Aurora Borealis / Sarki fény figyelőAurora Borealis/Sarki fény (képek)Csillagászat/ŰrkutatásKépekMegfigyelőkVilág

Kp7-es intenzitású sarki fény ragyogott Európa felett

Vasárnap hat óra után, idén 10. alkalommal tűnt fel a sarki fény Magyarországon. És sosem volt még annyira erős, és csodás, mint aznap este! Szabad szemmel is látni lehetett az ország nagy részéről a pirosas-magenta színű színjátékot. 
De nem csak a magyarok voltak ilyen szerencsések, hiszen a sarki fény egészen dél felé húzódott, és Olaszországból, sőt, még Görögországból is nagyon erősen látni lehetett a fényét. Ugyanígy Amerikának a délre eső részein is szépen megfigyelhető volt.
A NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal) vasárnap adta ki a figyelmeztetést G3-as geomágneses viharra. 
A NOAA 5-szintű skála szerint kategorizálja a bolygót elérő geomágneses viharokat G1-től G5-ig terjedőleg. A geomágneses viharok többnyire nincsenek hatással az emberi egészségre, de ezek az események hatással lehetnek az elektromos hálózatokra, a kommunikációs eszközökre és a műholdak működésére, és veszélyt jelenthetnek az űrben jelenleg élő űrhajósokra. 
Magát a sarki fény intenzitását pedig a NOAA Kp-ban méri 0-9-es erősségig. A vasárnapi intenzitás pedig sok helyen elérte a 7-es fokozatot a 9-ből. 

Képek: 

Magyarország:

Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 5

Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 3 Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 2 Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 2

Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 4

Bulgária:
 Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 9  

Görögország:Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 6

Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 8  Csehország:
Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 10

Idén a legerősebb sarki fény tündökölt a bolygón 7

Írta és Közzétette: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

Képek: idokep.hu / foxnews / twitter.com 

 

Related posts

A Nő és a Férfi küldetése

Sandal

Ha azt gondolod…

Sandal

Sivatagban épül meg a világ legnagyobb botanikus kertje

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .