A Dyatlov rejtély

Dyatlov rejtély néven hírhedté vált félelmetes esemény még ma is sokakat foglalkoztat, annak ellenére, hogy az eset több, mint ötven éve történt.

Az elmúlt évtizedekben számtalan spekuláció látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mi is állhatott a Dyatlov rejtély hátterében.

1959 elején az Uráli Politechnikai Egyetem hegymászókörének kilenc tagja, Igor Alekszejevics Dyatlov, a rádiótechnikai kar végzős hallgatója vezetésével, egy igen embert próbáló, hegymászással kombinált sítútrát tűzött ki maga elé célul.

Miután beszerezték a hatóságoktól a távolmaradási hozzájárulásokat és az útvonalengedélyt – amin valószínűleg nagyot lendített, hogy a kirándulást a Szovjet Kommunista Párt 21. ülésének ajánlották – január 25-én útnak is indultak Szverdlovszkból (a mai Jekatyerinburgból).

A tapasztalt huszonévesekből álló csapat hat egyetemistából és három már elhelyezkedett mérnökből tevődött össze, akik közül kettő a szovjet hadsereg plutónium-szükségleteinek kielégítéséért felelős, Cseljabinszk-40 fedőnevű vállalatnál dolgozott, ami a fő felelős volt az 1957-es kelet-uráli nukleáris szennyeződésért.

Tizedikként, az utolsó pillanatban csatlakozott a csapathoz a fiatalok számára teljesen ismeretlen, tetoválásokkal teli magashegyi túravezető, bizonyos Alekszandrovics Zolotarjov, aki – mint később kiderült – a szovjet belső elhárítás tisztjeként tevékenykedett.

A fiatalok történetét naplótöredékekből, fényképekből, illetve a későbbi kriminalisztikai vizsgálatokból rekonstruálták.

A magyarral nyelvrokon manysik (vogulok) vadászútvonalain haladó csoport kiváló tempóban és felhőtlen hangulatban rótta a kilométereket.

1959. február 1-jén letáboroztak a Halat Szjal, azaz a Halálhegy igen meredek, mintegy 15 fokos dőlésszögű oldalában, közel 1080 méteres magasságban, ahol álomra hajtották fejüket, ám az az éjjel örök sötétséget borított rájuk.

 

 

Bár a hatóságokkal és a családtagokkal megbeszélt első jelentkezési időpont február 12-e volt – amikor a Vizsaj nevű faluból rádión keresztül kellett volna életjelet adni magukról – kezdetben senki nem aggódott, hiszen az időközben lebetegedett és visszafordult társuk jelezte, hogy valószínűleg késni fognak a többiek. Mivel még egy hét elteltével sem hallottak róluk semmit, megindult a keresés, amelybe egy újabb hét elteltével a légierő is bekapcsolódott.

A 4 ezer km2-nyi terület átfésülése után végül február 26-án találták meg a fiatalok utolsó táborhelyét, másnap pedig öt holttestre leltek. A helyszínen több furcsaság várta a szakértőket, mint egy krimiben: a sátor falát belülről késsel vágták fel, a maradványokat pedig 900 méterrel odébb egy öt méter magasságig lecsupaszított fenyőfa alatt találták meg. A holttestek közül kettőn nem volt lábbeli, hármójuk pedig csak alsóneműt viselt. A 22 éves Zinajda mellett vércseppeket fedeztek fel, amelyekről a genetikai vizsgálatok kiderítették, egyikőjüktől sem származnak. Egy holttestnek az orra hiányzott, többjükön égési sérülés nyomai voltak láthatók, s mindegyik test bőrszíne narancssárgás volt.

 

 

Májusban, a hóolvadások után a maradék négy holtestet is megtalálták egy több méter mély vízmosás szélén, ami tovább fokozta az izgalmakat. Ljudmillának például úgy tört el minden bordája és mozdultak el belső szervei, hogy külsérelmi nyom nem látszott a testén, továbbá nyelvének hűlt helye volt. A titokzatos túravezetőnek a jobb oldali bordái törtek el, míg egyikük koponyaalapi törést szenvedett a fenyőfa és a tábor között félúton úgy, hogy nem volt mellette más lábnyom.

 

A boncolás megállapította, hogy ötük halálának kihűlés volt az oka, hárman fizikai sérüléseikbe haltak bele, a kilencedik halálok pedig vegyes volt; hat holttesten egyébként radioaktivitás nyomait is felfedezték. S ha mindez nem volna elég, Zolotarjov fényképezőgépéből nyoma veszett a filmnek, 50 kilométerrel odébb pedig egy másik túracsoport a Halálhegy fölött furcsa, különböző nagyságú, vöröses-narancssárgás, illetve kékes színű gömböket látott ide-oda cikázni.

 

A meglepő gyorsasággal lezárt nyomozás iratait titkosították, s csak 1990-ben oldották fel részben, amelyekből kiderült: valószínűleg felsőbb utasításra, de igencsak felületesen jártak el a korabeli szakértők. Természetesen a szemtanúk hiánya és a tucatnyi furcsaság nem egy spekulációt ihletett, amelyek a földönkívüliek és a sorozatgyilkolásba csapó szerelemféltésen át a kísérleti fegyverek áldozataivá válásig sok területet lefednek. Az egyik leglogikusabb elmélet a lavinaomlás lehetne, amely megmagyarázná a törött bordákat, a sátorból történő gyors távozást és a fagyhalált, ám a nyelv és az orr hiányát vagy az idegen vércseppet aligha. Egy elmélet szerint a manysi vadászok végeztek a területeikre betolakodókkal, akiket elég volt megijeszteni, s kikergetni a sátorból, a mínusz 18 fok pedig bevégezte munkájukat.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!