamévá kell tenni”. Birtokba veszem oly módon, hogy azonosulok vele, érzem, miként érzem majd magam, és látom, miként fogok majd viselkedni. Mindenekelőtt végtelen hálát érzek azért, hogy elképzeléseim beteljesülnek. Ezután mindent teljesen elengedek, hogy a kép manifesztálódhasson.

Talán arra gondol, hogy mostantól kezdve semmi sem lehetetlen. Ez abban az esetben igaz, ha képes elegendő energiát mobilizálni. Csupán az ön által mobilizált energia mennyisége szab korlátokat. Végtelen és kimeríthetetlen energia vesz körül bennünket, ám ebből csupán annyit tudunk mozgósítani, amennyit képesek vagyunk felfogni. Tudatunk kitágításával megnöveljük a felhasználható energia mennyiségét.

Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy csak azt tudjuk fogadni, aminek jövetelét már látjuk lelki szemeinkkel. Amint látom a kívánt végeredményt, szellemiekben megteremtem, és a mentáltréningek segítségével a fizikai szinten is megjelentetem. Ez lehet egészség, valamely probléma megoldása, sze­retet, munkahelyváltás vagy spirituális fejlődés. Ezek mind-mind a teremtés tökéletes ideái, ame­lyek nyomban megvalósulnak, mihelyt tudatomban rögzítem őket!!!

 

Ehhez két erőre van szükségem:

képzelőerő

megjelenítőerő

 

A képzelőerő közvetíti a képeket, éspedig vagy az emlékezetből, vagy pedig a képzeletből. A megjelenítőerő ezeket a képeket szellemi képernyőnkre varázsolja, és ott rögzíti. Minél pontosabban képzelek el valamit, és minél hosszabb ideig tartom ezen a szellemi képernyőn, annál több energia árad, és annál gyorsabban fog a fizikai síkon is megjelenni.

A képszerű megjelenítés nem olyan látást jelent, mint amit két szemünk kínál. Mindenki képes rá, sőt nem is lehet meg nélküle, mert a képszerű megjelenítés a „tudattalan nyelve”. Csupán arról van szó, hogy ezt tudatosítsuk. Sokat segít, ha úgy teszünk, mintha látnánk ezeket a képeket, és minden apró részletükkel együtt alaposan megszemléljük: hogy néznek ki, milyen színeket, milyen formákat észlelek, milyen érzéseket keltenek bennem?

És ezzel eljutottunk a „belső megéléshez”. Így tudom a testemben végbemenő történéseket, folyamatokat észlelni és irányítani: gondolataimat, anyagcserémet, vérkeringésemet, emésztésemet stb. Felismerem, hogy én nem a testem vagyok, az csupán létem egyik kifejeződése, és én határozom meg, hogy mi történik. Én uralom a testem!

A kívánt végeredményt a lehető legprecízebben, legpontosabban ajánlatos megformálni, miként egy operatőr dolgozik, aki a látottakat filmre rögzíti. Tehát a „sors-fotósnak” olyan tisztán, világosan és tökéletesen kell megfogalmaznom kívánságomat, hogy képes legyen a kívánt állapotot megteremteni.

Nem azt kapjuk ugyanis, amit kapni akarunk, hanem azt, amit megrendelünk!

Minél pontosabban kifejezésre juttatom kívánságomat, annál pontosabban tudja a sors az ekképpen megalkotott képet fizikai szinten manifesztálni! Minthogy ezek a ,,belső képek” határozzák meg az életünket, az adott képeket ellenőriznem is kell magamban, hogy vajon pillanatnyi állapotomnak megfelelnek-e.

 

A „belső képeknek” három fajtáját különböztetjük meg:

Aktív képek.

Ezek azok a képek, amelyek az adott időszakban tudatosan vagy öntudatlanul meghatározzák életemet.

Latens képek.

 

Ezek azok a képek, melyek mélyen el vannak rejtve a tudatalattiban, melyeket tudattalanul érzékeltünk, vagy éppen szándékosan „felejtettünk el”, és tétlenül pihennek bennünk, mígnem egy speciális helyzet éltre nem kelti őket.

Óhajtott képek. Ezek azok a képek, amelyekre nagy szükségünk volna az életben, mert építő jellegűek, és személyiségünk fejlődésére jó hatással volnának, ám nincsenek meg!

Ezeket a képeket kellene megteremtenünk ahhoz, hogy beteljesedett életet élhessünk.

Az aktív és a latens képeket rendszeresen ajánlatos ellenőrizni, hogy vajon raktározásuk még mindig kívánatos-e. A fölöslegessé vált, túlhaladott képeket, programokat és magatartásmintákat mentálisan újra át kell élni vagy fel kell oldani. Mert ezek is megvalósulnak, és fölöslegesen vesznek el tőlünk energiát.

A festő azt a képet festi, amelyet önmagában lát. Az élet hasonlóképpen jár el: megteremti azokat az életkörülményeket, amelyeket mi „belső képként” látunk és rögzítünk.