Eckhart Tolle: A minden értelmet meghaladó béke
Számos ember számolt be arról, hogy élete egy pontján bekövetkezett tragikus veszteség kapcsán megtapasztalta a tudat eme új dimenziójának felbukkanását.
Néhányan minden tulajdonukat elvesztették, mások a gyermekeiket vagy a házastársukat, társadalmi rangjukat, jó hírüket vagy valamilyen testi képességüket.
Olykor – természeti katasztrófa vagy háború következtében – az illetők a felsoroltak mindegyikét egyszerre veszítették el, és szembetalálták magukat a „semmivel”.
Nevezhetjük ezt határhelyzetnek. Minden, amivel azonosultak, minden, ami számukra az éntudatukat adta, elvétetett tőlük.
És aztán – hirtelen és megmagyarázhatatlanul – a kezdetben érzett kín vagy intenzív félelem a jelenlét szent érzésének adta át a helyét; váratlanul mély lelki békét és nyugalmat éreztek, s a félelem nyomtalanul eltűnt.
Ez a jelenség ismerős lehetett Szent Pálnak is, aki így fogalmazott: “Isten békéje, amely minden értelmet meghalad.”
Ez valóban olyan békeérzés, ami érthetetlennek tűnik, és akik megtapasztalták, azt kérdezték maguktól:
Ebben a helyzetben hogyan lehetséges, hogy ilyen békességet érzek?
A válasz egyszerű, amint fölismered, hogy mi az ego, és hogyan működik.
Ha a formák – amikkel azonosultál, amik számodra az éntudatodat adták – összeomlanak vagy elvétetnek tőled, akkor az az ego összeomlásához is vezethet, mivel az ego: azonosulás a formával.
Ha többé már nincs semmi, amivel azonosulhatnál, akkor te ki vagy?
Amikor a körülötted lévő formák elpusztulnak, vagy amikor a halál közelít, Létséged, a „vagyok” tudata kiszabadul a formával történt összegabalyodottságából: lélek szabadul ki az anyagba zártságából.
Fölismered lényegi identitásodat, mint formamentest, mint mindent átható jelenlétet, mint minden forma és azonosulás előtti Létet.
Rájössz, hogy maga a tudat vagy, és nem az, amivel a tudat azonosult. Ez Isten békéje.
A végső igazsága annak, aki vagy, mert az nem az „én… vagyok”, hanem a „vagyok”.
Nem minden nagy veszteséget átélő ember tapasztalja meg ezt a felébredést, a formával történt azonosultságról való leválást.
Egyesek ugyanis azonnal erős mentális képet vagy gondolatot teremtenek, amelyben magukat áldozatnak – a körülmények, más emberek, az igazságtalan sors vagy Isten áldozatának – látják.
Ez a gondolatforma és az általa teremtett érzelmek – pl. harag, sértettség, önsajnálat –, amikkel erősen azonosulnak, azonnal átveszik a veszteség következtében összeomlott valamennyi egyéb azonosulás helyét.
Más szóval: az ego gyorsan új formát talál. Az ego nem sokat törődik a ténnyel, hogy ez az új forma történetesen rendkívül boldogtalan.
A lényeg, hogy identitása legyen, akár jó, akár rossz. Ez az új ego történetesen még görcsösebb, még merevebb és még áthatolhatatlanabb lesz, mint a régi.
Valahányszor tragikus veszteség ér: vagy ellenállsz, vagy engedsz. Egyesek ilyenkor keserűek és mélyen megbántottak; míg mások együtt érzőek, bölcsek és szeretetteljesek lesznek.
Az engedés a belső elfogadását jelenti annak, ami van. Nyitott vagy az életre. Az ellenállás belső összehúzódás, az ego kagylóhéjának a megkeményítése.
Becsukódsz. Bármit is teszel a belső ellenállás állapotában (amit negativitásnak is nevezhetünk), az több külső ellenállást teremt, és az univerzum nem áll az oldaladra, az élet nem támogat.
Ha az ablakredőny zárva, a napfény nem tud beáramolni. Ha azonban belül engedsz, ha megadod magadat, akkor a tudat új dimenziója nyílik meg.
Ha ilyenkor lehetséges vagy szükséges cselekedni, a tetted összhangban lesz az egésszel, és tettedet támogatja a kreatív intelligencia, az a kondicionálatlan tudat, amellyel a belső nyitottság állapotában eggyé válsz.
Ekkor a körülmények és az emberek is segítenek, együttműködnek veled. Szerencsés „véletlenek”történnek.
Ha pedig ilyenkor nem lehetséges cselekedni, akkor megpihensz abban a békességben és belső nyugalomban, ami a megadással jár.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!