Lemuriával kapcsolatos kutatások – 1910-től

Társadalmunk először 1910-ben adott hitelt annak az elképzelésnek, miszerint Lemuria valóban létezett. Nem igazán emlékszünk a részletekre ezzel kapcsolatban, mivel 1912-ben változás történt evolúciónk folyamában. 

1912-ben az 1942-43-as Philadelphia kutatásokhoz (Montauk projekt) hasonló kísérletek zajlottak. A hatalmas katasztrófába torkollott kísérletet tulajdonképpen 1913-ban végezték, s személyes meggyőződésem szerint az első világháború kirobbanása ennek a kísérletnek tudható be. Ezután nem voltunk már többé azok akik azelőtt.

Az első világháború előtt az Egyesült Államok spirituális növekedési mintája egészen hasonló volt a maihoz. Az emberek rendkívül nagy érdeklődést mutattak a spirituális és pszichikus művek, a meditáció, az ősi múlt megismerése és hasonló természetű dolgok iránt. 

Colonel James Churchward, a francia Augustus Le Plogeon és mások az Atlantisz és Lemuria létezésével kapcsolatos területeket tanulmányozták, továbbá  rendkívül sok, a maihoz hasonló gondolat mintával találkozhattunk abban az időben. 

Az első világháború kitörésekor álomba merültünk s nem is igen tértünk magunkhoz egészen 1960-ig.

Ám a korallokkal kapcsolatos, Lemuria létezését bizonyító felfedezések, amelyeket 1910-ben tettek, igazán figyelemreméltóak voltak. A korall kizárólag a vízfelszín alatti 45 m mélységig terjedő rétegben növekszik. Úgy sejtem, 1910-ben a Csendes-óceán feneke magasabban feküdt, mint manapság, mivel az óceán felszínén látható korallgyűrűk sora nyúlt a Húsvét-szigetektől a távoli messzeségbe.

A tengerfenék egyébként folyamatosan emelkedik és süllyed. Lehet, hogy nem mindannyian értesültünk róla, ám az Atlanti-óceán feneke 1969 decemberében több mint 3 km-t emelkedett; a Life magazin 1970. januári kiadása beszámol az eseményről. A Bermuda területén számos sziget tört hirtelen a felszínre. Néhányuk még ma is látható, a legtöbbjük azonban újra a hullámok alá merült. Előtte a tengerfenék több mint 3 km-es mélységben feküdt.

Azokban az időkben, amikor Platón leírást adott Atlantiszról és az Atlanti-óceánról, a görögök a Gibraltári szoroson túl csak nagy nehézségek árán tudták hajóikat az Atlanti-óceán vizeire irányítani, minthogy a víz azon a területen csupán 3-4,5 m mélységű volt, néhol még ennél is kevesebb. Ma a tengerfenék ismét a mélységekbe veszik.

A Csendes-óceánban felfedezett korallgyűrűk a becslések szerint 55( m mélységben fekszenek. Ez azt jelenti, hogy eredetileg a gyűrűk helse jében szigetek helyezkedtek el, mivel a korall csak a vízfelszín közelében képes növekedni. Márpedig, ha a gyűrűkre 550 m mélységben találtak, az arra utal – mivel 45 m alatt nem képesek tovább fejlődni – hogy a korallgyűrűk lassanként süllyedtek a mélybe. 1910-ben a messzeségbe nyúló korallgyűrűk látványa arra a következtetésre vezette a kutatókat, hogy ezen a területen valaha számos szigetnek kellett kiemelkednie az óceán vizéből. Még ennél is fontosabb, hogy ha megfigyeljük a növény- és állatvilágot, ugyanazokat a teremtményeket találjuk egy egész sor szigeten a Hawaiitól a Húsvét-szigetekig elnyúló vonalon. E szigeteket nagy távolságok választják el egymástól, ám ha megnézünk egy térképet, láthatjuk, hogy a sok kis szigetből egy hosszú ív rajzolódik ki. Ez a bizonyos ív valaha Lemuria nyugati partjainál húzódott. A szigetek mindegyike, beleértve Tahitit és Boreát is, Lemuria részei voltak. Az ív mentén elhelyezkedő szigetek pontosan ugyanolyan növény- és állatvilággal rendelkeznek – nem bármelyiken, hanem csakis az ív vonulatánál fekvő szigeteken – ugyanazokat a fákat, madarakat, méheket, bogarakat, baktériumokat, stb. találhatjuk. A tudomány ezt a jelenséget csak azzal tudja magyarázni, hogy valaha ezeket a szigeteket földnyelvek kötötték össze egymással.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!