Az érintés valódi csodája az életenergia

Az orvosok és a pszichológusok éveken keresztül beszéltek az érintés fontosságáról és rendkívüli értékéről. Kutatások igazolták, hogy azok a babák, akiket nem érintenek meg, lassabban növekednek, mint azok a társaik, akiket rendszeresen karba vesznek. A lassabb növekedésen túl az immunrendszerük is gyengébb, és gyakrabban betegszenek meg. Pszichológiai tanulmányok igazolták, hogy az elválasztás az anyától és az érintés elmaradása milyen megsemmisítő hatással van a majomkölykökre. Ha az érintés megvonása káros, akkor joggal feltételezhető, hogy a sok érintés jótékony és egészséges.

Jean Liedloff a „The Continuum Concept” (A folytonosság eszméje) című könyvében arról értekezik, hogy a brazil őserdőben kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánok gyermekeit folyamatosan karjukban tartják az anyák. Ezek a gyerekek a növekedésük során egyáltalán nem mutatnak erőszakos viselkedést.

A két és fél év együttélés során azt tapasztalta, hogy a törzs gyermekei önként engedelmeskednek az idősebbeknek,  és játékaik során nem veszekednek vagy verekednek. A modern társadalomban azonban a szülészeteken továbbra is elterjedt gyakorlat az újszülöttek orvosi beavatkozások miatti elkülönítése. Ezek az izolált babák csak egymás sírását hallják, és az anyjuktól elszakítva sírják álomba magukat. A kérdés, amit felvetek, a következő: mit jelent az érintés, és mi teszi ilyen fontossá? Ha az érintésnek pusztán fizikai jelentősége lenne, a babák érintési igényeinek kielégítésére elegendő lehetne a mechanikus ringatás és simogatás egy darabka szőrmével. Nem hiszem azonban, hogy az érintésnek csak fizikai szempontból lenne jelentősége.

Biztos vagyok abban, hogy ez több a mechanikus simogatásnál. Szerintem a lényeg az érintésben rejlő életenergia és szeretet. Ez Teddy – a 13 héttel idő előtt született kisfiú – esetében vált számomra teljesen egyértelművé. Teddy egy 10 éve alkoholista anya hetedik gyermekeként született. Komoly magzati alkoholizmust diagnosztizáltak nála, és pozitív tesztet mutatott kokainra is. Orvosai nem láttak „valós esélyt az életben maradásara”. Születésekor Teddy nem tudta mozgatni az izmait, csak feküdt magatehetetlenül, mint egy kis húskupac. Szemei csukva voltak, szája nem volt elég erős ahhoz, hogy szopni tudjon. Olyan kicsi volt, hogy az egész karja kisebb volt egy felnőtt mutatóujjánál.

Miután két hetet a kórházban töltött, egy nevelőotthonba került, ahol a nevelőszülők és öt gyermekük ismerték a kvantumérintést A házban mindenki Teddynek áramoltatta az energiát. (Gondolják csak meg, egyetlen személy is nagyon hatékony lehet, hát még hét!) Amikor egy kicsit megerősödött, reggelente felsírt, hogy megetessék. Michael, a nevelőapa, ilyenkor mindig felvette a babát, és energiát áramoltatott neki. Teddy bámulatos módon abbahagyta a sírást, és teljesen ellazult Michael kezében. A kvantumérintés hatására Teddy nyugodtan ült, és türelmesen megvárta, amíg elkészítik a tápszerét. Reakciója nagyban hasonló az ijedt nyusziéhoz, amelyik hanyatt feküdt a kezemben, vagy Henri teknősééhez – róla majd a 12. fejezetben lesz szó -, aki vagy egy órán át hanyatt feküdt, fejét és lábait kinyújtva, miközben kézben tartották.

Amikor Teddy nagyobb lett és oltásra vitték, körülöttük az összes gyerek sírt a szúrás miatt. Michael csak annyit tett, hogy kezét a kisfiú mellére tette, és energiát adott neki. Az ápolónő legnagyobb meglepetésére Teddy egyáltalán nem sírt. Hat hónappal később, a következő oltáskor Michael kísérletképpen elvette kezét a gyerek melléről, aki a tűszúrásra azonnal elvörösödött és sírni kezdett. Ekkor Michael visszatette a kezét, Teddy pedig pár másodpercen belül nagyot sóhajtott és újra ellazult. Teddy, avagy kis Kukucs, ahogyan nevezték, mára a meglepetések forrása. Az az orvos, aki születésekor kevés esélyt látott arra, hogy normálisan fejlődhessen, ma nehezen képes elhinni, hogy ez ugyanaz a baba. 10 hónapos korára Teddy valamennyi fejlődési mutatója normális és az életkorának megfelelő. Vagyis 100 százalékban hozza az életkorának megfelelő fejlődési mutatókat, és súlya is megfelel egy átlagos 10 hónapos gyerek testsúlyának. Arcának morfológiája is jelentősen normalizálódott. Egy beszélgetésben dr. Norman Shealy azt mondta: „Örülnék, ha az látnám, hogy minden koraszülött gyereket kezelnek kvantumérintéssel”. Talán egy nap így lesz ez. Biztos vagyok benne, hogy ez csak idő kérdése.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!