Dr. Joe Dispenza: A virágzó szív kifejlesztése I. rész
A természetben minden időbe telik. Elültetünk egy magot a termékeny földbe, és hagynunk kell kicsírázni. A növekedéshez megfelelő elemek egészséges egyensúlyára és kedvező környezetre van szüksége – így kezd el gyökereket ereszteni a földbe, majd hajtást hozni, ami áttörve a felszínt a nap felé nő.
Öntözzük. Tápláljuk. Csak a megfelelő körülmények és a megfelelő gondozás mellett bontakozik ki a mag potenciálja.
A szívvel ugyanez a helyzet.
A lélek felébresztése
Mi vezet ahhoz a vágyhoz, hogy virágzóvá tegyük a szívünket?
Sokan közülünk hozzászoktunk a túléléshez – stresszhormonokkal árasztjuk el a szervezetünket. Ez azt is jelenti, hogy sokan bezártuk a szívünket. Mert a szív a teremtés központja… amikor pedig stresszes állapotban vagyunk, nem a teremtés ideje van. Ilyenkor a túlélésre kell koncentrálni.
Ebben az állapotban a személyiségünk – a beprogramozott gondolatainkkal, érzéseinkkel és viselkedésmintáinkkal – veszi át az irányítást. Személyes valóságunk pedig ennek a terméketlen életérzésnek a tükröződése. Olyan, mintha minden nap ugyanazt a tévésorozatot néznénk újra. Nincs meglepetés. Nincs felfedezés. Nincs titokzatosság. A régi történeteinkből és emlékeinkből származó programokat a megszokott, ismert múltból rávetítjük a kiszámítható jövőre.
És mi történik a lelkünkkel? Úgy tűnik, elalszik.
A lélek a tapasztalatainak fejlődésére törekszik. Nem ugyanarra a dologra vágyik egész nap, és minden nap. A titokzatosságban virágzik. A lélek az ismeretlenre vágyik. Ki akarja terjeszteni tapasztalatait a Forráshoz való visszatérés útján.
Tehát ahhoz, hogy a túlélésről a teremtésre lépjünk, kedvező feltételekre van szükségünk a lélek felébresztéséhez. Fel kell ébresztenünk az álomból.
Termékeny talaj
Sajnos a lélek sokunknál akkor szokott általában felébredni, amikor szembe kell néznünk egy válsággal. Amikor olyan pontra érünk az életben, hogy belátjuk, semmi sem fogja eltüntetni a túlélési módban érzett érzelmeinket – az ürességet; a haragot; a félelmet; a neheztelést; az irigységet; a bizonytalanságot; a kedvetlenséget; a kétségbeesést.
Végül rájövünk, hogy semmi sem változik az életünkben… amíg mi nem változunk.
A válság pillanataiban befelé kell fordulnunk. Ilyenkor kell feltennünk a nagyobb kérdéseket: „Ki vagyok én? Mit keresek itt? Boldog vagyok? Ez az, amit igazán akarok?” Ezek a lélek kérdései. És ezek azok a magok, amiket elültetünk.
A túlélésben – a félelem állapotában – az ismeretlen fenyegetésként vagy veszélyként érződik. Amikor azonban a lélek felébred, és a következő új élmény létrehozása érdekli, az ismeretlen kalanddá válik.
Így azt kérdezi a lélek: Mi van még odakint, amit felfedezhetek?
A maggal, amit elültetünk, hogy végül egy virágzó szívet fejlesszünk ki.
Ahogy a lélek megmozdul, a parlagból termékeny talajjá fejlődünk. Elkezdünk kilépni a túlélésből a teremtésbe és elkezdjük újra látni és megtapasztalni a valóságot – úgy ahogy az valójában van.
Miután szándékainkkal és tudatosságunkkal előkészítettük a talajt és elültettük a magot azzal, hogy fontos kérdéseket teszünk fel tapasztalatainkról és fejlődésünkről, átlépünk a gyakorlás következő szakaszába. Megtanuljuk táplálni a törékeny új hajtást, amely áttör a földön és a megfelelő körülményeket és gondozást biztosítjuk ahhoz, hogy szirmai – sziromról sziromra – kivirágzozzon.
Fordította: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
drjoedispenza.com
