Krisztus-háló avagy a piramisok szerepe a Hathorok szerint
A piramisok nem pusztán temetkezési helyek voltak, mint ahogyan néhány tudós és régész képzeli. Bár volt többnek a belsejében temetkezési hely, elsődlegesen ENERGIAOSZCILLÁTORKÉNT működtek. Mivel az oldalait eredetileg márványhoz hasonló, fényesre csiszolt gránitból építették, a piramis ENERGIAREZGÉS bocsátott ki és fogadott be.
A beavatottak beléphettek a matematikai számítások segítségével kijelölt területeire.
Csak az Energiamátrixból kiindulva juthattak közelebb a Nagy Univerzum és a Nagy Misztérium megértéséhez. Ez az egyik szerepe.
A piramisok egy másik feladata ENERGIÁVAL kapcsolatos. A piramisokat sajátos matematikai számítások alapján helyezték el a térben azért, hogy elősegítsék a HÁLÓZAT LÉTREHOZÁSÁT. Ezt az Energiahálót kifejezetten abból a célból alkották meg, hogy ráépülhessen a hálózat következő szintje.
Ezt ma KRISZTUS-HÁLÓNAK nevezik, és akkor jött létre, amikor a Názáreti Jézusként ismert tanítók véghez vitte erőfeszítéseit. Tehát mikor ez a nagyszerű lény elkezdte munkáját, a piramisok alkotta hálózat támogatta az új rezgéseket, és ez a vibráló KRISZTUS-háló mind a mai napig erősödik. Tehát ezek az építmények többszintű és több célú létesítmények voltak.
Szó szerint a piramisok százai vannak elszórva Közép-Amerikában és Mexikóban és az emberek nem is tudnak róla. A dzsungel eltakarják őket. Tovább piramisok százai a világ különböző pontjain vannak elszórva. Ezeket nem egyetlen egy civilizáció alkotta .
Sok különböző kultúra hozta létre őket. De az építésben résztvevő minden lény és kultúra az INTUÍCIÓJÁN és ÉRTELMÉN keresztül szoros kapcsolatban állt a Nagy Misztériumokkal. Tisztán látták, milyen befolyást gyakorolnak cselekedeteik az ENERGIÁRA.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Tom Kenyon