Hogyan működik a vizualizáció ereje?
Az épület a tervező elméjében születik meg, a képet a festő először elképzeli, az új találmány pedig a feltaláló gondolataiban létezik elsőként. Az ok és okozat törvénye abszolút és megmásíthatatlan. Minden cselekvést és megnyilvánulást a gondolat hív életre és határoz meg, ezért a kitűzött célokat csak kellő összpontosítással érhetjük el.
Az ok és okozat örök törvénye
Ez a törvény ősidők óta létezik, és örökre így is marad. Még akkor se adjuk fel a próbálkozást, ha úgy tűnik, nem járunk sikerrel. Ha összedől egy épület vagy egy híd, nem az jut elsőként eszünkbe, hogy a gravitáció törvénye megszűnt működni: tudjuk, hogy az építmény nem volt elég erős.
Száz évvel ezelőtt éppúgy rendelkezésünkre állt az elektromos energia, mint manapság, mégsem tudtuk addig alkalmazni, amíg valaki fel nem fedezte a hasznosításához szükséges törvényeket. Ugyanez a helyzet velünk is, ha kialakítjuk az Egyetemes Elmével való egységet, és tudatos módon hasznosítjuk a Törvényt. Ha ez sikerül, még azelőtt megnyílik számunkra az út, hogy egyáltalán felismernénk a vágyunkat.
Az egyéni célok fontossága
„És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és már meghallgattam.” Sükségünk van azonban egy olyan célra, amiért hajlandóak vagyunk küzdeni. Egyes emberek azért nem érnek el sikereket, mert csak ide-oda tévelyegnek, miközben az órát lesik, lejárt-e már a munkaidejük. Mivel ők a kudarc magvait vetik el, kudarcot is aratnak.
Vannak olyanok is, akik ugyan keményen dolgoznak, de nincs céljuk, és önmagukban sem hisznek: az ilyen emberek bátortalanok, és szinte vonzzák a szerencsétlenséget. Döntsük el, mit akarunk, és tartsunk ki a döntésünk mellett.
Tartsunk ki elképzeléseink mellett
Ha szinte naponta változtatjuk az elképzelésünket arról, hogy milyen szobrot faragjunk ki egy kőtömbből, haszontalanul törjük magunkat; a végén kárba vész a kőtömb, munkánk pedig értelmetlenné válik. Ugyanez igaz jövőnk felépítésére is: ha már elvetettük egy adott cél gondolat-magvait, őrizzük meg azokat elménkben mindaddig, amíg anyagiasult formában meg nem valósítjuk őket.
Ha kellően akarunk valamit, és megfelelő mentális erőfeszítéssel véssük be az adott vágyat a tudatalattinkba, nem vallhatunk kudarcot.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!