Plejádiak tanításai: Gyorsuló energia és elmétek kiterjesztése 2.rész

Mindenki fel tud ébredni, és képes az életet egy magasabb szinten megtapasztalni. Bizonyára felmerül bennetek, hogy vajon tud-e az ember változtatni az élete menetén. Azt, hogy mit tapasztaltok meg, az értékrendetek és a meggyőződéseitek határozzák meg, és természetesen megvan hozzá a szabad akaratotok, hogy bármelyiken vagy mindkettőn változtassatok. Ebben a valóságban az alapján határozzátok meg magatokat, hogy hogyan válaszoltok a tapasztalataitokra. A saját értékelésetek alapján lehettek osztályelsők, de az is lehet, hogy visszafogjátok magatokat. Amikor a háromdimenziós valóságba léptek, egy modellt (blueprintet) hoztok magatokkal, ami a sejtjeitekbe van kódolva; az önazonosságotok kiolvasható a testetekből, és táblázatba foglalható a bolygók születésetekkor fennálló helyzete alapján. A nevetek, a véretek, az energiamezőtök határozott rajzolatot hordoz a személyiségetekről, és az ebben az életetekben elérhető lehetséges teljesítményeitekről.
A tehetségetek és képességeitek belül tárolódnak, ám semmiféleképpen nem korlátozzák a lehetőségeiteket; sokkal inkább eszközök, melyek az identitásotokat tükrözik. Mindig élhettek a szabad akaratotokkal, és választhattok a lehetőségek széles skálájából; a többi, lehetséges változatotok minden lehető választást megtapasztal, amivel valaha is találkoztatok. Azért tudtok hozzákapcsolódni a jelenlegi valóságotokhoz, mert az az egyéni meggyőződéseiteket és lelkiállapototokat tükrözi. Ha az életeteket és a világotokat befolyásoló energiákat nézzük, akkor az életetek és a valóságotok kiszámítható lehet, ám ugyanakkor kiszámíthatatlan is, ha azt vesszük, hogy hogyan reagáltok rájuk. Mindenki fel tud ébredni és képes az életet egy magasabb szinten megtapasztalni, mert a kozmikus erők és a finomenergiák szubatomi szinten hatnak rátok, és új meglátásokat és előérzeteket hozhatnak felszínre, melyek hatására lehet, hogy változtattok az életeteken.
A életben időről időre lehetőséget kell teremteni bizonyos szennyeződések eltávolítására. Meglehet, hogy most fizikai szennyre gondoltok; mi azonban energetikai szennyre, pontosabban olyan alacsony rezgések frekvenciájára, melyek hamis életprogramként halmozódtak fel a külső környezetetekben és a belső világotokban is. A gyógyítást az idővonal mentén kell végezni, hogy a DNS-ben tárolódott, feszült lelki és érzelmi energia hatalmas lerakata feloldódjék. A DNS bizonyos részei, amelyeket üresnek, hasztalannak vélnek, valójában alapvető feljegyzéseket és kulcsfontosságú információkat tárolnak.
A DNS-nek megvan a saját információhálózata az ősök vonaláról. Az emberi test finom beállítású műszer, mely sejti szinten hihetetlen mennyiségű, percről percre rögzített kép, lenyomat, személyes benyomás őrzésére képes. Ezek felhalmozódása végül erős szemléletbeli befolyáshoz vezet, ami generációról generációra száll a vérkötelék természetes lelki hatása révén. A vér által közvetített információ közössége és ismerőssége révén minden családban jelen van egy nagyon erős lelki kapcsolat. A sejtjeitek mindig hírt adnak genetikai családotoknak az aktuális lelkiállapototokról.
Nagyon sok érdekes kérdés vetődik fel, ha kitoljátok egy kicsit elmétek határait, eltűnődtök az őseitek sorsán és azon a rengeteg észlelésen és tapasztalaton, ami a DNS-otokba íródott. Összpontosítsátok most egy kicsit a figyelmeteket a lélegzetetekre, és teremtsek megnyugtató, ritmusos energiaáramlást a testetekben, amely elhatol egészen a sejtetek szubatomi rétegeibe!
Vizualizáljatok forgókeringő, arany színű energiaspirálokat, amelyek körültáncolják a sejtjeiteket, és lássátok, ahogy a részecskék és hullámok tündöklő színű, folyékony geometriai formákká, szelíden simogató hangokká olvadnak össze! Most határozzátok el, hogy megnyitjátok a saját személyes idővonalatokat, és lélegezzétek be ezt a gondolatot sejtjeitek táncába! Lazuljatok bele ebbe a pillanatba, és képzeljétek el, hogy az őseitek megjelennek előttetek; a vérkötelékek nagyszerű találkozója ez, amely hívásotokra jött létre! Kiterjedt családotok minden tagja egyéni módon van felöltözve. Egyenként fognak elétek járulni: nézzetek mélyen a szemükbe, s lássátok meg, miféle öröm vagy tragédia, lélegzetelállító, nagy felfedezés vagy súlyos csalódás töltötte ki az életüket. Úgy fogadjátok ezeket a képeket és szimbólumokat, mint családi örökségetek részeit, és mindenképpen érezzetek hálás tiszteletet irántuk! Amikor a találkozó teljessé válik, meditáljatok el a tapasztalatok bőséges tárházán, a kreatív képességeken, amelyek mind ott vannak a ti lényetekben is!
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Barbara Marciniak: A fejlődés ösvénye