Az idei volt a legmelegebb első félév a Földön
Nem volt még a mostanihoz hasonlóan meleg első félév a Földön, legalábbis a mérések kezdete óta.
2015 első hat-hét hónapjában sorra dőltek az eddigi csúcstartó, a 2014-es év vonatkozó rekordjai, úgyhogy nagyon úgy tűnik, az idei lesz az eddig vizsgált évek közül a legmelegebb.
2015-ben volt például 1880 óta a legmelegebb június – azóta mérik a csúcsokat -, igaz, az idei rekordhoz köze van a tengervíz áramlásával kapcsolatos El Niño nevű természetes éghajlati jelenségnek is.
Február, március és május is rekordot hozott, és a többi hónap sem maradt le nagyon. Az idei január minden idők második, az április pedig minden idők harmadik legmelegebbike volt.
A globális felszíni hőmérséklet eltérése 2015 januárja és júniusa között az 1981-2010-es átlagtól
Minden idők legmelegebb nyara lehet a mostani
Az idei nyárból még van egy hónap, de ha folytatódik a tendencia, akkor ez lehet minden idők legforróbbika. Szintén nem egy régi rekord dőlne meg ezzel, hiszen az eddigi csúcstartó a tavalyi volt, amit szakértők az akkor rekordmagas globális tengerfelszín-hőmérsékletnek tulajdonítottak. Ami viszont már biztos, hogy a tavaly júliustól idén júniusig tartó időszak az elmúlt 136 év legmelegebbike volt.
Az eddigi 15 legmelegebb évből 13 az ezredforduló óta eltelt másfél évtizedben volt.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Climate Central, Index,időkép