A belső látomás és az átalakulás naplója
Neale Donald Walsch, a Beszélgetések Istennel számos kötetének szerzője azt mondja, ma már emberek milliói remélik, hogy az életről dédelgetett leghőbb vágyaik valóra válhatnak. Csak ezzel magyarázható hétmilliós olvasótáborának nagysága. Mindannyian hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ez a látomás valósággá váljon.
Amikor mindenki a mélyponton van, vagy úgy viselkedik, mint egy vadállat, légy te az, aki látván őket, azt gondolja vagy ki is mondja: „Tudom, hogy ki vagy valójában, látom az isteni szikrát benned, akkor is, ha te éppen megfeledkeztél róla.” Ez gigantikus átalakító erővel bíró cselekedet lenne.
A napló ereje
És ugyanilyen gigantikus átalakító erővel hat, ha vezetjük azt a naplót (lásd itt: LINK), amelyben emlékeztetjük magunkat arra, hogy kik vagyunk valójában: szellemi lények, az isteni tudat megnyilvánulásai, jelenleg épp az emberi tapasztalás terein, nem pedig emberi lények, akik olykor-olykor szert tesznek némi szellemi tapasztalatra, ahogyan Pierre Teilhard de Chardin mondta.
A tudat alapja
Egyre több tudós jut ugyanis arra a meglátásra, hogy a világegyetem alapja nem az anyag, hanem a tudat. Átalakulásod naplójával emlékeztesd magad erre azokon a napokon is, amikor hajlamos lennél ezt elfeledni. Emlékeztesd magad nap mint nap az életről szőtt legszebb álmodra, sőt ha kell, álmodd újra, és járulj hozzá ezzel a világhoz. Az energia a figyelmet követi, s ezt az energiát mindenki terelheti jó irányba.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Bärbel Mohr
Ha szeretnél, akkor nézzél szét a többi oldalamon is:
Angyalmandala Design oldalamon egyedi készítésű (AI mentes) vászonmandalákat találhatsz, illetve angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz!
Angyalok Fénye oldalamon pedig minden nap új angyali üzeneteket találhatsz, amik saját közvetítések. Illetve megismerheted az angyalok világát.
Várlak szeretettel!