Szellemvárosok és kastélyok Magyarországon
Az elhagyatott épületek mindig magukban hordoznak egyfajta titokzatosságot és misztikumot. Hazánkban számos ilyen helyszín található, amelyek valaha virágzó közösségeknek adtak otthont, de mára csak az idő és a természet koptatott maradványai maradtak meg. Ezek az épületek nemcsak történelmi jelentőségűek, hanem felkeltik az érdeklődést azok körében is, akik szeretnek elfeledett, különleges helyeket felfedezni és esetleg szellemekre vadászni. Ezeket a helyeken biztos, hogy sose fogja senki egyedül érezni magát!
A hajmáskéri laktanya: A katonaváros, amely szebb napokat látott
A Hajmáskéri laktanya Veszprém mellett egy olyan hely, amely egykor az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb tüzérségi kiképző központjaként szolgált. A hatalmas terület magába foglalt gyakorlótereket, szállásépületeket, és még kávéházakat is – ez volt a a Monarchia legnagyobb tüzérségi kiképzőközpontja egy 5000 hektáros területen.
Végül vendéglátóipari egységek, kávéházak, vendéglők és boltok nyíltak, kórház jött létre. És még színháza és húsüzeme is volt. Így egy önálló településsé épült ki Hajmáskér mellett, ahova kisvasúttal lehetett bejárni.
A település végül egy igazi katonavárossá nőtte ki magát, ahol 60 épület állt, köztük egy kastélynak látszó parancsnoki épület, mely 50 méteres tornyával messziről is jól látható.
A laktanya egyik legjellegzetesebb épülete a historizáló parancsnoki épület, amely lenyűgöző méretével és több mint 118 helyiségével még ma is meghökkentő látványt nyújt. Bár az épület romos, a belső tér lenyűgöző maradványai, mint a kártya-, biliárd- és szivarszobák, vagy a kaszinóterem még mindig egykor virágzó életét idézik fel.
Derenk: A falu, ami kétszer halt ki
Az Aggteleki Nemzeti Park szívében található Derenk egy olyan szellemjárta falu, amely kétszer is kihalt. Az eredetileg a középkorban alapított települést először a pestisjárvány tette lakatlanná, majd később újratelepült, de a 20. század közepén ismét elnéptelenedett. Horthy Miklós vadászterületet kívánt itt létrehozni, ami miatt a lakosságot kitelepítették – állítólag erőszakkal.
Ma a falu helyén csupán egy újjáépített iskolai épület, egy kis kápolna, valamint egy temető emlékeztet az egykori lakosokra. A helyszínen évente megemlékezést tartanak, ahol a résztvevők táblákon olvashatják az egykori lakosok neveit.
Balatonederics: Az öngyilkosok kastélya
A Balaton partjától mindössze 500 méterre található egy elhagyatott kastély, amelyet a növényzet sűrűen körbenőtt, így aki nem tudja, hogy ott van, könnyen elsétálhat mellette anélkül, hogy észrevenné. A helyiek Fekete-kastélyként emlegetik, egyesek szerint a kastély ajtajai, ablakai vagy tetőzete valaha feketére voltak festve, míg mások úgy vélik, hogy a kastély nevét az itt történt tragikus események miatt kapta.
Az épületet a nedeczei Nedeczky család építtette, és már 1912-ben megtörtént az első véres incidens: egy féltékeny helyi gulyás megölte a kastély szakácsnőjét. Két évvel később, 1914-ben, a kastély akkori tulajdonosa, Nedeczky Jenő tisztázatlan körülmények között lett öngyilkos, éppen 74. születésnapján. 1928-ban a kastély Vág Jenő ügyvéd tulajdonába került, aki a feleségével lakott itt. Egy nap rajtakapta feleségét egy másik férfival, ami után ő is öngyilkosságot követett el. A feleség új vőlegénye szintén öngyilkos lett, miután a nő másba szeretett bele.
Később az épület egy nyugalmazott miniszteri főtanácsos birtokába került, aki a II. világháború alatt élt itt feleségével. 1945 februárjában ő is öngyilkos lett, vélhetően azért, mert kiderült, hogy kettős hírszerzőként tevékenykedett, és ezt a nácik megtudták.
Bár a kastély tragikus történetei ellenére egy ideig üdülőként is üzemelt, az idő múlásával az épület teljesen elhagyatottá vált. A tetőszerkezete több helyen beszakadt, a falak omladoznak, és a vandalizmus is komoly károkat okozott. 2014-ben még hirdették eladásra, akkor 220 millió forintért próbálták meg eladni.
A felújított gyerektábor Zircen: Szellemtanya helyett új élet
Egyedinek számít az utolsó helyszín, hiszen a zirci gyerektábor egykor elhagyatott és romos volt, ám mára sikerült felújítani. A tábor az 1930-as években épült postai dolgozók gyermekeinek üdülőhelyéül – postásüdülőnek is hívták -, majd később bővítették. A 70-es, 80-as években lett megépítve a mellette álló 12 faház. A rendszerváltás után elhagyatottan állt, sőt, hajléktalanok költöztek a faházakba. Még egy hollywoodi zombifilmet is forgattak itt, ami sokáig egy vérrel borított vasrácsot hagyott maga után árulkodó jelként.
2014-ben két vállalkozó felújította az épületeket, és ma rendezvények helyszíneként működik.
Közzétette: Sandal / www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!