ÁllatvilágÉrdekességekTermészet

Megzavarodtak a majmok egy holland állatkertben

 

Megzavarodtak a majmok egy holland állatkertbenAz állatkerti páviánok látszólag minden ok nélkül megzavarodtak: nem ettek, naphosszat a látogatóknak hátat fordítva ücsörögtek a földön.

Lefagytak, mintha kísértetet láttak volna – mondaná a magyar „népnyelv” egy holland állatkert páviánjaira. A népes majomcsapat ugyanis egyik percről a másikra minden látható ok nélkül teljesen zavartan kezdett viselkedni. A majmok nem ettek, jelét sem lehetett rajtuk felfedezni szokásos mozgékony, civakodó életmódjuknak. Csak ültek a földön vagy fákon a látogatóknak hátat fordítva.
A múlt hétfőn történhetett valami, az állatok este kezdték a szokatlan viselkedést. Mintha hirtelen pánikba estek volna, mégsem ugráltak, nem volt megfigyelhető az ilyenkor szokásos hisztérikus viselkedés. Kedden és szerdán csak ücsörögtek, mintha valamitől teljesen lefagytak volna, még legkedvesebb időtöltésüket, az evést is hanyagolták.
A szakemberek teljesen értetlenül állnak a történtek előtt, csupán találgatni tudnak. Esetleg egy ragadozót láttak, ami állatkerti körülmények között nehezen elképzelhető. Morajlást hallhattak, amiből földrengésre következtettek és ez okozhatta a furcsa viselkedést? A legbizarrabb feltételezés eddig az volt, hogy a majmokat UFO rémítette halálra…
Érdekes, hogy az állatkert páviánjai – mindannyian fogságban születtek már – az utóbbi húsz év alatt immár negyedik alkalommal produkálták ugyanezt. A rejtély ezúttal is rejtély marad, a páviánok viselkedése pár nap múlva visszatért a normális kerékvágásba.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

hir24.hu

Related posts

10 naplemente,amit mindenképp látnod kell egyszer

Sandal

A fák gyógyereje

Sandal

Íme a világ legnehezebb rovara

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .