Gregg Braden: A holografikus agy
Emlékszem, hogy valamikor a 70-es években egy dokumentumfilmet néztem, amelyben a sebészek egy emberi agyban készültek megszüntetni a belső nyomást a szövetek között, ami egy baleset miatt keletkezett. Miközben a beteg a tudatánál volt, felnyitott agyának részeit elektromossággal stimulálták, hogy lássák, a testnek mely részeivel áll kapcsolatban. Amikor egy elektródát például hozzáérintettek az agyához valahol, a páciens egy színkavalkádot „látott”, ezért azt a helyet a vizuális központként azonosították be.
Eltekintve a bizarr élménytől, hogy egy ember élő agyát láthattam a műtő éles megvilágításában, ami ezt a filmet érdekessé tette, az az emberi agy működése volt. Amikor egyes helyeket elektromosan stimuláltak, és például a páciens ennek hatására látott színeket, ezek a helyek nem egyeztek azokkal, amelyek a korábbi ismeretek szerint összefüggenek a látással. Olyan volt, mintha a páciens agyának részei valamiképp megtanultak volna „látni” oly módon, amit normális esetben az agy egy másik részétől várnánk el.
Karl Pribram és a holografikus agy
Karl Pribram neurológus forradalmi jellegű munkája során arra a felismerésre jutott, hogy az agyi funkciók sokkal összetettebbek, mint azt korábban gondolták. Pribram előtt úgy hitték, hogy az emberi agy úgy működik, mint egy biológiai számítógép, amely az információkat az agy meghatározott helyein tárolja. Az emlékezet ezen mechanikai modelljében egy az egyben kapcsolat áll fenn a különböző típusú emlékek és a helyek között, ahol tárolásra kerülnek.
A probléma ezzel csak az volt, hogy laboratóriumi körülmények között az emlék, amit találtak, nonlokalizált volt. Nagyon hasonló módon ahhoz, ahogyan olyan pontokat találtak az ember agyában, amelyek más területek funkcióját is „ismerték”, egyes kísérletek azt mutatták, hogy azok az állatok, amelyek agyának eltávolították bizonyos részeit, megőrizték az emlékeiket, és ugyanúgy élték tovább az életüket.
Ezek a részek azok voltak, amelyeknek az utóbbi funkciókat tulajdonították. Más szóval úgy tűnt, hogy nincs közvetlen kapcsolat az emlékek és az agy fizikai helyei között. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem az agy és az emlékek mechanikai szemlélete a válasz a kérdésre – valami más különös és csodálatos történik az agyban.
A Fourier-transzformáció és az agy hologramja
Pribram a 70-es évek elején elsőként kidolgozott egy új modellt a kísérletek eredményének magyarázatára. Kezdett úgy tekinteni az agyra és a benne tárolt emlékekre, mint egy hologramra. Az egyik bizonyíték arra, hogy Pribram jó irányba haladt, hogy a laboratóriumi kísérletek igazolták azt a folyamatot, ahogyan az információkat mentálisan feldolgozzuk.
Elmélete teszteléséhez korábbi kutatások eredményét vette alapul. A 40-es években Gábor Dénes a Fourier-transzformáció néven ismert komplex függvényegyüttest alkalmazta az első hologram létrehozásához, amiért 1971-ben Nobel-díjat kapott.
Pribram feltételezte, hogy ha az agy tényleg úgy működik, mint egy holografikus rendszer, áramköreiben információkat osztva szét, akkor ugyanúgy kellene feldolgoznia az információkat, ahogyan a Fourier-együtthatók teszik. Annak ismeretében, hogy az agysejtek elektromos hullámokat hoznak létre, Pribram a Fourier-transzformáció segítségével képes volt tesztelni a mintákat az áramkörökből.
Az elmélete helyesnek bizonyult – a kísérletek azt mutatták, hogy az emberi agy hologram egyenleteinek megfelelően dolgozza fel az információkat.
A hologram a hologramban
Pribram egy hologram a hologramban metaforával modellezte az agyat. Egy interjúban azt mondta: „A hologramok a látórendszerünkben… hologramfoltok.” Ezek egy nagyobb kép kisebb darabjai. „A teljes kép úgy áll össze, ahogyan egy rovar szemében, amelynek több száz kicsiny lencséje van egy nagy helyett… Mire érzékeljük a képet, az egy teljes, egységes mintázattá fonódik össze.”
Érdekes, hogy mire Pribram és David Bohm egymástól függetlenül kezdtek el dolgozni, mindketten ugyanazt a magyarázatot alkalmazták: a hologrammodellel értelmezték az életet. Bohm kvantumfizikusként az univerzumot hologramként, míg Pribram neurológusként az agyat holografikus processzorként vizsgálta.
Ha a két elméletet kombináljuk, az eredmény egy paradigmaváltó lehetőség. A váltás lehetősége azt sugallja, hogy egy valóságokon belüli valóságok sokkal nagyobb rendszerének vagyunk részei. Ebben a rendszerben a mi világunkra úgy tekinthetünk, mint valami mélyebb, mögöttes valóságban történő események árnyékára vagy kivetülésére.
Az isteni mátrix és a tudat határai
Amit saját világegyetemünkként látunk, az valójában az általunk – egyéni vagy kollektív elménk által – a mélyebb tartományok lehetőségeinek fizikai valósággá való átalakítása. Ez a szemléletmód közvetlen hozzáférést biztosít minden valaha létező lehetőséghez, amit kívánhatunk, álmodhatunk vagy amit képzelhetünk.
Pribram szerint az agyunk holografikus működése lehetővé teszi, hogy az idő és tér korlátain túl is tapasztaljunk. Minden lehetségessé válik. A kulcs a változáshoz az, hogy újfajta módon gondoljunk magunkra.
Az isteni mátrix, mint egy egyetemesen kapcsolódó hologram, azt ígéri, hogy csak a hiedelmeink és meggyőződéseink szabnak határokat. Ahogyan az ősi spirituális tanítások is mondják: a hiedelmeink falai építik fel a börtönünket – de ugyanakkor a szabadság forrását is adják.
Végül minden bölcsesség arra emlékeztet: miénk a fogság vagy a szabadság lehetősége, és csak mi választhatunk.
További kapcsolódó cikkek itt: LINK
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Gregg Braden
