A pozitív lét dimenziói: Pozitív gondolkodás

Legyen a tudatában: Minden úgy jó, ahogy van. Ez a mondat a pozitív gondolkodás igazi fokmérője. Ellenben minden „ha” és minden „de” a pozitív gondolkozás beszennyezése.
Semmiképp sem arról van szó, hogy mindent „szépnek gondoljunk”, hogy a problémákat a szőnyeg alá seperjük, hanem arról, hogy a látszat mögött felismerjük a valóságot. A látszat lehet nemszeretem, csúnya, agresszív és gonosz.
A pozitív gondolkodás azonban nem foglalkozik vele. Mélyebbre hatol, és a mégoly torz mögött is felismeri a „jót”- hiszen minden csak az én szolgálatomra és segítségemre van. Pozitívan gondolkodni annyit jelent mint figyelmesen és állhatatosan járni végig az élet útját. Higgadtan, bizalommal és humorral telve tenni azt amit kell. Hálával ismerni föl a látszat mögött a valóságot, és biztonsággal élni a lét nyújtotta bőségben.
A „jót” persze nem szabad „erkölcsi kategória gyanánt” félreértelmezni: Mihelyt mindenben felismertem a „jót” (úgy értve: hasznosat, értelmeset, kihívást jelentőt, ösztönzőt, röviden: pozitívat), megismertem a látszat mögötti lényegét.
A pozitív gondolkodás tehát valójában a látszatot áttörő, mélyreható gondolkodás. Felold bennünket a kényszer alól, hogy mindent meg kelljen ítélnünk, hogy negatív módon el kelljen ítélnünk.
A pozitív gondolkodásnak mindig van valami köze a szeretethez. Hiszen minden szeretet, az élet szerelmi vallomása, amely nekünk, embereknek szól. És a pozitív gondolkodás mindenben felfedi a szeretetet. Ez pedig már az érzelmeink felé vivő átmenet.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kurt Tepperwein