Gregg Braden: Megmozgatott hegyek – a DNS-fantomeffektus
Az 1990-es évek elején a Moszkvai Tudományos Akadémia közzétette megdöbbentő beszámolóját a DNS és a fény fotonoknak nevezett részecskéi között […]
Az 1990-es évek elején a Moszkvai Tudományos Akadémia közzétette megdöbbentő beszámolóját a DNS és a fény fotonoknak nevezett részecskéi között […]
Régóta ismert tény, hogy a nyelv csak egy részét teszi ki az emberi kommunikációnak, a verbális jelzések legalább olyan fontosak. […]
A Bibliában sok csodás gyógyulást jegyeztek fel, amikor Jézus csupán megérintette a beteget, a vakot, a bénát. Volt, hogy meg […]
A növények lélegeznek. A Nap felé fordítják fejüket. Szenvednek a szomjúságtól, a sérülésektől. Tudjuk, hogy éreznek, mégsem veszünk tudomást róluk. […]
Bármilyen különösnek tűnjék is a kvantumelmélet, olyan eredményesen magyarázza az atomnál kisebb részecskékkel végzett kísérletek megfigyeléseit, hogy az elmúlt közel […]
A fizikusok úgy találták, hogy a részecskéknek egyidejűleg hullámtermészete is van; a részecskék nem valódi hullámok, mint a hang vagy […]
A szív az emberi gondolkodás kezdetei óta a szeretet szimbólumának és érzelmeink központjának számított. Aztán jött a modern orvostudomány, és […]
Amerikai kutatók elvégeztek egy mélyreható, megdöbbentő következményekkel járó, és egész eddigi világképünket megrengető kísérletet. Konrad Lorenz mintájára a tojásukból éppen […]
Az orvosok és a pszichológusok éveken keresztül beszéltek az érintés fontosságáról és rendkívüli értékéről. Kutatások igazolták, hogy azok a babák, […]
Abban a tudatban nevelkedtünk, hogy elkülönülünk másoktól. Ez szükségképpen az elszigeteltség és a magány érzését keltette. Úgy tűnt, ki vagyunk […]