Minden elért eredménynek a vizualizáció az alapja
Minden eddig elért eredménynek a vizualizáció az alapja. Az épület a tervező elméjében születik meg, a képet a festő először elképzeli, az új találmány pedig a feltaláló gondolataiban létezik elsőként. Az ok és okozat törvénye abszolút és megmásíthatatlan. Minden cselekvést és megnyilvánulást a gondolat hív életre és határoz meg, ezért a kitűzött célokat csak kellő összpontosítással érhetjük el. Ez a törvény ősidők óta, és ez is marad örökre. Még akkor se adjuk fel a próbálkozást, ha úgy tűnik, nem járunk sikerrel. Ha összedől egy épület vagy egy híd, nem az jut elsőként eszünkbe, hogy a gravitáció törvénye megszűnt működni: tudjuk, hogy az építmény nem volt elég erős. Száz évvel ezelőtt éppúgy rendelkezésünkre állt az elektromos energia, mint manapság, mégsem tudtuk addig alkalmazni, amíg valaki fel nem fedezte a hasznosításához szükséges törvényeket. Ugyanez a helyzet velünk is, ha kialakítjuk az Egyetemes Elmével való egységet, és tudatos módon hasznosítjuk a Törvényt. Ha ez sikerül, még azelőtt megnyílik számunkra az út, hogy egyáltalán felismernénk a vágyunkat. „És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és már meghallgattam.” Szükségünk van azonban egy olyan célra, amiért hajlandóak vagyunk küzdeni. Egyes emberek azért nem érnek el sikereket, mert csak ide-oda tévelyegnek, miközben az órát lesik, lejárt-e már a munkaidejük – mivel ők a kudarc magvait vetik el, kudarcot is aratnak. Vannak aztán olyanok is, akik ugyan keményen dolgoznak, de nincs céljuk, és önmagukban sem hisznek: az ilyen emberek bátortalanok, és szinte vonzzák a szerencsétlenséget, következésképp soha nem jutnak semmire. Döntsük el, mit akarunk, és tartsunk ki a döntésünk mellett. Ha szinte naponta változtatjuk az elképzelésünket arról, hogy milyen szobrot faragjunk ki egy kőtömbből, haszontalanul törjük magunkat; a végén kárba vész a kőtömb, munkánk pedig értelmetlenné válik. Ugyanez igaz jövőnk felépítésére is: ha már elvetettük egy adott cél gondolat-magvait, őrizzük meg azokat elménkben mindaddig, amíg anyagiasult formában meg nem valósítjuk őket. Ha kellően akarunk valamit, és megfelelő mentális erőfeszítéssel véssük be az adott vágyat a tudatalattinkba, nem vallhatunk kudarcot.
A közvélekedés szerint az álmodozók sikertelen emberek. Ám azok, akik hittel és meghatározott céllal építgetik képzeletükben a jövőjüket, mindig megvalósítják vágyaikat. A puszta vágyakozás viszont meddő időtöltés, mert ilyenkor nem hisszük el, hogy szert tehetünk vágyaink tárgyára (ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor hagyjuk szabadon kalandozni az elménket). Ilyenkor valójában így szólunk belső erőnkhöz: „Igen, szeretném, ha rendelkeznék ezzel a bizonyos valamivel, de ez meghaladja a képességeimet.” Aki így használja mentális erejét, bizonyosan kudarcot vall. Gondolkodjunk pozitívan: ne azt mondjuk, hogy „szeretném”, hanem azt, hogy „szert tettem rá”. Soha ne tegyünk azonban olyan kijelentéseket, amelyeket nem tudunk valódi hittel állítani. Soroljuk fel egyesével azokat a mentális erőfeszítéseket, amelyek révén közelebb juthatunk célunkhoz.
Amikor Jézus azt mondta: „legyen néktek a ti hitetek szerint”, olyan kijelentést tett, amelyet ma már a tudományos tények is egyértelműen alátámasztanak. Még a legbátrabb emberekkel is előfordul, hogy legszívesebben feladnák a küzdelmet; megesik néha, hogy minden körülmény ellenünk munkálkodik, s nincs értelme a további próbálkozásnak. Ilyenkor se feledjük azonban, hogy mindig pirkadat előtt legsötétebb az éjszaka, s hogy hittel és kitartással győzelemre jutunk majd! Ne feledjük azt se, hogy néha azok is fáradtnak érezték magukat, néha azok is fel akarták adni a küzdelmet, akik később elértek céljaikat. Ám közben mégsem adták fel. Ha így tettek volna, soha nem ismertük volna meg a nevüket. Néha olyanok vagyunk, mint az a kisfiú, aki elindult, hogy megkeresse a Kívánságok Kapuját. Annyira elszántan kutatta, hogy végül eltévedt. Később elfáradt, és leheveredett egy öreg kerítés tövébe. Amikor az arra járó Északi Szél felajánlotta neki, hogy hazaviszi, félbehagyta a keresést. Hazafelé az Északi Szél megkérdezte, mi járatban volt errefelé. A Kívánságok Kapuját kerestem – felelte a kisfiú, mire az Északi Szél hangosan kacagni kezdett, s abba sem hagyta egészen addig, amíg oda nem értek ahhoz a házhoz, ahol a fiú lakott. Aztán így szólt: Ha legközelebb elindulsz megkeresni valamit, az eszedet se hagyd otthon. Amikor rád találtam, épp a Kívánságok Kapujának tövében üldögéltél.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Vanice Bloodworth: Kulcs önmagadhoz