Oroszok valósítják meg Tesla terveit

Azaz a modern technológia által könnyedén megvalósítható a vezeték nélküli energiaátvitel úgy, hogy az „adó” és a „vevő” közötti kapcsolat során csak minimális lenne az energiaveszteség.Tesla (fizikailag és gyakorlatilag többszörösen bizonyított) elképzelése alapvetően abból állt, hogy az ionoszféra és a magnetoszféra töménytelen mennyiségű potenciális energiával rendelkezik, melynek értéke hozzávetőleg 3 milliárd kW, azaz 3 terrawatt. Ezek szerint a Föld elektromágneses rezgéseinek további gerjesztésével, illetve a természetes Schumann frekvenciák amplitúdóját megnövelve, a Föld bármely pontján ingyen és könnyen kinyerhető lenne ez a villamos energia, hiszen bolygónk és az ionoszféra közötti űr hozzávetőleg 15000 mF.q kapacitású gömbkondenzátorként működik.
A szerb származású feltaláló elméletének helyességét bizonyítandó először 1895-ben New York-ban, majd 1899-ben Colorado Springs-ben építette fel az általa kifejlesztett trafóként (transzformátorként) működő Wardenclyffe Erősítő Adót. Ez utóbbi helyet egyébként azért választotta ki a kutató, mert az El Paso megyei település egyrészt egy mérfölddel mélyebben fekszik, mint a tenger szintje, másrészt a település körül gyakoriak a viharok, szárazabb a levegő, és így alacsonyabb a légnyomás, mint az USA többi területén. A száraz levegő növelte az átütési feszültséget, így az ionizáció magasabb értékeket érhetett el.

A fizika nyelvén ez azt jelentette, hogy „Az áramkört csak annak ellenállása korlátozza. A rezonancia frekvencián az áramkörben folyó áram addig növekszik, míg az ellenálláson eső feszültség egyenlő nem lesz a forrás feszültségével.” Ez az áramkör zavarba ejtette Edisont is, mert Tesla „zárt hurok elemeken áthaladó feszültsége” abszolút nem felelt meg Kirchoff törvényének! Érdemes megjegyezni, hogy a Tesla-féle Erősítő Adó működésének pontos matematikai leírását csak a feltaláló munkásságát követő 50-100 évben sikerült megalkotni!
A Colorado Springs-iek közül sokan panaszkodtak ekkoriban arra, hogy a laboratórium közelében a talaj és a lábuk között gyakran ívkisülések jelentek meg. Ezek az ívkisülések megfigyelhetők voltak néha a helyi víztározóban is. A laboratórium körüli terület koronaszerűen fénylett, Szent Elmo tüzéhez hasonlóan. Tesla egyik kísérlete egyébként tönkretette a Colorado Springs-i Elektromos Társaság generátorát is, mivel a nagyfrekvenciás hullámok betáplálódtak a városi energia elosztó rendszerbe. „Az őrült szerb” által csak a „Világ Rendszere” néven emlegetett projekt eredményei lenyűgözőek voltak. A feltaláló ekkor így fogalmazott: „Az erőművemet kilenc hónap alatt üzembe lehet helyezni. Ennek az erőműnek a segítségével gyakorlatilag 10 millió lóerőnyi (7,5 milliárd watt) villamos energia áll a rendelkezésünkre folyamatosan további költségek nélkül.”

Leonyid Plehanov és Szergej Plehanov orosz fizikusok öt évig tartó kutatásaik során most úgy látják, hogy Tesla találmányának lényege nemcsak helyes, hanem meg is valósítható. A Transzmitter Energiára keresztelt projektjük célja, hogy legalább 800 ezer dollárnyi adományt gyűjtsenek össze, hogy megépítsék a szerb tornyának prototípusát Oroszországban. „Becslésünk szerint a világ villamos-energia szükségletének ellátásához mintegy 38 ezer négyzetmérföldnyi napelemre lenne szükség, amelynek felépítése húszezer milliárd (lásd: 20.000.000.000.000) amerikai dollárba kerülne. A 7,5-8 milliárd wattot előállító tornyunk és erőművünk megépítésére csak 800 ezer dollárra lenne szükség.”
A testvérek, hogy a pénzt összegyűjtsék elindították az IndieGogo Kickstarter kampányukat is. A Global Energy Transmission nevű honlapjukon van egy bevezető a vezeték nélküli energia átvitel elveiről, valamint részletes dokumentáció a csapat munkájának részleteiről és a technikai specifikációkról. Ha valaki támogatni szeretné a projektet, esetleg együttműködne mint feltaláló vagy mérnök, arra ide kattintva van lehetősége.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
gyartastrend.hu