Tanmese: Áldás vagy átok?

Réges-régen élt egyszer egy öreg favágó a fiával. Nagyon szegények voltak, de volt egy csodaszép, hófehér lovuk. Mindennap elment a két férfi az erdőbe, tüzelőfát szedegettek, majd fillérekért eladták a faluban. A falu népe a fejét csóválta ezen.”Öregapám” – mondogatták neki:

– Miért nem adod el a lovadat? A gróf egy vagyont ígért érte. Úgy élhetnél a fiaddal, mint egy fejedelem.
– Reménytelen ezekkel az emberekkel. Mindig ugyanazt fújják” – gondolta az öreg magában.
– Ez a ló több, mint egy állat – hangzott mindig a válasza. – Ő a barátom. Mondjátok meg, hogy adhatnám el a barátomat?
– Jól van – felelték a falubeliek, de egyszer majd ellopja valaki a lovadat. Akkor aztán sajnálhatod majd.

És valóban: 

Következő reggel 

nem volt ott a ló az istállójában. Az öregember és a fia mindenütt keresték, de nem találták meg.
Látod, nekünk volt igazunk! – csúfolták a falubeliek. – Valaki ellopta a lovadat. Jobb lett volna, ha ránk hallgatsz, és megszerezted volna a pénzt, amíg megvolt rá a lehetőséged. 
A saját ostobaságod változtatta átokká azt, ami áldásodra lehetett volna!
Az öregember csöndesen így felelt: 
– Hogy áldás-e vagy átok, nem tudom megítélni. Csak annyit tudok, hogy a ló ma nincs az istállóban.

Másnap visszatért a ló

– egy egész sereg vadlóval együtt. A falu népe teljesen elképedt, és gratulált az öregnek a nem remélt „szerencséhez”. 
– Mégiscsak neked volt igazad, öreg – mondták. – Nem kellett volna olyan elhamarkodottan ítélkeznünk. Amit átoknak gondoltunk, áldásnak bizonyult. Egy egész vagyont szerezhetsz ezekből a lovakból!
Az öreg favágó értetlenül rázta a fejét: 
– Hát már soha nem fogják föl ezek az emberek? Hogy áldás-e vagy átok, nem tudom megítélni. Annyit tudok csak, hogy újra itt a lovam, és tíz vadlovat hozott magával.

Harmadnap

 a favágó fia eltörte mindkét lábát, miközben a vadlovakat akarta betörni. 
A falu lakói újra elámultak az öreg bölcsességén. – Most is neked volt igazad – vélekedtek.- Amit mi áldásnak tekintettünk, arról kiderült, hogy átok. Most ágyban fekszik a fiad, és arra sem képes már, hogy veled menjen.
Mély sóhajjal válaszolt a favágó: 
– Hát már sohasem lesztek bölcsebbek? Hogy áldás-e vagy átok, nem tudom megítélni. 
Csak annyit tudok, hogy a fiam mindkét lábát eltörte.
– Hogy milyen bolond ez az ember!’ – gondolták a falubeliek, és otthagyták. -Hát nem látja, hogy mi a baj?

A negyedik napon

 a király hadat üzent egy másik országnak, és az összes falubeli fia bevonult. Volt miért panaszkodnia és sírnia a falu népének, amikor látták, hogy a fiaik szép rendben menetelve otthagyják őket.
– Biztosan elesnek a fiaink ebben a gonosz háborúban – jajveszékelték. – Sohasem látjuk viszont őket! Milyen szerencse hogy a fiad eltörte a lábait! Amit átoknak tartottunk, végül áldásnak bizonyult!
Az öreg újra csak a fejét rázhatta. Türelmesen megpróbálta elmagyarázni nekik: 
– Hogy áldás-e vagy átok, nem tudom megítélni, csak azt tudom, hogy a ti fiaitok bevonultak a háborúba, és az enyém itthon maradt. Egyedül Isten tudja, hogy végül mi lesz mindezekből.

Talán mostani életedet átokként éled meg, de Isten képes azt is áldássá tenni. Bízz benne…

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!