A szinkronicitás okkal történik: Nem léteznek véletlen egybeesések!
Belebotlottál egy régi ismerősbe? Valaki ugyanazt tette vagy mondta, mint te? Esetleg megéltél egy kisebb balesetet? Ilyenkor azt gondolod, „Ó, micsoda véletlen!”, vagy „Bár elkerülhetném az ilyen dolgokat!”
Nos, nem kellene, ugyanis minden véletlen egy üzenetet hordoz számodra. Valójában nincsenek véletlen egybeesések – csak szinkronicitás létezik, amely okkal történik.
Árulkodó szinkronicitás – Tudomány a véletlen mögött
Az igazság az, hogy az életben minden összekapcsolódik. A múltból a jelenbe, és a jövő felé tartva, minden véletlen, amely velünk történik, összeköttetésben áll egymással.
Nem számít, milyen nagy vagy éppen kicsi a történés, az egész a szinkronicitásról szól. Amikor úgy érzed, hogy egy tökéletes nap veszi kezdetét, és minden könnyedén megy, vagy amikor rossz időszakon mész keresztül, amiben „sok a véletlen”, akkor az Univerzum egy üzenetet közvetít a számodra. Bizonyos emberek és dolgok akkor lépnek az életedbe, amikor kell, és szerencsére van rá mód, hogy elfogadd ezt.
„Ha a tanítvány készen áll, megjelenik a mester!”
Pontosan ez a lényege a szinkronicitásnak. Amikor szinkronban vagy azzal, amit igazán akarsz, nagyobb a valószínűsége, hogy meg is fog történni, ezért van az, hogy „véletlenül” találkozol, vagy összehoz a sors valakivel. És ha bizonyos emberek ugyanazon a frekvencián vannak, a szinkronicitás jobban összeköti őket.
Így hozd létre a szinkronicitást
Ha megérted, hogy működik a szinkronicitás, akkor bizony te magad is megteremtheted. „Hogy a csudába tehetném meg ezt? – kérdezheted most, és jogosan. Nos, a szinkronicitás azoknak működik a legjobban, akik elhiszik, hogy megtörténhet. Szóval, aki most kezd ezzel ismerkedni, hinnie kell benne és elfelejteni azt, hogy minden esemény csak a véletlen műve.
Ugyanis, ha ezt gondolod, akkor egy gyenge jelet küldesz az Univerzumnak, szemben az erősebb jelekkel, melyek mindent megteremtenek körülötted. Ha mindezt megérted, és nem hétköznapi szemmel tekintesz a körülötted történő eseményekre, akkor képes leszel kapcsolatba lépni a belső szinkronicitásoddal, és nem lesz nehéz megteremtened azokat a dolgokat, amiket akarsz. Hinni fogsz bennük és hagyod őket megtörténni, erőfeszítések nélkül.
Nézz szembe vele!
A szinkronicitás egy tükör, és bármit, amit teszel, azt visszatükrözi feléd. Vagyis, ha elfogadod a szinkronicitás törvényét, képes leszel mélyen kapcsolódni és erős üzeneteket küldeni spirituális szinten. Másrészről magabiztosabbá válsz, jobb emberré, és elkötelezettebbé a cselekedeteid fele. Dióhéjban, ha megérted a szinkronicitást akkor képes leszel mindenben megteremteni a harmóniát, amit keresel, és minden tudatosan fog történni körületted.
Árral szemben – és véletlenek helyett esélyeket láthatsz magad körül
Ha valaha hallottad Murphy törvényét és hiszel is benne, akkor jó úton vagy afelé, hogy megértsd a szinkronicitás törvényét. Elég gyakran esik meg az emberrel, hogy ha elkezdődik egy pechszéria, akkor a baj csőstől jön, tehát egyre rosszabbul mennek a dolgok.
E mögött az a gondolat húzódik meg, hogy a szinkronicitás ellened van. Ha rossz dolgokra számítasz és hiszel Murphy törvényében, akkor életre kelted a belső, negatív szinkronicitásodat.
Az esély, hogy találkozz valakivel – nem a véletlen műve
Belebotlottál valahol valakibe? Azt gondolod, hogy ez véletlen, szerencse vagy egy esély az élettől? Az igazi válasz az, hogy ez a „véletlen találkozás tudománya”. Vagyis ez az oka annak, hogy valami történni fog. Mindig van oka annak, ha látsz valakit vagy megtapasztalsz valamit. A véletlen csak egy illúzió. A múlt, a jelen és a jövő össze van kötve. Habár nem értünk mindent, ami velünk történik, mindig mindennek meg van az oka – és ez az ok egy bizonyos idő múlva nyilvánvalóvá válik.
„A szinkronicitás maga a valóság, azok számára, akik látnak”. Elkezdheted felfedezni az emberekben, a számokban, bizonyos történésekben stb. Igyekezz elfogadni a szinkronicitást a maga valóságában, ugyanis ez egy spirituális út, amely próbál tanítani, elérni minket, hogy megosszuk egymással a szeretetet, a támogatást és az irányítást. Légy nyitott a szinkronicitásra és kezdj el egy tartalmas életet élni!
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
noiportal.hu