Szellemi törvények: Az ember hét születése – A hatodik születés
A hatodik születés az önuralom, ami azt jelenti, hogy átadjuk Igaz Valónknak életünk és létünk felett az uralmat. Az ego felismerte önmagát mint Isten kifejeződése, mint az isteni akarat individualizált aspektusa, s ettől kezdve az ember egyre inkább „belső vezettetésű”.
Az ember szellemi születése
Ahogy a lélek az első születésnél a fogamzással belép az anyagi világba, úgy jelenik most meg a szellemi világban az ember akaratának tanújaként. Az ember akaratának bizonyítékából meggyőződés lett, s ezzel a meggyőződéssel nemcsak másokat tud meggyőzni, hanem egész élete ennek a belső meggyőződésnek bizonyítéka lesz.
Az élet és a belső meggyőződés harmóniája
Ettől kezdve életével mondja el, amit mondani akar. Ahogy a gyermek a második születéssel önálló lényként lép be az anyagi világba, úgy lép be az ember a hatodik születéssel tudatosan és önálló cselekvésre készen a szellemvilágba.
Valamennyi köteléket és függőséget eloldozott, és most már szabadon követi lelkiismerete szavát, és a külső parancsot is csak akkor veszi figyelembe, ha az egybecseng a belső hanggal.
Az egység Paradicsoma
Ahogyan a harmadik születéssel az ego felébredt, ugyanúgy kel életre a hatodik születéssel a vagyok, azaz az egységtudat: mindenben egy vagyok Istennel. Az ego feltámadásával hirtelen különváltam mindentől. Igaz Valóm feltámadásával és annak felismerésével, hogy önmagamban vagyok, ismét visszatértem az egység Paradicsomába, ahol egy vagyok mindennel.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kurt Tepperwein: A szellemi törvények