Egy kis szín és csakra tan

Mai korunkat a színek korának is nevezik. Az emberek szerencsére kezdik felismerni a színek életbevágó hatását. Mint minden a színek is rezgéssel rendelkeznek. Minden szín más- más hullámhosszon rezeg. A színek, létezésünk intim funkciói. Mindannyian színeket sugárzunk. Még a szerveinkhez is tartoznak színek. A színek a belső világunk legmegbízhatóbb jelzői. Módosítják a hangulatunkat, lelkiállapotunkat, ami kihatnak a testi funkcióinkra is. Különböző színek alkalmazása minden szinten jótékonyan hat az egészségünkre. Ez a színek hatalma. Megmutatják a legbensőbb érzéseinket,gondolatainkat, képet adnak vágyainkról, hangulatunkról. Segítenek megérteni a bensőnkben zajló folyamatokat és megmutatják holt tartunk az utunkon.
Tiszta színeknek, vagyis elsődleges színeknek nevezzük a 3 alap színünket, amelyből az összes többi szín kikeverhető. a három szín a piros, amely fizikailag hat ránk, a kék, amely lelkileg és a sárga amely szellemileg. Másodlagos színeknek nevezzük az elsődleges színekből kikevert színeket. A lilát, a zöldet és a narancssárgát.
És most lássuk őket egyenként.
PIROS

POZITÍV KULCSSZAVAI: vezető, harcol a jogokért, kreatív, dinamikus, erősítő, vidámság.
NEGATÍV KULCSSZAVAI: fizikai erőszak, türelmetlenség, kéjsóvárság, rombolás, birtoklás, makacsság, szégyen
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: Ősi bizalom és ősi életenergia. a földel és az anyagi világgal való kapcsolat. Kezdet, mozgás, erő, szerelem, születés, élet, halál, tűz forróság. A vörös szín utalhat az új dolgok kibontakozására és az egészség ébredésére is.
ÉRZELMI JELENTÉSE: Érzelem, szenvedély, temperamentumosság, bátorság. A piros szín szeretete élet igenlő kedélyt mutat, aki új utakat, lehetőségeket is felkutat, és fel is vállalja azokat. A piros szín nem tetszése vagy hiánya az önbecsülés hiányát és az életuntságot is jelentheti. Negatív tulajdonságai az idegesség, anyagiasság, harag, agresszió, erőszak, szenvedése, sérelmek. A túl sok vörös felsőbbrendűséget, hatalmat is szimbolizálhat.
AZ ELSŐ CSAKRA (GYÖKÉRCSAKRA) SZÍNE:

Az összes többi csakra ezen alapszik. Az anyagi világgal köt össze minket. Ez a csakra ad szilárd talajt a lábunk alá. Az egzisztencia felépítése, az anyagi biztonság, a családalapítás, mind-mind az első csakra hatáskörébe tartozik. Szimbóluma a négy szirmú lótuszvirág. A gerinc alsó részén a gátnál helyezkedik el.
HOZZÁRENDELT TESTRÉSZEK: Minden ami szilárd és tömör. Fogak, csontos, köröm, gerincoszlop, vastagbél, végbélnyílás, prosztata, vér. MIRIGYE: a mellékvese. Hozzárendelt elem a Föld. Itt laknak az ősi tudatalattinkban megbújó szorongásaink, félelmeink. Fizikai életünk első és legfontosabb alapköve, hisz ide tartozik az ősbizalom, a biztonság, a túlélés, a pénz, az otthon, a munkákkal megteremthető létbiztonság.
A hozzárendelhető ÉLETSZAKASZ 0-7 éves korig tart. Az ebben az életszakaszban minket ért fizikális, mentális és érzelmi hatások az alábbi tulajdonságokat hívhatják elő belőlünk, vagy erősíthetik azokat meg.
ÉRZELMILEG: Harag, düh, különböző frusztrációk. Elutasítottság, a nem vagyok elég jó érzés ( valakinek, valaminek, saját magamnak). Ide tartozik még a szenvedély, bujaság, áldozatkészség és a birtokló szeretet is.
MENTÁLIS SZINTEN : a dominancia, a ritmusosság, az alázat, a materializmus és a magabiztosság a gyökércsakra tulajdonságok.
HANGJA : a C. szolmizációs skálán a DO
BOLYGÓJA: a Mars
DRÁGAKÖVEI: achát, gránit, jáspis, hematit, rubin, vörös korall
ELEME: kalcium
FÉME: ólom
ILLATA: citrus, szegfűszeg,
GYÓGYNÖVÉNYEI: feketeszeder, boglárka, gyíkfű, csipkerózsa, ibolya
ÉTELEI: C, E, K vitaminban gazdag ételek, vörös húsok.
NARANCSSÁRGA

POZITÍV KULCSSZAVAI: melegszívű, nagyvonalú, toleráns, fáradhatatlan, társaságkedvelő, igazságos, szabad
NEGATÍV KULCSSZAVAI: pesszimista, túl büszke, magamutogató, félrevezető
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: Ötletgazdagság, kreativitás, művészet. Szépség, érzékiség, összhang, boldogság, öröm, nevetés. A buddhizmusban a világi javakról és a nemi életről való lemondást jelképezi.
ÉRZELMI JELENTÉSE: Az életöröm színe. A társaságot kedvelő vidám temperamentumú emberek vonzódnak hozzá. A narancssárga szín kedvelése, magabiztos aktív emberekre jellemző, akikben megvan a belátás, befogadás, elengedés képessége. Nem kedvelik ezt a színt a határozatlan, pesszimista, depressziós, életunt emberek, akikben bizonytalanság és kételyek uralkodnak, önbecsülésünk és önértékelésük pedig hiányt szenved. A sok narancssárga szín utalhat izgatottságra, érzelmi kiegyensúlyozatlanságra, függőségi viszonyra, hisztériára, sokkra, traumára. A vörös és a sárga, a hatalom és a tudás büszke öntudatot eredményez a narancssárgában, ami túlzott büszkeségre, becsvágyra, hiúságra, feltűnési vágyra is mutathat.

Szanszkrit neve Svadisthana. Édes íz, édeset ízlelni. Az ősi, soha ki nem haló érzelmek, alkotó erők, érzékelés, szexuális energiák központja. Emberi kapcsolatainkat, főleg a másik nemmel való viszonyunkat befolyásolja ennek a csakrának a működése.
ELHELYEZKEDÉSE: Alhasban, a köldök mögött
TESTRÉSZEI: A has köldök alatti területe.Vese, hólyag, medence, prosztata, petefészek, here. Minden testfolyadék, mint a vér, nyirok és emésztőnedvek, sperma. Feladata közé tartozik a női és férfi nemi jelleg kialakítása, a menstruációs ciklus szabályozása és a szaporodás.
ÉRZÉKSZERVE : a nyelv, funkciója pedig az ízlelés.
MIRIGYEI: Petefészek, herék, prosztata
ELEME: a víz
A hozzárendelhető ÉLETSZAKASZ 8-14 éves korig tehető. Ekkor ébrednek fel bennünk a vágyak amelyeket ősi érzelmeink indítanak el. Az élvezet, az étvágy, szexuális erő. alkotó energiák, függőség és függetlenség.
ÉRZELMI JELENTÉSE: A tudás, a kölcsönös függőség, a határozatlanság, önbecsülés hiánya.
SPIRITUÁLIS JELENTÉSE: A valakihez tartozás szükségessége, egyéniség, hűség .
MENTÁLIS JELENTÉSE: Megérzése, bölcsesség, izgalom, depresszió. érzékiség, hisztéria, kifelé fordulás, sokk, öröm és gyönyörök.
HANGJA : a D, szolmizációs skálán a RE
BOLYGÓJA : Merkur
DRÁGAKÖVEI: karneol, agát, holdkő, borostyán,topáz, korall
ILLATA: ylang-ylang, szantál
GYŐGYNÖVÉNYEI: bazsalikom, írisz pittypang
ÉTELEI: narancs színű ételek, afrodiziákumok
SÁRGA:

POLARITÁSA: bölcsesség-ostobaság
POZITÍV KULCSSZAVAI: gyorsaság, szellemi terjeszkedés, toleráns, becsületes, magabiztos, vidám, eredet
NEGATÍV KULCSSZAVAI: savanyú, alattomos, szétszórt, figyelmetlen, fecsegő, ítélkező, bizonytalan, türelmetlen, szellemileg merev
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: életerő, értelem, elért tudás, boldogság. A személyiség kibontakozása, akarat, önállóság, hatalom. Ez a szín áll legközelebb a napfényhez. A naphoz hasonló tevékenysége miatt meleget, lelkesedést, életet adó erőt sugároz. Az apa szimbóluma, a tanítók színe. Sárga a Napistenek színe (Apolló, Ré, az inkák és aztékok napistene stb.). A sárga az aktív, az élet forrásaként felfogott fény jelképe. Az indiánok a megvalósulás szent tüzével társították. Keleten a megvilágosulás jelképe. A sárga érzékelteti a férfias, aktív megtermékenyítő alapelvet, az önállóság fokát mutatja.
ÉRZELMI JELENTÉSE: nevetés, vidámság, jókedv, megelégedettség, kíváncsiság, nyitottság az újra, a változásra. Értelmes, derűs, nyilt, öntudatos, optimista emberek kedvelik ezt a színt. A pesszimista, életunt, búskomor, lehangolt emberek pedig elutasítják. Rajtuk az aggodalom, féltékenység, bizalmatlanság, félelem, gyávaság, szorongás, keserűség energiája válhat úrrá. A sok sárga az erősen fejlett intellektusra és becsvágyra utal. A személy kissé öntelt és feltartóztathatatlanul nyomul a jövőbe, miközben az újat, és a fejlődőt kutatja.
Ha rajzokban, öltözékben, életünkben túlsúlyba kerül a sárga, az önteltségre utalhat. A mandalákban feltűnő sok sárga a lelkesedés és kétségbeesés gyors váltakozásáról árulkodhat. Harmóniában a reális célokat, az aktivitást, határozott éntudatot jelenthet. A sárga a lélek bőségére is utal. Amikor a sárga harmonikus mennyiségben jelenik meg a mandalákban, azt jelezheti, hogy az esetleges bizonytalanság ami bennünk zajlott most kitisztul és átveszi a helyét a bizonyosság. A kiterjesztett tudatosság hordozója.

Szanszkrit neve Manipura. Fénylő csillogó ékkő, drágakő. Rajta keresztül tudjuk befogadni a Nap energiáját, mely fizikai testünknek erőt ad, éteri testünket pedig feltölti. A Napfonat csakra működése befolyásolja az emberi kapcsolatainkat, a mások iránt érzett szimpátiát, vagy ellenszenvet. Érzelmi energiát sugárzunk rajta keresztül a külvilág felé és kapcsolatba kerülünk a világ dolgaival és embertársainkkal.
ELHELYEZKEDÉSE: Szegycsont alatt kezdődik és egészen a köldökig tart.
HOZZÁRENDELT TESTRÉSZEK: Emésztési rendszer, derék, gyomor, has, hasüreg, lép, máj, epehólyag, vegetatív idegrendszer, hasnyálmirigy, izmok.
MIRIGYE: hasnyálmirigy
ELEME: a tűz
ÉRZÉKSZERVE: a szem. tehát az uralkodó érzés a látás.
MUNKASZERVE: a láb és a lábszár.
ÉLETSZAKASZA: 15-21 éves kor. Ebben a korszakban próbáljuk önmagunkat felfedezni, érzelmeinket meghatározni, felfedezni a birtoklás fogalmát, hogy mi az amit én birtokolhatok és mi az ami engem birtokolhat. Hol a társadalmi helyem a világban.Én irányítok, vagy engem irányítanak.
SPIRITUÁLIS JELENTÉSE: Akaraterő, a megszerzett tudás, a fény, a változás.
ÉRZELMI JELENTÉSE: nevetés, öröm, féltékenység, bizalmatlanság, félelem, depresszió jellemzik.
MENTÁLIS JELENTÉSE: értelem, optimizmus, az elsajátított tudás, intelligencia, döntésképtelenség, kritikai hajlam, manipuláció, túl nagy kontroll.
HANGJA: az E, szolmizációs hangja a MI
DRÁGAKÖVEI: tigrisszem, borostyán, citrin
SZIMBÓLUMA: a tíz szirmú lótuszvirág. a 10 szirom, tíz fontos energiaforrás nyerő hely.
GYÓGYNÖVÉNYEI: levendula, rozmaring, bergamott, kamilla, cickafark.
ÉTELEI: a könnyen emészthető, méregtelenítő ételek. pl. citrom, grapefruit, kukorica
ZÖLD

POLARITÁSA: egyensúly – egyensúlyhiány
POZITÍV KULCSSZAVAI: tapintatos, stabil, termékeny, haladó szellemű, gyakorlatias
NEGATÍV KULCSSZAVAI: féltékeny, feledékeny, mohó, nyugtalan, hipochonder
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: Jelképezi a természetes, egészséges fejlődés alapelvét, és a fejlődés fenntartásának képességét, a termékenységet, az újjászületést, a folytonos életet. A bizakodást, önmagunk ismeretét, a szeretet képességét. A nyugalom és enyhülés színe. Az élet teremtő, gyógyító, megújuló ereje. A zöld kifejezheti azt az érettséget, mikor az apai és anyai tudatot beépítjük saját személyiségünkbe és önnön szüleinkként kezdünk működni.
ÉRZELMI JELENTÉSE : A kék és a sárga keveréke, egyesül benne a szellem és a lélek, a tudás és a hit, a nő és a férfi. Szinkronicitás: jó időben, jó helyen lenni; mozgásban lenni. A harmóniára törekvő, érzékeny, együtt érző, jószívű, önzetlen, megbízható, barátságos, természetszerető, nyílt emberek kedvelik ezt a színt, akikben felébred a gyógyító erő. Akik ezt a színt választják, gyakran segítő jellegű foglalkozást űznek. A zöld szín szeretete jó ítélőképességet, igazságérzetet, határozottságot, megegyezésre való hajlamot, nagylelkűséget tükröz. A zöld szín elutasítása döntésképtelenné, elégedetlenné, bizonytalanná, rosszhiszeművé, iriggyé, féltékennyé tehet. Aki nem szereti ezt a színt, örökös tér- és helyhiányban szenved, mindig más helyre vágyik, mint ahol éppen van. A sok zöld kiegyensúlyozott, elégedett, egészséges emberre utal, aki megteremtette a belső békéjét.

Szanszkrit neve, Anahata. A csakrarendszer középpontja. A szívcsakrában találkozik a három alsó fizikai központ, a három felső szellemi központtal. A lélek kapujának is nevezik.
ELHELYEZKEDÉSE: Mellkas közepén a szív magasságában.
TESTRÉSZEI: szív, mellkas, mellüreg, bőr, gerinc, tüdő alsó része, vér, vérkeringés.
MIRIGYE: Csecsemőmirigy.
Mivel érzékszerve a bőr, így funkciója a tapintás. Ezáltal munkaszerve a kéz.
A szívcsakra egyensúlyba hozza a testet, a lelket és a szellemet.
ÉLETCIKLUSA: 21-28 éves kor között mozog. Feladatköre érzelmeink megélése, kifejezése, megbocsátás, együttérzés. Itt alakul ki, hogy mennyire vagyunk képesek megnyílni mások felé.
SPIRITUÁLIS JELENTÉSE: A természettel való tökéletes harmónia, egyensúly. Gyógyulás, gyógyítás, a föld szeretete.
ÉRZELMI JELENTÉSE: Minden szívvel kapcsolatos dolog. Nyugalom, nyitottság, elfogadás, szabadság, düh, féltékenység, elégedettség, elégedetlenség.
MENTÁLIS JELENTÉSE: Jó időben jó helyen lenni, szinkroncitásban élni, józan ítélőképesség, megújulás, kiegyensúlyozottság..
BOLYGÓJA: Vénusz
HANGJA: F, szolmizációban FÁ
SZIMBÓLUMA: a tizenkét szirmú lótuszvirág
DRÁGAKÖVE: Rózsakvarc, turmalin, smaragd, jáde, malachit, pirit, opál
GYÓGYNÖVÉNYEI: fukszia, mályva, aranyvessző, aloevera, gyöngyvirág.
ÉTELEI: Kalciumban és vasban gazdag ételek.
KÉK

POLARITÁSA: tudás- tudatlanság
POZITÍV KULCSSZAVAI:bölcs, türelmes, mentális, megvalósító, filozofikus, csöndes, gyógyító, hűséges
NEGATÍV KULCSSZAVAI: gyenge, érzelmileg ingatag, babonás, hideg, engesztelhetetlen
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: Béke, nyugalom, harmónia, kiegyensúlyozottság. Óceánok ,tengerek, tavak, folyók, patakok, távoli hegyek, az ég és a végtelenség színe. Az égi Istenségek színe is a kék .A régi keresztények, szintén Isten szimbólumának választották.
ÉRZELMI JELENTÉSE: A soha el nem fogyó és múló szeretet, önfeláldozás, hűség, anyai részvét. A kéket kedvelő emberek kiegyensúlyozottak, komolyak; világos, őszinte kinyilatkozásokat tesznek baráti és emberi kapcsolataikban. Jó tanulási képességekkel, élénk képzelőerővel, jó ítélőképességgel rendelkeznek. A kék szín elutasítása jelenthet belső nyugtalanságot, kapcsolatteremtési képtelenséget hatalmi ideákkal, mint tanár, doktor, hivatalnok, apa, anya, női és férfi szerep. A sok kék szomorúvá, magányossá, zárkózottá, félénkké, depresszióssá tehet..
SZANSZKRIT NEVE: Visuddha
A torok csakra az emberi kifejezőképesség és a kommunikáció központja. Egy híd gondolataink és érzéseink között. A torokcsakrán keresztül fejezzük ki mind azt amit bennünk van. A külvilág felé közvetítjük vele az összes többi csakránk tartalmát.
ELHELYEZKEDÉSE: Nyak és váll magasságában
TESZTRÉSZEI: nyak, nyelőcső, tarkó, állkapocs, fülek, hangképző szervek, tüdő, hörgők, légcső.
MIRIGYE: Pajzsmirigy
ÉRZÉKSZERVE: a fül, feladata a hallás
MUNKASZERVE: száj és hangszalagok
ELEME: éter
ÉLETCIKLUSA: 29-35 éves kor között található. A felnőtté érés, a felelősség vállalás időszaka.
ÉRZELMI JELENTÉSE: Jó anya, nyugalom, béke, harmónia, derű, lágyság, szomorúság, frigiditás.
MENTÁLIS JELENTÉSE: Kifinomultság, kitartás, akaraterő, kifejezés. Intuíció meghallása, türelem, kommunikáció, inspiráció.
HANGJA: G, szolmizációban a SZÓ
SZIMBÓLUMA: Tizenhat szirmú lótuszvirág
DRÁGAKÖVEI: zafír, akvamarin, lápisz lazuli, opál, türkiz
GYÓGYNÖVÉNYEI: körömvirág, levendula, zsálya
ÉTELEI: Szellemi energiákat növelő ételek. Áfonya, szilva, szeder, mazsola
INDIGÓKÉK
ÉRZELMI JELENTÉSE: A külvilággal való kapcsolat, gondolkodás, beleérzés, határozott döntéshozatal, világos helyzetfelismerés. A szín kedvelése intuitív, érzékeny, befelé forduló, szellemi-lelki síkon sebezhető embert mutat. A szín elutasítása távolságtartóvá tehet. Hiánya függőséghez vezet, érzékeken keresztül való menekülésbe, pótcselekvésekbe: kábítószer-, alkohol-, étel-, szappanopera-függőség vagy bármilyen mánia. Mélyen gyökerező konfliktust mutathat az anya személyével kapcsolatban.
Túl sok királykék nagyon nagy érzékenységre utal, amit, ha nem megfelelően kezelünk, bezárkózottsághoz, álomvilágba forduláshoz vezethet.
SZANSZKRIT NEVE: Ajna A belső látás érzékszerve. Az intuíció, tisztánlátás, tisztánhallás illetve a tisztán érzékelés képessége a harmadik szem csakrában mutatkozik meg.
ELHELYEZKEDÉSE: A homlok közepén a szemöldök felett.
TESTRÉSZEI: központi idegrendszer, melléküregek, orr, arc, fül, szem, kisagy
MIRIGYE: Agyalapi mirigy
ÉLETCIKLUSA: 36-42 éves korig tart. Ekkor alakul ki spirituális tudatunk, belső látásunk. Gondolataink pedig a Kivagyok én ? kérdés körül forognak.
SZIMBOLIKUS ÉS SPIRITUÁLIS JELENTÉSE AZONOSAK: látnoki képességek, tisztán érzékelés, depresszió, álomvilág, magány
ÉRZELMI JELENTÉSE: Külvilággal való kapcsolat, helyzetfelismerés, semlegesség, távolságtartás, depresszió
MENTÁLIS JELENTÉSE: Alapelve a lét megismerése. Hatalom, tudás, illúziók, depresszió, paranoia.
HANGJA : A, szolmizációban LÁ
SZIMBÓLUMA: 96 szirmú lótuszvirág
DRÁGAKÖVEI: lapis lazuli, hegyikristály, zafír
GYÓGYNÖVÉNYI: levendula, jázmin, kukorica, borsmenta, kék krizantém
ÉTELEI: nyugtató, csillapító hatású ételek. Olívabogyó, szeder, kökény, fekete ribizli
LILA
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: megvilágosodás, misztika, spiritualitás, átváltozás. A gyógyításra, szolgálatra, vezeklésre született emberek színe. A magasabb szellemi beállítottságúak, spirituális vonzódásúak, a felszabadult, megvilágosodott emberek szeretik.
A sárga, a tudás ellenpólusaként a lila a tudatalatti, a titkok színe.
ÉRZELMI JELENTÉSE: önállóság, lelkünk női (kék) és férfi (piros) oldalának egyensúlyba hozása, gondolati megtisztulás a jobb és bal agyfélteke kiegyenlítődése által. A lila szín elfogadása, szeretete segíti a szellemi ébredést, a spirituális fejlődést és felszabadulást, az élet értelmének felismerését. Elutasítása a szellemi tapasztalatoktól való félelmeket jelenti, nagyképűséget, ellentmondásosságot, magányt, szenvedést takar.
SZANSZKRIT NEVE: Sahasrara. Ezerszerest jelent. A korona-csakra eleme a gondolat, általa sikerül tökéletesen megértenünk azt, amit korábban értelmileg, majd később intuitív módon fogtunk fel. A korona csakra segítségével távolabb jutunk az anyagi világtól, és ezzel együtt a tér és idő korlátaitól. Ez a hely az igazi otthonunk. Innen indul nagy utazásunk az életbe, és fejlődésünk végén ugyanerre a helyre jutunk vissza. Itt élünk, és itt éljük meg önmagunkban Istent, itt egyesülünk az isteni eredettel, amelytől származunk.
ELHELYEZKEDÉSE: Koponya teteje
HOZZÁRENDELT TESTRÉSZ: idegrendszerünk és a nagyagy, valamint a koponyalemezek és a kutacs kapcsolhatók hozzá.
MIRIGYE: belső elválasztású mirigyünk a tobozmirigy.
ÉLETCIKLUSA: 43-49 éves korig tart. Segít felkészülni egy új kezdetre egy magasabb rezgésű életciklus felé.
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: egyéniség, a gyógyítás, szolgálat, az élet értelmének a felismerése.
SPIRITUÁLIS JELENTÉSE: vallási öntudat, szentség, alázatosság, bűnbánat, fájdalom, nosztalgia, intelligencia és tudás.
ÉRZELMI JELENTÉSE: belső nyugalom, felszabadulás, visszavonultság, szenvedélybetegség, bánat, rejtett harag, elvágyódás.
MENTÁLIS JELENTÉSE: más világokkal való kapcsolat, megváltás
HANGJA: a H, szolmizációban a TI
SZIMBÓLUMA: ezer szirmú lótuszvirág
DRÁGAKÖVEI: Ametiszt, hegyikristály
GYÓGYNÖVÉNYEI: Lótusz, levendula
ÉTELEI: Lila hagyma, padlizsán, lila káposzta. Csillapító, nyugtató hatású ételek.
KORALL
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE:: szeretet, empátia, önmagunk szeretete. Jó függőségi viszony kialakulása, a függetlenség megmaradásával. A tenger koralljai is így élnek: együtt, de külön. A korall személynek nagyon jó érzéke van a közösség és a kölcsönös kapcsolódás iránt (a korall ásványként tükrözi ezt úgy, hogy elveszti a színét, ha eltávolítják abból a környezetből, amelyben nőtt).
ÉRZELMI JELENTÉSE: segít a rossz kapcsolatok, félelmek elengedésében, a viszonzatlan szerelem, szeretet feldolgozásában, feladataink, életterhünk szeretetteljes elfogadásában. A boldog szerelem színe.
ARANY
POLARITÁSA: bizalom-becsapás
POZITÍV KULCSSZAVAI: nagyvonalú, tapasztalt, érett, bölcs, életképes, megbocsátó, győztes
NEGATÍV KULCSSZAVAI: paranoiás, gyanakvó, pesszimista, mogorva, sikertelen
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: bölcsesség, tudás, igazság, önértékelés. Testi, lelki, érzelmi, értelmi és spirituális gazdagság. Megvilágosodás. Az arany Szent Grál olyasvalaminek a jelképe, amit csak nagy nehézségek árán lehet megszerezni. A katolikusoknál minden arany spirituális szentséget jelképez. Az aranytojást tojó tyúk a gazdagság jelképe. Méz, búzamező, aranyalma, aranyhal a bőséget jelképezi.
ÉRZELMI JELENTÉSE: elmélyült önismeret, jó ítélőképesség, bizalom. Túlzott mennyiségben jelenthet önelégültséget, kapzsiságot, bizalmatlanságot, ítélkezést. A szín elutasítása bizonytalanságot, önmegvetést, önítéletet, kétségeket, zavarodottságot hozhat létre. Ez a szín felhívja figyelmünket arra, hogy tanulnunk kell hibáinkból, hiszen aki nem rendelkezik elegendő tudással, bölcsességgel ahhoz, hogy felismerje tévedései következményeit, újra és újra el fogja követni ugyanazt a hibát.
EZÜST
POLARITÁSA: növekedés-fogyás
POZITÍV KULCSSZAVAI: megvilágít, visszatükröz, előítéletmentes
NEGATÍV KULCSSZAVAI: kétarcú, csalóka, megtévesztő
A hold és a nőiesség szimbóluma. Színe és fényessége miatt a hűség, a tisztaság és az őszinteség szimbólumaként is emlegetik. Míg a királyok színe az arany a Királynőké az ezüst. Az ezüst megnyugtatja az érzelmeket és visszaállítja az egyensúlyt.Felszabadít az érzelmi korlátok alól.
OLAJZÖLD
Asszonyi bölcsesség, feminin tudás, női vezetés. Tudatosság a szíven keresztül, a szív (zöld) és az értelem (sárga) egyensúlya.
ÉRZELMI JELENTÉSE: segít a félelmeink elengedésében, a keserűség, a fájdalom feldolgozásában. Az olajzöld szeretete segít saját utunk megtalálásában, szívóssá, kitartóvá tesz, vezetői képességre utal. Az olajzöld elutasítása merevvé, hajlíthatatlanná, ironikussá, elégedetlenné, önzővé, gyávává tehet.
TÜRKIZ
POLARITÁSA: önbizalom-önimádat
POZITÍV KULCSSZAVAI: nyugodt, harmonikus, sikeres, egyensúlyban van
NEGATÍV KULCSSZAVAI: megbízhatatlan, tartózkodó, dicsekvő, fölényes SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: kapcsolattartás, tömegkommunikáció, művészetek és más kifejezési módok: tánc, zene, reklám, média, számítógép. Vízöntő kor. Az új évezred kommunikációja. Médiával, számítógéppel foglalkozók, műszaki találmányok iránt vonzódók, művészi hajlammal, jó nyelvérzékkel rendelkezők szívesen választják ezt a színt.
ÉRZELMI JELENTÉSE: érzékenység, megérzés, érzéseinkre (intuícióinkra) való hagyatkozás, érzelmesség. Aki ezt a színt választja, azt mondja ki, amit érez és nem azt, ami helyénvaló lenne. Bizakodó típus, a világ jóságába vetett gyerekes hite megmaradt felnőttkorára is. Játékos. Aki elutasítja ezt a színt, képtelen alkalmazkodni, együtt haladni a korral.
MAGENTA/ BÍBOR
A vörös és a lila szín keveréke, azaz a szivárvány, a fényspektrum két vége; a legrövidebb és a leghosszabb fényhullám egyesüléséből jön létre.
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: kapcsolat fény és sötétség között. A kereszténységben a vörösbor az Istennel való szent egyesülésünket szimbolizálja. Isteni szeretet, szolgálat és gyógyítás. Ez a szín a védelmezők védője, a gyógyítók gyógyítója.
ÉRZELMI JELENTÉSE: segít összpontosítani, hogy megtaláljuk az élet értelmét. A részletekre való odafigyelésre, pontosságra késztet minket; motivál a tanulmányok elkezdésére, alkotó feladatok vállalására. Aki szereti ezt a színt, tele van életerővel, izgalommal, tettvággyal; képes az együttérző, áldozatos szerelemre. Boldogtalanság, búskomorság ellenszere. Aki elutasítja ezt a színt, türelmetlen, egoista és túlzottan érzelmes a kötődés hiányából fakadóan.
RÓZSASZÍN
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: rózsaszínben látni a világot. Feltétel nélküli szeretet, női megérzés, gondoskodás; együttérzés, törődés önmagunkkal is. Egyensúly a szeretet nyújtásában és elfogadásában, melegséget visz az életbe. Nyugodt, tiszta lelkű, művészi beállítottságú emberek kedvelik ezt a színt.
ÉRZELMI JELENTÉSE: a nőiség, az anyaság színe, mely kislányokra, fiatal nőkre vonatkozik; nőknél a bennük élő gyermekre, férfiaknál a tudat alatti nőiességre utal. Olyan emberek választják, akik valamilyen betegség vagy nyomás fizikai tüneteitől szenvednek (például menstruáló nő, agresszív környezetben élő). A félelem ellenszere, megnyugtatást, gyengédséget ad, csillapítja a szeretet- és önbizalomhiányt, valamint az agresszivitást. A rózsaszín elutasításával önbizalomhiány, túlzott ragaszkodás, agresszivitás léphet fel. A sok rózsaszín sebezhetővé, kiszolgáltatottá tesz. Ha egy idősebb nő vonzódik a rózsaszínhez, az azt jelentheti, hogy irreális elvárásai vannak. Előfordulhat h még mindig fiatal kori vágyai megvalósulására vár. A rózsaszín ebben az esetben segít az átértékelésben és a régi vágyak elengedésében. Fiatal korban vonzódás a rózsaszínhez jelentheti, hogy készen állunk képességeink teljes kibontakoztatására.A túl sok rózsaszín a védelem utáni vágyat is jelezheti.
FEHÉR (tiszta)
A fehérnek nincsenek árnyalatai, azonban az összes szín megtalálható benne.
A FEHÉR POZITÍV KULCSSZAVAI:eredeti, teljesség, mindent odaadás, egység, nyitottság
A NEGATÍV FEHÉR KULCSSZAVAI: elszigeteltség, meddőség, merevség, frusztráció, fontoskodás, unalom
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: tisztaság, szűziesség, ártatlanság, könny, tiszta lap, új kezdet. Tiszta értelem és érthetőség. Megvilágosodás, megtisztulás.
ÉRZELMI JELENTÉSE: minden érzelem felerősödését, a szenvedést és a szenvedés megértését, a visszafojtott könnyeket jelképezi. A szín segítségével, akár a könnyek által, megtisztulhatunk. A túl sok fehér gátat vet gondolataink szabad áramlásának, ürességérzetet és frusztrációt okozhat.
BARNA
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: föld, termékeny talaj, földhözragadtság, hagyományok. Harmóniát teremt családunkban, otthonunkban, az anyagi létben, a test szükségleteiben, egészségi állapotunkban. Biztonságot adó, megnyugtató, a természetességet szimbolizálja.
ÉRZELMI JELENTÉSE: lemondás, bánat, bűnbánat, megbízhatóság. A barna színhez való erős vonzódás gyakran azt jelzi, hogy az egyén bizonytalan, alacsony az önbecsülése, fél tehetségének teljes kibontakoztatásától, a megrekedtség érzése veszi hatalmába. Hiányzik a biztonság, a szilárdság, a megbízhatóság és az önuralom az életéből. A gyökerek, a család és az otthon vágyát jelzi. A barna érzelmi biztonságot, testi kényelmet, nyugalmat ad.
SZÜRKE
ÉRZELMI JELENTÉSE: levertség, tehetetlenség, közöny, pesszimizmus.
POZITÍV JELENTÉS: Az életben meg kell találni mindig az egyensúlyt. Az arany középutat.
A szürke szín sem mindig negatív hatású és jelentésű!
A szürke szín a semlegességet is jelenti, illetve az egyensúlyt, a középutat.
POZITÍV JELENTÉS: Az életben meg kell találni mindig az egyensúlyt. Az arany középutat.
A szürke szín sem mindig negatív hatású és jelentésű!
A szürke szín a semlegességet is jelenti, illetve az egyensúlyt, a középutat.
FEKETE
SZIMBOLIKUS JELENTÉSE: sötétség, árnyék, a nyugati kultúrákban a halál, a gyász színe. Minden élet a sötétségben kezdődik és ott is fejeződik be, ez a halál és az élet végtelen köre, a halál és az újjászületés folytonossága. A tudat elvesztése: elsötétült előtte a világ. DE a fekete nem csak negatívat jelent, mivel maga az univerzum is fekete és sötét /Univerzális szín, ahogy a fehér is!/. A fekete mélységet is jelent, és magát a teremtést.
ÉRZELMI JELENTÉSE: fegyelmezett, független, befolyásolhatatlan, erőt, méltóságot sugárzó személyt jelképez.
Negatív jelentése: szomorúság, lemondás, passzivitás, veszteség (lehet személy, társadalmi helyzet vagy eszme is), depresszió. Olyan helyzetekben kívánjuk ezt a színt, amikor csalódottak, csüggedtek, fáradtak, kimerültek vagyunk. Segítségével csökkenthetjük fájdalmainkat, állóképességre, kitartásra és szilárdságra ösztönöz bennünket.
Viszont nem mindenképpen kell negatívra gondolni, ha valaki fekete színt használ!
Negatív jelentése: szomorúság, lemondás, passzivitás, veszteség (lehet személy, társadalmi helyzet vagy eszme is), depresszió. Olyan helyzetekben kívánjuk ezt a színt, amikor csalódottak, csüggedtek, fáradtak, kimerültek vagyunk. Segítségével csökkenthetjük fájdalmainkat, állóképességre, kitartásra és szilárdságra ösztönöz bennünket.
Viszont nem mindenképpen kell negatívra gondolni, ha valaki fekete színt használ!
A fekete szín az univerzum színe is, illetve sok ásvány is fekete színű, főleg azok, amelyek leföldelnek és pont hogy a negatív energiákat elvonják, és taszítják körülöttünk! Illetve a feketét nagyon sokszor használjuk kiemelésre a művészetekben, mert a fekete kontúrral és háttérrel a többi szín nagyon jól harmonizál.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
élekcsengettyű