Gaia változásai/A Föld változásaiTermészetVilágVulkánkitörések

Két vulkánkitörés egy nap alatt

Két vulkánkitörés egy nap alatt

A Stromboli és Semeru is kitört vasárnap. Mindkét vulkánkitöréshez látványos piroklaszt ár társult.

 
Két jelentős vulkánkitörés is történt a vasárnapi nap folyamán: a Szicíliától északra fekvő Stromboli, és a tőle 11 000 kilométerre fekvő indonéziai Semeru vulkán is heves kitörést produkált. 
 
A Stromboli meredek hegyoldalán vasárnap délután látványos lávafolyam folyt le, majd egy lejtőomlás következtében egy hatalmas, forró gázok, hamu és lávatörmelék alkotta felhő, ún. piroklaszt ár indult el nagy sebességgel a tenger felé. A nagy mennyiségű vulkáni anyag a tengerbe érve egy kb. 1,5 méter magas szökőárat indított el. Károkról, sérültekről nem érkezett hír.
A Jáva-szigetén fekvő Semeru vulkán napra pontosan egy évvel a tragikus, 2021-es kitörését követően tört ki vasárnap. 

 

Az egy évvel ezelőtti kitörés mintegy 70 áldozatot követelt, ezúttal azonban még időben sikerült evakuálni a 3676 méter magas vulkán közelében élőket, sérültekről, áldozatokról egyelőre nem érkezett hír. A Semeru hamufelhője 15 kilométeres magasságig emelkedett, és a Strombolihoz hasonló piroklaszt ár is kialakult.
Közzétette: www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
 

idokep.hu

Related posts

Nagyon fényes tűzgolyó száguldott át az alpesi régión

Sandal

Gyönyörű képet készített a Cassiopeia A szupernóva-maradványról a röntgentávcső

admin

Aurora Kansasben (2013.jún.28.)

Sandal

Leave a Comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .