
A megfelelés törvénye, azaz az analógia azt jelenti: „Mint fent, úgy lent, mint lent, úgy fent. Miként a legkisebben, azonképpen a legnagyobban, miként bent, úgy kint.” A törvény azt is jelenti, hogy egy adott tartalomhoz mindig egy adott forma illik – a tartalom és a forma azonos.
Amennyiben én tudattal rendelkezem, akkor minden sejtnek, minden naprendszernek és az egész univerzumnak is van tudata. Minden létezőnek a létezés minden szintjén megvan a megfelelője.
Amikor valamely szinttel ismerkedem, és azt megismerem, voltaképpen minden szintet megismerek, hiszen ezek egymásnak megfelelnek. Az ember, mint mikrokozmosz, pontos képe a makrokozmosznak, hiszen Isten a maga képmására teremtett bennünket.
Ez a törvény a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenre érvényes: a mágnességtől, az elektromos részecskéktől, az atomoktól, molekuláktól, biológiai sejtektől, szervektől és organizmusoktól kezdve az égitestekig, naprendszerekig, tejútrendszerekig és végül az egész univerzumig, sőt ugyanúgy érvényes a finomanyag szintjén és a szellemi szinteken.
Az alábbiakban megpróbáljuk „leképezni” a világot:
szellemi
szubsztancia – mágnesség elektromosság
szellem
őserő-rezgés
Isten
szellem
rezgés-őserő
Isten
fizikai
szubsztancia – atomok
molekulák
Hermész Triszmegisztosz ókori bölcs ezt a törvényt a következőképpen fogalmazta meg: „Ami lent van, az azonos azzal, ami odafent van, és ami odafent van, az azonos azzal, ami lent van, ekképpen teljesítve be az Egyetlen csodaművét.”
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kurt Tepperwein: A szellemi törvények