Képzeletünk formál minket

Hányszor hallottuk már, hogy valaki azt mondja, „Ó, ez csupán képzelődés.” Csupán képzelődés, hát persze. A képzelet nem más, mint maga az ember. Nincs olyan, aki szűkében lenne a képzelőerőnek, azonban csak kevesen képesek fegyelmezni a képzeletüket. A képzelet maga elpusztíthatatlan, és ebben rejtőzik a helytelen használat szörnyűsége. Naponta elsétálunk valami idegen mellett az utcán, miközben látjuk, hogy magában motyog. Mintha képzeletbeli vitát folytatna valakivel, aki ott sincs. Hevesen, félelemmel vagy éppen gyűlölettel telten vitatkozik, miközben egyáltalán nem is sejti, hogy képzeletével mozgásba hoz egy olyan kellemetlen eseményt, amellyel hamarosan szembe fog találkozni. Abból keletkezik a világ, amit a képzelet megél. Nem a tények, hanem a képzelet szüleményei alakítják a mindennapjainkat. A precízen és világosan gondolkodók azok, akik egy kitalált világban élnek. Csakis a képzelet képes visszahozni azt az Édenkertet, ahonnan a mindennapi megtapasztalások kiűztek minket. A képzelet az az észlelőképesség, amellyel az Édenkertet érzékeljük. A képzelet az az erő, amelynek segítségével a jövőkép látomását a létezésbe emeljük.