Spirituális tanításokSpiritualitásVonzás Törvénye

A gondolkodás teremtő folyamat

A gondolkodás teremtő folyamatEgyetlen törvény létezik csupán, egyetlen alapelv, egyetlen ok, egyetlen erőforrás. Ezt a törvényt nem változtathatjuk meg, ám ha valóban megértjük, együttműködhetünk vele – ha így teszünk, akkor velünk, általunk és értünk munkálkodhat. Az ember természetes állapota az egészség. Az „ép test-ép lélek-ép elme” ideális állapotában bővelkedhetünk a földi javakban. Ha megértjük ezt az igazságot, és összhangban élünk a törvénnyel, akkor a lehető legtermészetesebb módon lesz részünk egészségben és bőségben.
 
Az emberek többsége úgy hiszi, hogy a békesség és a bőség, illetve a nélkülözés és a betegség valamiféle isteni gondviselés folyománya. Ám akik ismerik az igazságot, megértik, hogy az élet, az egészség és a jólét az univerzum természetes törvényének részét képezi, s hogy mindannyian a megfelelő gondolkodás révén érhetjük el vágyainkat. A gondolatok valós dolgok: rezgéseket keltenek, és mozgásba hozzák az Elme Törvényét. Mindig minden az elme szintjén kezdődik, s elsőként gondolat – azaz a működésben lévő elme formájában ölt testet. Könnyen felismerhetjük tehát, hogy a gondolkodás teremtő folyamat.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
 

Venice Bloodworth: Kulcs önmagadhoz

Related posts

Kristálygyógyászat/Gyógyító kövek: Rózsakvarc – a szeretet köve

Sandal

Pörgesd fel zenével az agyműködésed!

Sandal

Ezekre figyelj oda halottak napján és mindenszentekkor

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .