A négy elem és a belső transzformáció
A beavatás, azaz az egységbe való beolvadás döntő lépés az ember tökéletes transzformációja felé. Ezzel egy új ember lép egy új életbe. A régi meghalt. Az új tudat teljesen új életkörülményeket jelent, annak a törvénynek megfelelően, amely azt mondja: „Miként bent, úgy kint.”
Jézus is így fogalmaz: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja” (Máté 16,25).
A beavatás, mint külső és belső folyamat
A beavatás több kultuszban is külső folyamat része – „halj meg és legyél” –, amely során a beavatandó a teljes élettel, annak mind a négy elemével konfrontálódik. Az élet iskolájában ennek a próbának még ma is ki vagyunk téve, bár ezek már nem feltétlenül életveszélyesek.
A földpróba: az anyag és a pénz kezelése
A „földpróba” során azt kell bebizonyítani, hogy az ember megtanult az anyaggal, egészen konkrétan a pénzzel optimálisan bánni.
A vízpróba: az érzelmek kezelése
A „vízpróba” arra szolgál, hogy az ember érzelmei áradatában megőrizze józanságát, és szíve nyitva álljon.
A levegőpróba: a gondolatok és tudat tisztasága
A „levegőpróba” ellenőrzi, hogy rendben vannak-e a gondolatok, tudjuk-e fegyelmezni őket, és tudatunkat az egyetlen erőre irányítani, kitágítani és felemelni, mígnem az megszabadul az idő és tér korlátaitól.
A tűzpróba: az akarat fejlesztése
A „tűzpróba” az akaraterőt fejleszti, és arra kényszerít, hogy egyesítsük az individuális akaratot a központi akarattal: „Atyám, legyen meg a te akaratod!”
A négy elemmel való konfrontáció
A négy elemmel való konfrontáció nem mindig kellemes, sok türelmet igényel, míg nemcsak hogy úrrá tudunk lenni a helyzeten, hanem még örömünket is leljük benne.
A beavatás, mint belső folyamat
A beavatás sohasem külső történés, hanem önmagunkban találkozunk az isteni tudattal, s ezzel Igaz Valónkra ébredünk. Létrejöttét elősegíthetem, de soha nem idézhetem elő. Senki nem tudja önmagát megszülni, mi valamennyien születünk.
Igen fontos, hogy alázattal, türelmesen várjam ki, míg elérkezik az idő, és ne essem a szellemi fennhéjázás hibájába, ne akarjam én eldönteni, mikor érik meg rá az idő.
A beavatási próbatételek közé tartozik az is, hogy megtanuljunk optimálisan bánni az idővel, felismerjük, hogy az örökkévalóság előttünk van, élvezzük minden egyes lépésünket, amelyet a célhoz vezető úton teszünk, de teljesítsünk be minden pillanatot.
Az idő és az örökkévalóság
A pillanat ugyanis egyszeri és megismételhetetlen, soha vissza nem térő. Így élünk az itt és mostban, az örökkévalóság tudatában, és tudatosan megélem minden egyes pillanat egyediségét és nagyszerűségét. Az idő és az örökkévalóság egymásba olvad az örök MOST megélésében.
A beavatott vágyak nélkül boldog, semmit nem vár el, és semmit nem utasít vissza, amit az élet kínál. Minthogy semmit nem birtokol, nem is tud elveszíteni semmit. Mindent elhagyott már, ami kevesebb, mint Isten. Hazatért, miként a tékozló fiú.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kurt Tepperwein