Az emberiség 10 illúziója – Istentől semmi nem különálló

Isten semmitől nem különül el, és semmi nem különálló Istentől.

Nincs semmi, amire Istennek szüksége lenne, mert Isten minden, ami csak van.

Ez a jó hír. Minden más illúzió.

A Teremtőt megtalálhatod és megtapasztalhatod önmagadban és mindenhol magad körül. De át kell látnod az Emberi Illúziókon. Figyelmen kívül kell hagynod azokat.

Vizsgáld meg például a reakciódat arra az elképzelésre, hogy ebben a pillanatban Isten szól hozzád.

A múltadban mindenféle ürügyet találtál, miért ne fogadd el egy Istennel folytatott közvetlen érintkezés létezését. Arra kérlek, tedd félre az efféle gondolatokat, és tételezd fel, hogy ezt a közlést közvetlenül Tőlem kapod.

Hogy megkönnyítsem a dolgod, e beszélgetés során többnyire harmadik személyben fogok beszélni Magamról. Elismerem, kissé feszélyező lehet, ha egyes szám első személyben hallasz szólni. Így tehát – bár emlékeztetőül, hogy kitől érkezik az üzenet, olykor-olykor azért erre is sor kerül -, többnyire egyszerűen Istenként fogok hivatkozni Magamra.

Míg előszörre talán valószínűtlennek tűnhet, hogy ezt a közvetlen közlést az Istenségtől kapod, megérted, el kellett jutnod ide, hogy végre felidézhesd azt, Aki Valójában Vagy, és az általad létrehozott Illúziókat. Hamarosan mélységesen megérted, valójában te idézted elő, hogy eljusson hozzád ez a könyv. Egyelőre egyszerűen hallgass Engem, amikor elmondom, hogy életed pillanatainak döntő többségében egy Illúziót élsz meg.

Az Ember Tíz Illúziója nagyon nagy, nagyon erős illúzió: Ezeket ti hoztátok létre a Földön való jelenlétek legkorábbi részében. És naponta kisebb illúziók százait hozzátok létre. Mivel hisztek bennük, megteremtitek az illúziók megéléséhez szükséges közeget, a kulturális történetet, és ezzel valóságossá avatjátok őket. 

Valójában persze nem igaziak. Ám létrehoztatok egy afféle „Alíz Csodaországban” világot, ahol nagyon is valódiaknak látszanak. És miként a Kalapos, elutasítjátok, hogy ami Hamis, az hamis, és hogy ami Igazi, az igazi.

Immár nagyon régóta ezt teszitek.

Nemzedékről nemzedékre, évszázadokon és évezredeken át adjátok tovább a kulturális történetet. Magatoknak, magatokról mesélitek ezt a történetet.

Mivel a kulturális történetetek Illúziókra épül, mítoszokat hoz létre, ezek pedig nem vezetnek a valóság megértéséhez.

Az emberek kulturális története (a Tíz illúzió ) a következő:

 

1. Istennek határozott terve van. (Létezik Szükség)

2. Az élet végeredménye kétséges. (Létezik Kudarc )

3. Különállóak vagytok Istentől. (Létezik Meghasonlás.)

4. Nincs elegendő. (Létezik Hiány.)

5. Van valami, amit meg kell tennetek. (Létezik Követelmény.)

6. Ha nem teszitek meg, büntetést kaptok. (Létezik ítélkezés.)

7. A büntetés örökkévaló kárhozat. (Létezik Elítéltetés.)

8. A szeretet tehát feltételes. (Létezik Feltételesség.)

9. A tudás és a követelmények kielégítése felsőbbrendűvé avat. (Létezik Felsőbbrendűség.)

10. Nem tudjátok, hogy mindez illúzió. (Létezik Tudatlanság.)

 

Úgy belétek vésődött ez a kulturális történet, hogy teljesen és maradéktalanul meg is élitek. Ahogy egymásnak mondogatjátok: „Ez már csak így van, és kész.” Immár sok-sok évszázada hajtogatjátok, vagy inkább évezredek óta. Oly régóta, hogy mítoszok egész szövevénye nőtte körül ezeket az Illúziókat és történeteket. 

A legelterjedtebb mítoszok könnyen lebonthatók a következő, egészen egyszerű kijelentésekre:

 

– Rád is sor kerül.

– A legrátermettebb marad életben.

– Mindent a győztes visz el.

– Eredendő bűnben születtetek.

– A bűn következménye halál.

– Enyém a bosszú, monda az Úr.

– Amiről nem tudsz, az nem is árthat.

– Csak Isten tudja.

 

…és még sok ugyanilyen romboló hatású és a léteteket a legkevésbé sem szolgáló kijelentéssel lehetne előhozakodni.

Ezekre az illúziókra épülnek az Életről való gondolkodást általánosságban meghatározó történetek és mítoszok, amelyeknek távolról sincs közük a Végső Valósághoz. 

Néhány ezek közül:

Ellenséges világba születünk, amelyet Isten működtet, aki bizonyos dolgokról azt akarja, hogy megtegyük, másokról, hogy ne tegyük meg, és örökkévaló kínokkal büntet, ha hibázunk.

Az első élményünk az életben, hogy elszakadunk az anyánktól, életünk forrásától. Ez alapozza meg az egész valóságunk közegét, melyet úgy tapasztalunk meg, mint a MINDEN élet forrásától való elszakadást.

Nem csak minden élettől szakadunk el, hanem minden mástól is az Eleiben. Minden tőlünk elkülönülten létezik. És mi elkülönültek vagyunk minden mástól, ami csak létezik. Nem így akarjuk ugyan, de hát ez a helyzet. Szeretnénk, ha másként lenne, és törekszünk is rá, hogy másként legyen.

Igyekszünk ismét megtapasztalni a mindennel való Egyességet, különösen pedig egymással. Nem tudhatjuk, pontosan miért, ám szinte ösztönösnek tűnik ez a törekvés. Mintha a természetünkből adódna. Az egyetlen bökkenő, hogy mintha nem állna a rendelkezésünkre elegendő minden másból. Teljesen mindegy, mi az a másik, amit akarunk, úgy látjuk, nem juthatunk elegendőhöz belőle. Nem kapunk elegendő szeretetet, nem kapunk elegendő időt, nem kapunk elegendő pénzt. Semmiből nem kapunk elegei, amiről azt gondoljuk, hogy elengedhetetlenül szükséges a boldogsághoz és a beteljesedéshez. Amint úgy vélnénk, hogy végre elegendőnk van, még többet akarunk.

Mivel „nincs elegendő” semmiből, amiről azt gondoljuk, hogy elengedhetetlen a boldogságunkhoz, kénytelenek vagyunk mindenfélét csinálni, hogy annyit szerezzünk, amennyit csak tudunk. Mindenért adnunk kell valamit cserébe, Isten szeretetétől az Élet természetes szépségéig. Nem elég egyszerűen csak „élőnek lenni”. Ilyenformán mi – akárcsak az egész Élet – nem vagyunk elegendőek.

Mivel „lenni” önmagában nem elegendő, versengés kezdődik. Ha nincs elegendő, akkor versengenünk kell azért, ami van.

Iszonyú kemény ez a verseny. Az életben maradásunk a tét. Ebben a versenyben csak a legrátermettebb marad életben. Mindent a győztes visz el. Ha vesztünk, földi pokolban lesz részünk. És ha vesztünk ebben az Istenéit folytatott versenyben, a halálunk után ismét megéljük a poklot – ezúttal mindörökké.

A halált tulajdonképpen Isten teremtette, mert az őseink rossz döntéseket hoztak. Ádámnak és Évának örök életük volt az Édenkertben. De aztán Eva evett a tudás fájának gyümölcséből, és egy haragvó Isten Ádámmal együtt kiűzte a paradicsomból. Sőt az Isten első büntetésként őket és valamennyi leszármazottjukat halálra ítélte. Ilyenformán a testben az élet korlátozott és immár nem örök, és nem tartozik az Élethez.

Ám Isten újfent megajándékoz minket az örök élettel, ha nem szegjük meg többé a parancsait. Isten szeretete feltétel nélküli, csak Isten ítéletei nem azok. Isten akkor is szeret minket, ha örök kárhozatra ítél. Az jobban fáj Neki, mim nekünk, mert azt szeretné, hogy térjünk meg hozzá, de ha helytelenül viselkedünk, semmit nem lehet. Rajtunk áll, mit választunk.

Tehát arra kell ügyelnünk, hogy ne viselkedjünk helytelenül. Jó életei kell élnünk. Mindent el kell követnünk ezért. Tudnunk kell az igazságot arról, mit akar, illetve nem akar tőlünk Isten. Nem tudunk Isten kedvében járni és elkerülhetetlenül megsértjük, ha nem tudjuk megkülönböztetni, mi helyes és mi nem. Erről tehát tudnunk kell az igazságot.

Egyszerű megérteni az igazságot és könnyű megtudni, mi az: csak hallgatnunk kell a prófétákra, tanítókra, bölcsekre, és a vallásunk forrására és alapítójára. Ha egynél több vallás létezik, tehát egynél több forrás és alapító, akkor meg kell bizonyosodnunk, hogy a megfelelőt választjuk. A hibás döntés eredményeként a vesztesek közé kerülünk.

Ha a megfelelőt választjuk, akkor felsőbbrendűek vagyunk, mert a mi oldalunkon áll az igazság. A létezésnek ez a „jobb” állapota lehetővé teszi számunkra, hogy magunknak követeljük a kitűzött díjak többségét, anélkül, hogy ténylegesen versenybe kellene szállnunk értük. Győzteseknek nyilváníthatjuk magunkat, és úgy írjuk meg az „Életszabályainkat”, hogy sokaknak a lehetetlennel határos az igazán nagy díjak elnyerése.

Mindezt nem aljasságból tesszük, hanem csak a győzelmünk biztosítására -teljes joggal, mert a mi vallásunkból, a mi nemzetünkből, a mi fajunkból, a mi nemünkből, vagy a mi politikai meggyőződésünkből valók ismerik az igazságot, kiérdemelték tehát, hogy győztesek legyenek.

Mivel megérdemeljük a győzelmet, a kívánatos eredmény érdekében jogunkban áll fenyegetni másokat, harcolni velük, szükség esetén akár meg is ölhetjük őket.

Lehet az életnek másik útja is, Isten forgat mást is a fejében, egy másik, nagyobb igazságot, de ha van is, nem ismerhetjük meg. Tulajdonképpen az sem világos, elvárja-e tőlünk, hogy megismerjük. Lehet, hogy még csak kísérletet sem tehetünk a megismerésére, még kevésbé szabad igazán megismernünk és megértenünk Istent. Ezzel próbálkozni elbizakodottság, és kijelenteni, hogy meg is letted, egyenesen istenkáromlás.

Isten a Megismerhetetlen Tudás, a Mozdulatlan Mozgató, a Nagy Láthatatlan. Vagyis nem tudhatjuk meg az igazságot, ami ahhoz szükséges, hogy megkapjuk a szeretetet, ami viszont ahhoz szükséges, hogy elkerüljük az elítéltetést, amelyet pedig igyekszünk elkerülni, hogy elnyerjük az örök életet, -mely örök élet a miénk volt, mielőtt mindez elkezdődött volna. Elég nagy pech a tudatlanságunk, de nem feltétlenül jelent különösebb nehézséget. Bőven elegendő, ha azt tesszük, amiről úgy véljük, hogy tudjuk a hitről – azaz a kulturális történetünket -, és ennek megfelelően járunk el. Mindegyikünk ezen igyekszik, ki-ki a maga hite szerint, és ilyenné formáltuk az életet, s eszerint alakítjuk a földi valóságot.

Valahogy így okoskodott az emberi nem nagy többsége. Mutatkoznak ugyan kisebbfajta eltérések, de lényegében így élitek az életeteket, így igazoljátok a döntéseiteket, és így indokoljátok a történteket.

Nem mindenki fogadja el együttesen mindezt, egyik-másik részét azonban valamennyien elfogadjátok. Sőt működő valóságként fogadjátok el a fenti kijelentéseket, nem azért, mert a legbenső bölcsességeteket tükrözi, hanem mert valaki más azt mondta nektek, hogy így igaz. Valamilyen szinten elhitettétek magatokkal.

 

 

Ám itt az ideje, hogy az igazihoz közeledjetek és távolodjatok a káprázattól. Ez nem lesz könnyű, mert a Végső Valóság jelentősen különbözik attól, amelynek valóságába világotokban oly sokan vetik a hitüket. Legyetek „ezen a világon, de ne ebből a világból valók!”

Ám mi lenne ennek a célja, amennyiben rendben zajlik az életetek? Semmi. Nem lenne célja. Ha elégedettek vagytok az életetekkel és a világgal, semmi nem indokolja, hogy megváltoztassátok a valóságotokat, és felhagyjatok önmagatok megtévesztésével.

Ez az üzenet azoknak szól, akiket elégedetlenek a világukkal.

Vizsgáljuk meg egyenként a Tíz Illúziót! Mint látni fogjátok, minden egyes illúzió hozzájárult, hogy olyannak alkottátok meg az életeteket a bolygótokon, amilyennek most megélitek.

Észre fogjátok venni, hogy az illúziók egymásra épülnek. Némelyikük nagyon hasonlónak tűnik – ugyanis hasonlóak is. Mindezek az illúziók az Első Illúzió változatai. Az eredeti torzulás nagyobb szabású torzulásai.

Azt is észre fogjátok venni, hogy minden új illúzió a közvetlenül megelőző illúzión mutatkozó lyuk befoltozására jött létre. Végül, a lyukak foltozásába belefáradva, egyszerűen úgy döntöttetek, hegy egyiket sem értettétek meg. Ebből fakad a végső Illúzió: Létezik Tudatlanság.

Erre hivatkozva megtehetitek, hogy vállat vontok, és ne is próbáljátok megoldani a rejtélyt.

A fejlődő elme azonban nem tűri sokáig az ilyen meghátrálást. Alig néhány kurta évezred leforgása alatt – igencsak röpke időszak a mindenség történetében – eljutottál ide, ahol a tudatlanság immár nem áldás és nem is erény.

Arra készülsz, hogy kikapaszkodj a primitív kultúrából. Készen állsz egy szellemi kvantumugrásra. Arra készülsz, hogy átláss… A TÍZ ILLÚZIÓN.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

Neale Donald Walsch: Egységben Istennel