Kundalini: A Kígyótűz
Ez az erő egy másik fizikai szintű megnyilvánulása a Logosz sokféle erő-aspektusának, amely a harmadik aspektusból eredő első kiáradáshoz tartozik. Az általunk ismert minden síkon létezik, de abban az éterikus anyagban, amelyről éppen szó van, ezzel fejezi ki magát. Nem lehet átváltoztatni sem a már említett elsődleges erővé, sem azzá a vitális erővé, amely a Napból jön, és úgy látszik, hogy a fizikai energia semmiféle más fajtája semmilyen módon nincs rá hatással. Láttam egy és egynegyed millió voltos elektromos feszültséget emberi testbe vezetni úgy, hogy amikor az illető a fal felé nyújtotta a kezét, hatalmas lángok törtek elő az ujjaiból, mégsem érzett semmi szokatlant, és ilyen körülmények között a legcsekélyebb égési sebet sem szenvedte, ha csak akkor meg nem érintett valamilyen külső tárgyat. De még ennek a hatalmas erőmegnyilvánulásnak sem volt semmilyen hatása a kígyótűzre.
Sok éve tudjuk, hogy mélyen lenn a Földben van valami, amit a Harmadik Logosz laboratóriumának nevezhetünk. Amikor megkíséreljük kikutatni a Föld középpontjának körülményeit, ott roppant erő hatalmas gömbjét találjuk, amit meg sem tudunk közelíteni. Csak a külső rétegeit érinthetjük, de amikor ezt tesszük, még akkor is nyilvánvaló, hogy azok közeli kapcsolatban vannak az emberi testben lévő kundalini rétegeivel. A Harmadik Logosz ereje abba a központba bizonyára korszakokkal korábban áradt be, de még most is ott működik. Ott az új vegyi elemek fokozatos fejlesztésével van elfoglalva, amelyek azután növekvő forma-összetettséget, és mind több és több energiát, erőteljesebb belső életet vagy tevékenységet fejeznek ki.
A vegyészet tanulmányozói ismerik az orosz vegyésztől, Mengyelejevtől a múlt század második feléből származó periodikus rendszert, amelyben az ismert vegyi elemek atomsúlyuk szerint vannak elrendezve, a legkönnyebbel, a hidrogénnel kezdve, amelynek atomsúlya egy, és a mostanáig (a húszas évekig! A ford.) legnehezebbként ismert urániummal végezve, amelynek atomsúlya 238,5. Erre vonatkozó saját kutatásainkban azt találtuk, hogy ezek az atomsúlyok majdnem egészen pontosan arányosak a minden elemben lévő fizikai ősatomok számával.
Amikor az elemeket éterikus látással vizsgáltuk, az általunk látott forma a legtöbb esetben arra utalt – miként a periodikus rendszer is -, hogy az elemek ciklikus rendben fejlődtek ki, és nem egyenes vonalon helyezkednek el, hanem felfelé haladó spirálon. Úgy mondták nekünk, hogy a hidrogén, az oxigén és a nitrogén (amelyek Földünk kérgének körülbelül a felét és majdnem az egész légkörét alkotják) egyúttal egy másik és nagyobb naprendszerhez is tartoznak. De úgy tudjuk, hogy a többi elemet Naprendszerünk Logosza fejlesztette ki. Spirálját számunkra felfoghatatlan hőmérséklet- és nyomásviszonyok mellett az urániumon túl viszi. Amint azután fokozatosan új elemek alakulnak, azok kifelé és felfelé nyomódnak a Föld felszíne felé.
Kundalininek testünkben lévő ereje a Szentléleknek ebből a mélyen a földben lévő laboratóriumából származik. Ez az alvilág félelmetesen izzó tüzéhez tartozik. Ez a tűz feltűnő ellentéte a Napból jövő vitalitás tüzének, amelyet a következőkben magyarázunk meg. Az utóbbi a levegő, a fény és a nagy nyílt térségek jelensége. Azonban ez a lentről jövő tűz sokkal anyagibb, olyan, mint a vörösen izzó vas, az izzó fém. Ennek a roppant nagy erőnek van egy rettenetes oldala. Azt a benyomást kelti, hogy könyörtelen bizonyossággal tovább nyomulva, lassan, de ellenállhatatlanul ereszkedik mind mélyebbre és mélyebbre az anyagba.
A kígyótűz a Harmadik Logosz energiájának nem az a része, amelynek segítségével mind sűrűbb és sűrűbb vegyi elemeket épít. Sokkal inkább olyan természetű, mint annak az erőnek a továbbfejlődése, amely a rádiumhoz hasonló elemek élő központjában van. Ez az energia a Harmadik Logosz élettevékenységének része. Miután már elérte a legalsóbb merülését, újból felfelé indul a magasságok felé, ahonnan jött. Már régebben megértettük, hogy a második élethullám a Második Logoszból, az anyagba az első, a második és a harmadik elementál-világon át ereszkedik le az ásványvilágig, és újból felemelkedik a növény-és állatvilágon át az emberi létezés birodalmáig, ahol az Első Logosz lefelé irányuló erejével találkozik. Ez a baloldali ábrán látható, amelyen az ovális rész ábrázolja, hogy a második kiáradás a bal oldalon száll le, eléri a vázlat alján jelzett legsűrűbb pontot, azután a vázlat jobb oldalán látható módon emelkedik fel.
Most már láthatjuk, hogy a Harmadik Logosz ereje is felemelkedik, miután a legalacsonyabb pontját érintette. Képzeljük el, hogy a függőleges vonal az ábra közepén a saját útvonalán tér vissza. Kundalini e kiáradás ereje a visszatérése útján, és ez a fejlődő teremtmények testében, belsőséges kapcsolatban működik a már említett elsődleges erővel. A kettő együttműködik abban, hogy a teremtményt arra a pontra emelje, ahol az Első Logosz kiáradását befogadhatja és Én-né, emberi lénnyé válik, és még azután is továbbfejleszti a tudathordozó eszközöket.
Ilyenképpen Isten hatalmas erejét éppen úgy vonjuk magunkba lentről, a Földből, mint fentről, a mennyből. Éppen így vagyunk mind a Föld, mind a Nap gyermekei. A kettő bennünk találkozik és működik együtt fejlődésünk érdekében. Nem lehetünk meg csak az egyikkel a másik nélkül, de ha valamelyik túlsúlyban van, komoly veszedelem fenyeget bennünket. Ezért veszélyes a kígyótűz mélyebb rétegei valamelyikének kifejlesztése, mielőtt az ember élete tisztává és kifinomulttá válna.
Sokat hallunk erről a különös tűzről, és az idő előtti felkeltésével járó veszélyről, és ebből kétségtelenül sok minden igaz. Valóban nagyon komoly veszély rejlik abban, ha az ember felébreszti ezen vad energia magasabb aspektusait, mielőtt megszerezte volna az erőt, amellyel azon uralkodni tud, és mielőtt szert tett volna az élet és gondolat azon tisztaságára, amely számára az egyedüli biztonság az ilyen óriási lehetőségek felszabadítása folyamán. Kundalini azonban sokkal nagyobb szerepet játszik mindennapi életünkben, mint eddig legtöbben hittük volna. Van egy sokkal enyhébb és szelídebb megnyilvánulása, amely már felébredt bennünk, és nemcsak ártalmatlan, hanem jótékony is, ami éjjel és nappal végzi kijelölt feladatát, miközben jelenlétének és ténykedésének egyáltalán nem vagyunk tudatában. Természetesen már korábban észrevettük ezt az erőt, amint az idegek mentén áramlik, és egyszerűen ideg-fluidumnak (idegáramlatnak) neveztük el, mivel nem ismertük fel, hogy tulajdonképpen mi is az. Igyekezetünkben, hogy ezt az erőt elemezzük és visszavezessük az eredetéig, rájöttünk, hogy az emberi testbe ez az erő a gyökér-csakrán át áramlik.
Mint minden erő, a kundalini önmaga láthatatlan, az ember testében azonban asztrális és éterikus anyagból készült, egymásba helyezett üreges gömbök különös fészkébe burkolódzik. Ezek olyanok, mint a kínai „ördöggolyó”-ban lévő gömbök.
Úgy látszik, hogy a gyökér-csakrában hét ilyen közös központú gömb van, a gerincoszlop legalsóbb csigolyája, a farcsont közelében lévő utolsó igazi sejtben vagy üregben és körülötte. Az átlagembernél azonban csak a legkülső gömbben lévő erő működik. A további gömbökben, amint azt egyes keleti könyvekben is írják, ez az energia „alszik”, és csak akkor mutatkoznak a tűz veszedelmes jelenségei, amikor az ember megkísérli a belső rétegekben szunnyadó energiákat is felébreszteni. A gömb külső héjának ártalmatlan tüze felfelé áramlik, és a gerincoszlopon (az eddig végzett kutatások szerint) egyidejűleg használja a szushumná, idá és pingalá hármas vonalát.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
C.W. Leadbeater