Csillagászat/ŰrkutatásVilág

30 év után szuperholddal “egybekötött” teljes holdfogyatkozás várható szeptember végén

30 év után szuperholddal “egybekötött” teljes holdfogyatkozás várható szeptember végén
Több mint 30 év után szuperholddal “egybekötött” teljes holdfogyatkozás figyelhető meg szeptember 28-án hajnalban. Szuperholdról akkor beszélhetünk, amikor égi kísérőnk ellipszis alakú pályáján haladva teliholdkor perigeumba kerül, azaz ekkor ér a Földhöz legközelebb. Ilyenkor csaknem 50 ezer kilométerrel kisebb távolság választja el bolygónktól, mint apogeumkor, azaz a Hold pályájának a Földtől legtávolibb csücskén. A közelségnek köszönhetően az égitest az apogeumkor megfigyelhető teliholdhoz képest 14 százalékkal nagyobbnak tűnik és 30 százalékkal fényesebben ragyog az égbolton – olvasható a NASA honlapján.
“A valóságban semmi fizikai különbség nincs a teliholdak között, csupán szeptember végén nagyobbnak és fényesebbnek fog tűnni” – magyarázta Noah Petro, a NASA Goddard Űrközpontjának munkatársa. Mint az amerikai Holdkutató (Lunar Reconnaissance Orbiter) projekt helyettes vezetője rámutatott, sokkal nagyobb szenzáció, hogy a szuperhold egy holdfogyatkozással esik egybe, amikor égi kísérőnket több mint egy órára “elnyeli” a Föld árnyéka. Mint a NASA szakértője kifejtette, az “egyszerű” holdfogyatkozások meglehetősen gyakoriak, hiszen évente átlagosan kétszer fordulnak elő, a 21. században pedig 228 alkalommal vetül bolygónk árnyéka az égitestre. A szuperhold és a holdfogyatkozás egybeesése viszont rendkívül ritka jelenség: legutóbb 1982-ben történt ilyen, a következőre 18 évet, 2033-ig kell várni.
Mint a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján, valamint az eumet.hu hírportálon olvasható, a teljes holdfogyatkozás Európa egész területén, így Magyarországon is megfigyelhető lesz, emellett az égi “színjátékot” élvezhetik Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint a Közel-Keleten is. A félárnyék közép-európai idő szerint hajnali 2:11-kor érinti a Holdat, de jelenléte csak fél órával később válik láthatóvá. A Hold 3:07-kor kezd belépni az árnyékba, és 4:11:10-kor tűnik el teljesen benne, a fogyatkozás maximuma 4:47-kor lesz.
Égi kísérőnk 5:23-kor kezd kilépni a Föld árnyékából, amely bő egy óra alatt vonul le a Hold felszínéről, 6:27-kor hagyja el azt teljesen. A félárnyék halvány szürkés jelenléte azonban még fél órán át észlelhető lesz a Hold korongján. A teljes holdfogyatkozás 1 óra 11 perc 55 másodpercig tart, a totalitást megelőző, valamint az azt követő részleges holdfogyatkozással a jelenség időtartama 3 óra 20 perc. A következő, Magyarország területéről is megfigyelhető teljes holdfogyatkozásra 2018. július 27-ig kell várni.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
 
erdekesvilag

Related posts

Először mutatta ki a szellemrészecskék nyomát a CERN különleges neutrínódetektora

Sandal

Marokkóban is megépítették az QEG készüléket-Ingyen energia bárkinek

Sandal

Egyre jobban megdől a Szaturnusz tengelye

admin

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .