Szellemi törvények: Az ember hét születése – A hetedik születés
A hetedik születés az önkiteljesítés, ahol akarni és cselekedni már egyet jelent, a szándék és a tett is egy. Saját akaratom eggyé vált a teremtés akaratával, és egész életem az Ő akaratának láthatóvá vált kifejeződése.
Isten bennem él, és általam hat. Bárhol vagyok, ott Isten jelen van, bármit teszek, azt Isten teszi. „Az Atya és én egy vagyok.”
Nincs már semmi kétség, nincs megfontolás, tudatom tiszta csatorna az egyetlen erő számára, melyet Istennek nevezünk.
Az egyetlen tudat egysége és határai
Az egyetlen tudat individualizált része, ami vagyok, állandó kapcsolatban áll az egésszel. Ez a tudat mindent átfogó lett, és minden létezőt magában foglal. Itt már nincs én, és nincs te: minden egy.
Minden tudás bennem van, a válasz minden kérdésre. Megoldottam magam mint feladatot, és szabad vagyok, kész arra, hogy az egészet szolgáljam.
A hetedik születéssel az ember mint teremtő idea elérte legmagasabb rendű kifejezési formáját. Ez volt a cél, s most kezdődik a tulajdonképpeni élet.
Az igazi életjáték kezdete
Csak a hetedik születéssel teremtettem meg annak a feltételét, hogy a teremtésben megkapjam az első feladatot: kezdődhet az igazi életjáték.
A tökéletes ember rezdületlenül nyugszik önmaga közepében, és hagyja, hogy az élet általa történjék. Nincsenek többé személyes vágyai és szándékai, felismerte önmagát mint a vagyok, az egyetlen erő kifejeződését.
Az egoizmustól való mentesség
Mentes minden egoizmustól, az elszakadás bűne megszűnt. Képes meglátni minden látszat mögött a valóságot, felismerve, hogy mindennel egy.
Felismerve saját egységét, képes önmagát is elfogadni és szeretni olyannak, amilyen, gondolataival, érzéseivel és szükségleteivel együtt. Hasonlóképpen mindenki mást is el tud fogadni olyannak, amilyen.
Határtalan belső szabadság és egyszerűség
Nem akar semmit birtokolni, nincsenek törekvései, és minden pillanatban az örökkévalóságot éli meg. Határtalan belső szabadságot élvez, szerény és megbízható, kizárólag a saját lelkiismeretére és a valóság belső felismerésére hallgat.
Mindent el tud viselni, jól megfér mindenkivel, mindent átfogó szeretetben él. Már nem e világról való, csak még itt van ebben a világban, és tiszta, örömteli életet él, készen arra, hogy az egész minden egyes részének felfedje önmagában az igazságot és a boldogságot.
Nincs már szüksége útra, mert ő maga lett az út. És minden pillanatban a célban van!
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kurt Tepperwein: A szellemi törvények