Spirituális gyakorlatok: A tudattalan átprogramozása
Ez a gyakorlat segíthet, hogy három hónap alatt közelebb juss a magadról alkotott eszménykép felé, mint az elmúlt öt esztendő alatt. Legalábbis ezt ígéri dr. Mansukh Patel és Savitri a Mastering the Laws of Relationship című könyvében. Más formában hallottam én ezt már spirituális tanítóktól, ezért több változatát is bemutatom.
No, lássuk. Az alapötlet a következő: elalvás előtt minden este szánj magadra 10-15 nyugodt percet.
A nap tudatos visszanézése
Gondold végig röviden, mi történt aznap, s tűzz le útjelzőket: „reggeli Tóbiásnál, bevásárlás Mártával, gyerekekkel éneklés, takarítás”. Ennyi épp elég, ennél pontosabbnak nem kell lenned.
Most merülj el egy kicsit mélyebben az emlékeidben, s játszd le lelki szemeid előtt a napot. Van olyasmi, amit így utólag másképp csinálnál? Ha igen, kezdődhet a gyakorlat írásos része. Gondold végig, hogyan cselekedtél volna inkább, majd írd le az eseményt úgy, mintha így tettél volna.
A tudatos átírás példája
Például: Tóbiásnál valahogy leerőltetted a torkodon a finom reggelit, de nem esett igazán jól. Itt másképp is cselekedhettél volna. Írd le tehát a naplódba: „Tóbiásnál a reggeli nagyon ízlett, minden falatot alaposan megrágtam.”
Ugyanezt megteheted minden helyzettel, amelyben türelmetlen, kötekedő, figyelmetlen, hálátlan vagy dühös voltál, s a boldog pillanatokat nem vetted észre. Írd le őket úgy, mintha a lehető legjobban cselekedtél volna.
A tudattalan működésének kulcsa
A trükk ebben az, hogy a megváltoztatott, immár optimális helyzetet élénken átéled, miközben lejegyzed. És utána mégy aludni. És a te kedves tudattalanod, amely a világot csak a gondolataidon és az érzéseiden keresztül ismeri, a nap utolsó benyomásaként ezt az optimalizált változatot raktározza el. Mert nem tudja megkülönböztetni, hogy valóban így élted-e át, vagy az egészet csak kitaláltad.
Ha három hónapon keresztül minden napodat így optimalizálod, néhány héten belül eljön az a pont, amelytől kezdve a kényes helyzetekben többé nem a régi minták szerint reagálsz. Hanem megtorpansz, és felmerül benned a gondolat: „Állj! Mit szeretnék én erről a helyzetről este a naplómba írni?” Ettől a naptól kezdve egyre inkább olyan leszel, amilyen lenni szeretnél.
Egy valódi történet a változásról
Azóta már sok ismerősömnek ajánlottam ezt a fajta naplóírást, és egy addig nagyon veszekedős házaspár például, akik azért olyan nagy örömüket mégsem lelték az összetűzésekben, elmesélte, hogy e módszer segítségével azóta teljesen fel is hagytak az állandó perpatvarral, pedig az első két hónapban csak a férj vezette a naplót.
Mi történt? Emlékezz vissza arra a gyakorlatra, amikor dühös voltál, és három különböző személlyel kellett tisztáznod a nézeteltéréseidet. Azon, aki szemrehányásokat tesz vagy maga is támad, csak még jobban feldühíti magát az ember. És ezt még jogosnak is tartja. Mert az a másik nem is érdemel mást.
A tudatos nyugalom hatása
De fogsz veszekedni olyan emberrel, aki barátságosan, nyitottan, önálló személyiségként mosolyog rád? Inkább nem, ugye? Vagy duzzogsz neki, és eljátszod a szegény ént? Ugye, hogy azt sem? Önmagad előtt ez olyan buta viselkedésnek tűnne, hogy inkább nem is kísérletezel vele.
Ugyanerről számolt be a házaspár is. A férj már eléggé ki volt kelve magából, mert a felesége folyton piszkálta, szemrehányásokkal illette vagy duzzogott valamiért. Ettől persze a férfi is mérges lett, és ugyanúgy felhúzta az orrát. De aztán elkezdett esténként a naplójába olyasmiket írni, hogy: „Nyugodt maradok, bármit mondjon vagy tegyen is. Én szeretem magam olyannak, amilyen vagyok, mindegy, miket vág a fejemhez. Ha ő bosszankodni akar, az az ő baja.”
És: „Mondtam neki, hogy ne az én hangulatomat rontsa el, hanem menjen, és tombolja ki magát valahol máshol, aztán jöjjön vissza, amikor úgy érzi, hogy normálisan is tud beszélni velem. Akkor szívesen meghallgatom.”
A tudatos viselkedés ereje
Arra azért egyszer sem volt szükség, hogy ezt a két utolsó mondatot valóban elmondja. Mert amikor az asszony kötözködése ellenére is sikerült megőriznie a nyugalmát és a jókedvét, a feleség is hamar belátta, hogy bolondot csinál magából, és automatikusan más hangot ütött meg – méghozzá már néhány percen belül. A férjnek egy szót sem kellett szólnia.
A feleségnek idővel nagyobb megtetszett férje naplójának titokzatos ereje, és ő is vezetni kezdett egyet. Rövidesen új pozíciót ajánlottak neki a munkahelyén, mert egyszerre olyan feladatokat is meg tudott oldani, amelyek láttán korábban csak morgott és panaszkodott.
A tudatosság és siker kapcsolata
Ez mindenkinek feltűnt, sőt látták, hogy vezető személyiséggé fejlődött, amiért is egy munkacsoport élére állították, beosztottjai lettek, és új tevékenységi kört kínáltak neki. Mindez – ha jól emlékszem – három hónapnyi naplóírás alatt zajlott le.
Amikor legutóbb beszéltem vele, azt mondta, újból belefogott a naplóírásba. Az új beosztás új kihívásokkal járt, amelyekkel nem számolt. Miután kétszer is megingott, ismét a naplóhoz fordult, hogy magasabb tudatossági fokra „tornázza fel” magát. Ki tudja, talán kap még egypár beosztottat… A hölgy egy cseppet becsvágyó ugyanis.
A belső békesség és a rezgésszint növekedése
De szerintem – és ezt mondják azok is, akik tényleg végigcsinálták a három hónapot: hihetetlenül élvezetes figyelni magunkon a változásokat, átélni a belső békességet és a növekvő önállóságot, amely a naplóírással együtt jár. Ráadásul a rezgésünk is ugrásszerűen növekszik ezáltal.
Minél inkább középen vagyunk, minél önállóbbá válunk, és minél inkább élünk a lehetőségeinkkel, annál jobb lesz az összeköttetésünk az Univerzummal. És így egyszer csak egy kozmikus, égi körben találjuk magunkat a jól ismert ördögi kör helyett, és minden egyre simábban, egyre gördülékenyebben megy majd.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Bärbel Mohr
Ha szeretnél, akkor nézzél szét a többi oldalamon is:
Angyalmandala Design oldalamon egyedi készítésű (AI mentes) vászonmandalákat találhatsz, illetve angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz!
Angyalok Fénye oldalamon pedig minden nap új angyali üzeneteket találhatsz, amik saját közvetítések. Illetve megismerheted az angyalok világát.
Várlak szeretettel!