A mágneses áramlatok megváltozása
A Földet félkörívben átölelő mágneses áramlatok nem egyeznek meg azokkal az erővonalakkal, amelyeket a geológusok nemrégiben felfedeztek.
A mágneses erővonalak valójában leginkább közvetlenül egymásba fonódó mintázatokhoz hasonlítanak. Helyzetük nem olyan pontosan és tökéletesen rögzített. Vannak meghatározott területek, ahol erősebbek, míg máshol esetleg gyengébbek.
E vonalak normális esetben nem mozdulnak el, de mivel a mező ereje rohamos mértékben gyengül, az erővonalak mostanság változtatják helyzetüket. A madarak, vadállatok, halak, delfinek, bálnák és más teremtményeke mágneses erővonalakat követik vándorlásuk során. Ha tehát a mágneses erővonalak megváltoznak, vándorlási útvonaluk megsemmisül, melyre épp elég példát láthatunk manapság szerte a világon. A madarak olyan helyekre érkeznek, ahol azelőtt soha nem fordultak elő, a bálnák a tengerparton kötnek ki, ott, ahol ösztöneik szerint víznek kellene lennie. Egyszerűen azt a mágneses erővonalat követik, amely mentén évszázadokon át rótták útjukat, s a partokba ütköznek, melyek azelőtt egészen más vonalon feküdtek.
Amikor e mágneses mezők áthaladnak a nulla ponton, és teljes mértékben megváltoznak – ami hamarosan megtörténhet – beszélhetünk majd arról, hogy pontosan hogyan zajlik le a változás folyamata. Véleményem szerint memóriánk teljes egésze e mezőkkel van összefüggésben. Nélkülük semmire sem emlékezhetünk. Érzelemtestünk szintén e mezőkhöz kötődik, s elmozdulásuk mélyreható változásokat idéz elő érzelmeinkben. Nem nehéz felismerni, hogy a Hold a gravitáció vonzerejénél fogva hatást gyakorol az árapály jelenségére. Az is ismert számunkra, hogy a Föld különböző fázisai csekély mértékben befolyásolják a Föld mágneses mezejének erővonalait. Teliholdkor a mágneses erővonalak kissé megváltoznak, enyhén kidomborulnak. Elég csupán megfigyelnünk azt, hogy mi történik teliholdkor a nagyvárosokban. A telihold napján, valamint előtte és utána egy nappal lényegesen több nemi erőszak, gyilkosság, és hátborzongató esemény történik, mint a hónap többi napján együttvéve. A rendőrségi jegyzőkönyvek alátámasztják állításaimat. S hogy miért éppen ekkor?
Mert a mágneses mezők különösen az emocionálisan instabil emberekre gyakorolnak hatást, azokra, akik egyébként is éppen hogy boldogulnak.
Feszült idegállapotban vannak, s amikor a Hold enyhe változást idéz elő a mágneses erővonalakban, érzelmileg mélypontra kerülnek, s olyan tetteket hajtanak végre, amelyet normális esetben nem tennének meg.
Képzeljük csak el mi történne, ha a Föld egész geomágneses mezeje egyszerre destabilizálódni kezdene. 1993 októberében azt hallottam egy légi közlekedésben dolgozó személytől, hogy szeptember utolsó két hetében a jelentősebb leszállópályákon újra kellett kalibrálni a vezérlési rendszereket, mert a mágneses mező féloldali eltolódást tett az egész bolygó körül. A változás ideiglenesnek tűnt, mindössze két hétig tartott. Ha visszaemlékezünk, akkoriban meglepő érzelmi kitöréseket tapasztalhattunk mind magunkon, mind pedig a környezetünkben élő embereken. Jómagam telefonon keresztül igen sok emberrel tartok kapcsolatot a világ minden részéből. Az emberek mindenütt kiborultak abban az időben. Ezért feltételezem, hogy amit ettől a személytől hallottam, az valóban igaz lehet. A Föld mágneses mezejében történő zavarok egyre gyakoribbá válnak, míg végül bekövetkezik a mező teljes összeomlása és a pólusok elmozdulása. Ez az utolsó idők egyik félreismerhetetlen jele. Ám nincs okunk félni ettől a változástól. Noha, ami történik szokatlan számunkra, a múltban már mindannyian számos alkalommal keresztülmentünk efféle dolgokon. Egyáltalán nem ismeretlen számunkra, jóllehet az átalakulás folyamatát emlékezetünkben sűrű homály fedi. Amikor viszont ténylegesen keresztülmegyünk a dimenzióváltáson, és magával ragad az örvény, azt mondjuk majd „Ó, igen, emlékszem már. Újra megszületőben vagyunk.” Nem nagy dolog, s mégis az.
Újszülöttként valahonnan máshonnan érkeztünk ide, igaz? Valamely más dimenzióból indultunk útnak, áthaladtunk az űrön, s az anyaméhen keresztül megérkezünk a Földre. Megtettük már ezt az utat ezelőtt is, s most is hasonlóra készülődünk, azzal a különbséggel, hogy ez most egy kicsit más lesz. Amikor benne leszünk a folyamatban és tudatára ébredünk valódi lényünknek, már nem fogunk tartani tőle. Alapjában véve, rendkívül pozitív és hihetetlenül szép fordulatról van szó.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titkai