Isten részvéte és gondoskodása az életedben
Ha kételkedsz Istenben, Isten semmit sem veszít végtelen képességéből. Kételkedhetsz Isten létezésében, ha akarsz, hiszen nem áll szemtől szembe veled; nem látod, és nem érzed tudatosan. De magadban ne kételkedj! Ha valaki más már megvalósította Istent, te miért ne lennél képes megtenni ugyanezt? Ugyanaz az Isten, aki megvan benne, benned is ott van. Minden lélek ugyanabból a Forrásból származik, és ez a Forrás Isten. Ha egy ember megvalósította már Istent lelke törekvésén keresztül, te is meg tudod tenni.
Kétséged alaptalan
Bár törekvésed talán még nem olyan intenzív, mint amilyen azé a másik emberé volt, érezned kell, hogy Isten mindaddig nem lesz beteljesült, amíg meg nem valósítod Őt. Isten létezésének benned és általad kell beteljesednie. Ha a barátod már megvalósította Istent, de te még megvalósulatlan maradtál, biztos lehetsz benne, hogy Isten beteljesületlen maradt. Csak azon a napon teljesül be, amikor már minden emberi lény megvalósította Őt.
Isten részvéte és gondoskodása
Lehet, hogy tökéletesen hiszel Isten létezésében, de kételkedsz Isten Részvétében. Azt kérdezed talán:
– Isten valóban olyan részvétteljes? Annyi rosszat tettem életemben. Vajon mégis nekem adja Tudásfényét? Miért is kellene feltétlen Részvétet tanúsítania irántam?
Hogy az ilyen kétséget legyőzd, emlékezz, hogy egykor lélek voltál a lélek világában. Ki hozta a lelkedet ebbe a világba? Isten. Mielőtt még tudatára ébredtél volna a spiritualitásnak, az isteniségnek és a valóságnak, Isten életet adott neked. Isten az isteniség üzenetét adta neked. Láthatod, Isten mennyi mindent adott már neked, bár tudatosan sosem kérted ezeket a dolgokat.
Mindez a lelkeden keresztül jutott hozzád. Ki teremtette a lelkedet? Isten. Ki ajándékozta azt neked? Isten. Ki fog téged a lelkeden keresztül beteljesíteni? Megint csak Isten. Tehát könnyen felhagyhatsz Isten Gondoskodásának kétségbe vonásával.
Isten beteljesíti és kinyilvánítja Magát
Istennek az a dolga, hogy beteljesítse és kinyilvánítsa Magát a földön. Ha tudatosan törekszel, könnyebb lesz Neki általad beteljesíteni és kinyilvánítani Magát. Ha Neki ajánlod őszinteségedet és törekvésedet, és teszel Felé egy lépést, Ő kilencvenkilenc lépést fog tenni feléd. Azt adod, amit adni tudsz, Isten pedig nemcsak azt adja neked, amije van, hanem azt is, ami Ő maga. Amije van, az végtelen Törődés, és ami Ő maga, az végtelen Fény.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Sri Chinmoy