A működő szeretet – A Szeretet Rendje
Sok ember úgy gondolja, hogy amennyiben eléggé szeretünk, akkor a szeretet győzedelmeskedik, és minden jóra fordul. A tapasztalat azt mutatja, […]
Sok ember úgy gondolja, hogy amennyiben eléggé szeretünk, akkor a szeretet győzedelmeskedik, és minden jóra fordul. A tapasztalat azt mutatja, […]
Bár sokak számára ellentmondásosnak tűnhet, az idővonalatok – az életetek – csak egy a számos egyidejű lehetőség közül. És lehetséges, […]
A Káosz Csomópont jelenlegi szakaszában egy nagyon nehéz átjáróhoz érkeztetek. Az emberi gőg, a kapzsiság és a butaság a bolygó […]
A teljesség törvénye azt jelenti, hogy az élet teljessége szellemi örökségként áll rendelkezésünkre, éspedig minden pillanatban. Csakhogy hibás szellemi beállítottságunk […]
A hasonló hasonlót vonz magához, és általa megerősödik. Két különböző dolog taszítja egymást. Az erősebb meghatározza a gyengébbet, és önmagához […]
A megfelelés törvénye, azaz az analógia azt jelenti: „Mint fent, úgy lent, mint lent, úgy fent. Miként a legkisebben, azonképpen […]
Az ideavilág minden lét ősforrása és alapelve. Végtelen harmónia és boldog nyugalom uralkodik benne. Holt, élettelen volna az a lét, […]
Minden létezőnek megvan a saját individuális ritmusa, a növekedés és csökkenés. Mindennek megvan a maga árapálya. Az inga ugyanannyit lendül […]
A mosoly, melyet küldesz, visszatér hozzád. (indiai mondás) Közzétette: www.fenyorveny.hu Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, […]
Ez a törvény azt jelenti, hogy minden létezőnek két pólusa van ugyan, valójában azonban minden egy. Minden látszólag ellentétes, lényegét […]