ÉrdekességekKultúrákMagyarokMédiaVideókVilág

1896: Az első film Magyarországról

1896-Az első film Magyarországról
Mint ahogyan az már csak lenni szokott a forradalmi jelentőségű találmányok előtt, a mozgókép megalkotását megelőzően is azt jósolták, hogy akinek sikerül kikísérleteznie a módszert az álló diák “megmozgatására” azé lesz a filmgyártás piaca, s vele az emberi ésszel felfoghatatlan bevételek. Mindezek következményeképpen óriási harc folyt a technika kifejlesztése, illetve a szabadalom benyújtása terén. A kinematográfot végül a Lumière fivérek szabadalmaztatták 1895-ben, mely Edison kinetoszkópjának továbbfejlesztett változata volt. A fivérek előtt – legalábbis a legenda szerint – egy francia születésű angol feltalálónak már sikerült átütő sikereket elérnie a képrögzítés és vetítés terén. Az említett feltaláló Franciaországban kívánta szabadalmaztatni a találmányát, azonban a Párizsba tartó vonatról szőrén-szálán eltűnt, természetesen a masina tervrajzaival együtt.
Mindezeket az előzményeket csak azért írtam le, hogy megfelelő helyen tudjuk kezelni a Magyarországon forgatott első filmet. Ugyanis egy évvel a szabadalom után, tehát 1896-ban, a Lumière fivérek már hazánkban forgattak a millenniumi ünnepségsorozat keretei között. A film valószínűleg a királyi udvar megrendelésére (de legalábbis jóváhagyásával) jött létre.
A videóban 2 helyszín látható, az első egy katonai díszszemlét mutat be, a másodikon pedig a Lánchidat láthatjuk, természetesen még autós forgalom nélkül. Érdekesség, hogy a Lánchídon még megvannak az egykori vámszedő házak.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

 
 
retrolegends.hu

Related posts

Szemet gyönyörködtető szivárvány opál Yarakából

Sandal

Faroe Islands piramisai

Sandal

Ahogy nő benned a szeretet…

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .