A bodza, mint gyógynövény
Gyógyhatásainak se szeri se száma, a talajt is javítja, finom illatú, esztétikus és szinte bárhol megterem.
A germánok a bodzát szent növényként tisztelték és Holle (Freya) asszonynak, a családi fészek istennőjének áldozták. Magyarországon tájegységenként tér el a vele kapcsolatos mondák színezete. Egyes vidékeken, például a palócok szerint és a Csereháton, valamint Göcsejben ha a bodzára taposnak, meghajlítva földet hordanak rá, vagy az ágakat az ólba teszik, akkor a tehénből, a disznó sebéből kihull a pondró. Az alsó Őrségben ezzel szemben nem ültetnek bodzát a ház mellé, mert akkor belecsap a villám. Ott a bodza az ördög, a gonosz lelkek fája.
Az angolszász kultúrkörben szintén nagy erővel ruházzák fel e növényt: nem vághatjuk ki és nem égethetjük el. Ha nem mondunk imát Bodza-anyához, miközben elpusztítjuk a növényt, akkor az visszatér és bosszút áll, megátkoz minket. A bodza varázserejének tisztelete máig nem veszett ki az angolokból, elég arra gondolnunk, hogy a világsikerű Harry Potter történet főgonoszát csak egy bodzából készített varázspálcával tudták elpusztítani, mely minden pálcák legerősebbike.
A bodzának persze nem csak varázs-, de gyógyereje is van, mitöbb, e gyógyerő meglehetősen széleskörű, és szerencsénkre a kúra sem borzasztó, hiszen a bodza termése és virágzata egyaránt ízletes ételek és italok alapanyaga.
Fogyaszt, ránctalanít, hámosít
A bokorrá vagy kis fává növő, évelő növény (latinul: Sambucus nigra) a pézsmaboglárfélék családjába tartozik, és őshonos hazánkban. Fehér virágai úgynevezett bogernyőben nyílnak és lapos tányérokra emlékeztetnek. Fontos ökológiai szerepe, hogy gyorsan bomló avarja és árnyaló hatása segíti a vegetáció felújulását. Sajnos egy cikk kevés ahhoz, hogy a bodza összes gyógyhatását és csodaszámba menő erejét összefoglaljuk.
Kezdjük ott, hogy a benne található drogok (szambunigrin glikozida, szaponinok, flavonoidok) izzasztó-lázcsillapító hatásúak, és a kiválasztás során a káros anyagcseretermékek eltávolítását is segítik. Emiatt a bodza az egyik legkitűnőbb szer a meghűléses/náthás megbetegedéseknél, klinikai tesztek során pedig kimutatták, hogy a vírusok szaporodását gátolva már 2-3 nap alatt legyűri az influenzát.
Immunerősítő és vértisztító, scrofulosis (görvélykór, a TBC egyik változata) esetében és bőrkiütésnél, hámosításra gyökerét és virágját használhatjuk, de a friss vékony kérgéből vagy ágacskáiból készült főzetet régen „elhájasodásnál” (azaz fogyókúrához) is, vagy vízkór ellen ajánlották. A dominikánus szerzetes Albertus Magnus (1193-1280) szerint felülről lefelé lehántolt kérge hashajtó szernek alkalmas, míg a gyümölcs nedvének nyugtató fájdalomcsillapító hatását kihasználva borsmentával, kakukkfűvel kombinálva migrénes és arcidegzsábás (trigeminus neuralgia) fejfájások ellen alkalmazzák sikerrel.
Mandula és torokgyulladásnál a friss gyümölcsöt tejjel forrázták le és ezzel öblögették a torkot, de belsőleg alkalmazva a reumatikus ízületi fájdalmak ellen is jó, bár egy 1908-as könyv szerint ez ellen külsőleg is használhatjuk: „A megtört vagy zúzott zöld levelek rühös tagra kötve tisztítólag hatnak. Régi orvosok szerint a friss levelek dühös ebmarástól eredő sebeket gyógyítanak és köszvényes tagokra kötve, illetve flastromnak alkalmazva, igen jó hatásúaknak bizonyultak.”
A bogyókból készített bodzabor egyes vidékeken hagyományos szívgyógyszer ugyanúgy, ahogy a bodzapálinka is, ami viszont igen munkaigényes (200 liter cefréből maximum 6-7 liter jó pálinka nyerhető!), s így nagyon ritka és drága (a pálinkák „királya”). Emellett sorolhatnánk még gyógyhatásait: a virág forrázata szemgyulladásnál szemcsepp, a mézzel kevert bodzalekvár TBC-seknek kiváló tüdőtisztító, krémje pedig jó ránctalanító és enyhén halványító hatású. Borotválkozás utáni szereket, arc- és szemfrissítő lemosókat is készítenek belőle manapság. Tartalmaz A-, B-vitamint, C-vitamin tartalma pedig duplája a citrusféléknek! A bodza a „szegényember patikája”.
Hogyan gyűjtsük, hogyan használjuk
A virágzat szedését akkor kell elkezdeni, amikor a bogernyő szélén lévő virágok kinyíltak és a középsők még bimbósak (május-június). A bodza virágzatát csak száraz időben szabad gyűjteni, ugyanis ha esőtől vagy a harmattól nedves virágzatokat gyűjtjük, akkor a virágok szárítás közben megbarnulnak. Figyeljünk rá, hogy a bodza egyik részét se fogyasszuk feldolgozatlanul, mert nyersen enyhe mérgező hatása van. Ezek a mérgező anyagok hő hatására lebomlanak.
• Meghűlésre: 2 dl vízzel leforrázunk 4 g bodzavirágot, 2 g hársfavirágot és 3 g kamillát, és 5 perc állás után, leszűrve, forrón fogyasztjuk. Esetleg két csészével is az izzadásig, influenzára négyóránként.
• Fogyókúrához: 1-3 tk virágot forrázunk 1 csésze vízzel, 5 perc állás után szűrve, napi 5 csészével fogyasztunk.
• Vízkórra diuretikus tea: 10 g mezei zsurló, 40 g édesgyökér, 40 g bodzakéreg keverékéből 1 teáskanálnyit 2,5 dl vízbe szórunk és 5 percig főzzük. Leszűrve, 2-3 csészével fogyasztunk naponta.
• Arcidegzsábára és migrénre: bodzaruta, kecskefű és bodzavirág 1:1:1 arányú keverékéből készítsünk forrázott teát (1-2 tk fűhöz 2 dl víz). A fájdalom jelentkezésekor fogyasszuk.
• Belsőleg reumára: 2 marék bodzakérget 1 liter vízbe szórunk és addig forraljuk, míg a víz a felére nem csökken. Teaként fogyasztjuk naponta több csészével.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
weborvos.hu