Nem találják a rejtélyes Mars folt okát
Rejtélyes, ködszerű foltot észleltek kétszer is amatőr csillagászok a Mars fölött. A kutatók csak találgatják a jelenség eredetét.
A több mint ezer kilométeres, csóva alakú folt, amely rövid idő után mindkétszer eltűnt, nagyobb volt, mint bármely, korábban észlelt hasonló jelenség – tudósított a BBC hírportálja a Nature tudományos lap alapján.
A kutatók úgy vélik, a ködszerű folt esetleg óriási felhő vagy különlegesen erős sarki fény lehet. Azt azonban nem tudják biztosan, hogy a Mars légkörének ritkás felső szélén miként jöhetett létre a jelenség.
Amatőr csillagászok először 2012 márciusában pillantották meg a Mars déli féltekéje fölött a furcsa foltot. Mintegy tíz napig létezett a fényes, ködszerű folt. Egy hónappal később ugyanennyi időre jelent meg, azóta viszont nem észlelték.
Egy nemzetközi kutatócsoport megvizsgálta a felvételeket, és igazolta, hogy a jelenség valóban létezett, magyarázatot azonban nehezen találnak rá. Egy elmélet szerint a páracsóva szén-dioxidból vagy vízrészecskékből álló felhő lehetett.
„Tudjuk, hogy vannak felhők a Marson, ám eddig legfeljebb 100 kilométeres magasságig észleltük őket. Most a bolygó fölött 200 kilométerrel találtuk a foltot, tehát lényegesen eltérő dologról beszélünk. Ilyen magasan nem lehet felhő, a légkör itt túl ritka ehhez, tehát eléggé meglepő a tény, hogy összesen húsz napon át látható volt ott a fényes jelenség” – magyarázta Garcia Munoz, az Európai Űrügynökség (ESA) tudósa.
Egy másik magyarázat szerint a sarki fény marsi változatáról lehet szó. „Sarki fényt korábban is láttak már a Marsnak ezen a területén, ám ennek a két csóvának sokkal nagyobb volt az intenzitása, mint amelyeket eddig a Marson vagy a Földön észleltünk, ezerszer akkora, mint az eddigi legerősebb” – tette hozzá Munoz. Megjegyezte: ha bármelyik elmélet igaznak bizonyulna, az azt jelentené, hogy a vörös bolygó legfelső rétegéről téves ismeretei voltak az embernek. Reméli, hogy a most megjelent tanulmány után más tudósok újabb magyarázatokkal állnak elő.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
vs