Hajnalhozók: A Fény galaktikus áradása
A tudatosság a bolygón élő tömegek ébredése. A legszebb az egészben, hogy az események felgyorsulásuk és kibontakozásuk közben utat találnak mindenki lelkéhez. Minden eseményt úgy rendeztek meg, hogy az egész emberi fajt a fény megnyilatkozásának új oktávjába helyezzék. A fény galaktikus szökőárja a jövőből érkezik, és azokon a kapukon keresztül hömpölyög be a bolygóra, amelyeket ti nyitogattok ki a Földön azáltal, hogy belevágtok, és végigjárjátok ezt az utazást és történetet, amit megosztunk veletek.
Tanítóink legmesszebbmenő támogatásával a bolygót olyan információval láttuk el, amely megítélésünk szerint harmóniában van céljainkkal és egyesíti energiáinkat. Az eseményeket tömören ismertető üzenet az igazság szikráit hordozza magában. Az üzenet felvillanyoz. Előcsalogatja, előhívja búvóhelyéről az én eddig rejtőzködő és szunnyadozó részét. Hisszük, hogy az információ, amit e könyvben megosztottunk veletek, ráébreszt benneteket a magatokban őrzött tudásra. Az a célja, hogy felfedezzétek a belétek táplált valóságillúzió különböző verzióit és megértsétek saját jelenlegi és jövőbeni szerepeteket ebben az egészben.
Gondolatkeltő üzeneteinkkel mindenkiben fel akartunk ébreszteni valamit. Nem akartunk kellemetlen érzéseket okozni. Szerettünk volna kimozdítani benneteket egy begyepesedett helyről. A kellemetlen érzéseket ti okozzátok magatoknak. Mi azt mondjuk, találjátok meg a saját békéteket. Bátorítani akarunk a tudatosság emelkedő hegyeinek megmászására magatokon belül, hogy új, kellemes helyekre bukkanjatok, találjátok meg az örök ifjúság völgyeit, az önkifejezés birodalmait. Ott várnak rátok a tudatosság új távlatai és a jövőből érkező galaktikus fényáradat.
A huszonkettedik fejezet végső üzenete az, hogy használjátok a huszonkettes szám, a számok száma vibrációját. Ez a szám vési bele és viszi be a fizikai valóságba a legnagyobb tanítást – az üzenetet, amelyben benne van a kód. A szavak nyelvén az üzenet nem fejthető meg könnyen. Egymásra halmozott rétegekben jelenik meg az információ, ennek a könyvnek az igazi üzenete. Eszmék, konfliktusok, megoldási javaslatok és ösztönzések mindig egy út felé terelgetnek benneteket, a végső elkötelezettség felé, hogy saját magatok akarjatok elérni mindent, az akaratotokkal.
A háttérből sugalmazott lényegből mindenki tanulhat valamit. Ez a könyv a tudatosságra döbbenés folyamatát tárja elétek. A káosznak, a zűrzavarnak, a látszólag kiismerhetetlenül összekuszálódott dolgoknak megvan a maga rendje. Ezt a rendet hozza napvilágra ez az utolsó fejezet, a huszonkettes szám mágiája alatt.
Minden ember lelkéhez és szívéhez szól ez a fejezet. Arra kérünk benneteket, halljátok meg a hívó szót, ismerjétek fel, és induljatok el a Fény Családjának tagjaiként. Eletetek minden napján bátorsággal éljétek meg ezt a fényt, és osszátok meg mindenkivel, akivel csak találkoztok. Nem arról van szó, hogy prédikálnotok kell, vagy eladni a fényt. Eletetek minden mozzanatában éljétek a fényt, hiszen azonosak vagytok vele, hogy puszta létezésetekben felismerjétek létetek értelmét, együtt pompázzatok vele, és új magokkal vessétek be ezt a helyet, a Föld nevű bolygót, átváltozása legkeményebb óráiban.
A megismerés magasabb szintjére emelkedés folyamata -a dimenziók egyesítése és új területek kialakítása – minden embert elvezet a halál fogalmának sokkal valóságosabb megértéséhez. Szükség lesz a fényetekre. Fényetek képviseli mindazt, amit tudtok. A könyv sokféle módon, tervekkel és kódokkal próbál rávezetni benneteket arra, hogy megértsétek, emlékezzetek rá: mindent, amit elmondtunk, tudásként magatokban hordoztok. Eljött az idő, hogy megosszátok egymással a fizikai test működtetésének ismereteit és csodáját ezekben a változó időkben, amelynek része a ti felfogásotok szerinti halál is. Minden halál valaminek a születését jelenti: valami meghal, és helyében valami új születik.
A változások ideje már közeledik. Mindenki hallja a hívást, hogy saját fénynyalábja erejével mutasson utat. Utat fogok mutatni, ha az emberek elkeserednek, mert nem lehet tovább menni a régi úton – az már haszontalanná vált, és nem vezet sehová. A felfordulás java részét a fény hozza a bolygóra, erről szól ez a könyv. Szükség lesz a képességeitekre ezekben a nehéz időkben. Nem futhattok el. Össze kell olvadnotok a néppel, hogy megmutassátok a létezés új alternatíváját. El kell hintenetek mindenfelé a hitet, hogy a valóság akaratlagosan megváltoztatható, meg kell mutatnotok másoknak, hogy a civilizáció és együttműködés új eszméinek felépítése által miként működik.
Az események saját maguk keltik életre az ősi jóslatokat. Az ősi jóslatok egyre inkább beigazolódnak, és saját módszereikkel megtanítják a bolygónak a legnagyobb leckét.
Fejlődésetek arról szól, hogy mindent tovább visztek, amit csak tudtok, megosztjátok és átélitek. A fény egyre erőteljesebb szállítóivá, kifejeződéseivé váltok. Néhány év múlva tudásotok segítségével képesek lesztek meghaladni a fény sebességét. Minden képesség, tehetség, tudás, amit most megszereztek, régóta ott rejlik bennetek.
A fény galaktikus szökőárja indult el a jövőből és árad a bolygó felé, amelyet tömegek fognak érezni. Mintha az egész bolygó tudatossága szárnyakat kapna. Csak egy hatalmas hullám tudja megérinteni a frekvenciaszabályozás alatt élő tömegeket. Ti, a Fény Családjának tagjai szabadítotok fel helyet a testetekben e galaktikus fényáradat számára, hogy mindenki érezhesse és magába fogadhassa a fényözön első hullámát.
Az egész faj teljes mutációja a fénytestben megy végbe. A tudat nézőpontjainak akarati áthelyezésével a valóságokkal fog bűvészkedni, éppen úgy, mintha tévécsatornákat váltogatnál. A fénytest hordozza majd az összes kódolt adatot, és képes lesz azokat lefordítani. Dimenziós és inter-dimenziós szinteken létezik.
Az anyag nem más, mint csapdába csalt fény. Fénytested felépítésével átalakítod a molekulaszerkezetedet – az anyagi valóság elveszíti vezető szerepét, és spirituális értelmed összhangba kerülhet mindennapi életeddel. A fénytest felépítése az anyag szilárdságának fellazítása és beengedése a fénybe, hogy szabadabban fejezhesse ki magát, elindulhasson megkeresni saját eredetét, hogy sűrűségéből veszítve azzá válhasson, aki te vagy.
Vibrációs szinted emelésével átalakulsz saját fénytesteddé. Szó szerint látni fogod tested változását. Sokkal élettelibb lesz, fiatalosabb, jobban táplált, és információk sokaságát dolgozza fel. Szuperlénnyé válik. A fénytest felépítése ezzel jár.
Újra divatba jön a test életének meghosszabbítása, a sejtmegújítás és a sejtélet megnyújtása révén. Erről szól a fénytest építése – egy olyan testé, amely nem olyan sűrű, nem önpusztító, amely megfiatalítja és feltölti önmagát. Erre vágytok mindannyian. Lehetnétek azonosak a fénytestetekkel és tudnátok is róla, hogy azok vagytok, ha logikus elmétek nem aggodalmaskodna annyit, hogy vajon lehetséges-e ilyesmi. A társadalom szerint nem lehetséges.
Nem győzzük elégszer elmondani, hogy ne hallgassatok a társadalomra. Ez lesz a legnehezebb feladat és a legnagyobb áttörés az életetekben. Társadalmi és spirituális lények vagytok, nektek kell eldöntenetek, mi legyen a szent. Mi a hatalmatok forrása ? Legyen az ösztönös énetek. Legyen lelketek zászlóvivője intuitív énetek, mert senki más nem érvényesíti azt. Életetek küldetésetekből ered. Tudjátok, mi az, csak nem emlékeztek rá. Ha a tudásra úgy néztek, hogy isteni rend és szándék rejlik minden mögött, az én szüntelen magyarázgatásai nélkül sebesen szárnyaltok át a valóságokon. A fény galaktikus áradását sokféleképpen meg lehet tapasztalni. Mindenki számára a legnagyszerűbb lehetőségeket teremti meg.
Befejezésül köszönetet mondunk mindenkinek, aki felismerte a fényt, lénye részét, amely elvezette ehhez a könyvhöz, hogy olvassa el, és kövesse az arany spirálok lényének folyosóin visszhangzó halk kis suttogásait. Tisztelünk és nagyra értékelünk benneteket. Segíteni jöttünk. A Fény Családjának tagjaiként a választás és a fejlődés szabadságát hoztuk a bolygóra, hogy csillogjon az Élő Könyvtár részeként a felragyogó új fény, mint egy csillag a tudatos világok horizontján. A jövőben várjuk, hogy múltatok találkozzon a jelenünkkel, és új szintre emeljen minden életet, a létezés legmagasabb szintjére. Örülünk, hogy a társaink lesztek e küldetés végrehajtásában.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Barbara Marciniak: Hajnalhozók