Az univerzális Forrás mindig rendelkezésünkre áll
A Vonzás Törvénye minden egyes alkalommal minket szolgál, ha vele együttműködve, minden érintett lény javára cselekszünk. Vágyjunk akár egészségre, akár sikerre, napsütésre vagy bármire – megvédhetjük önmagunkat, szeretteinket, otthonunkat, vállalkozásunkat vagy bármit. A világon semmi sem lesz képes kárt okozni nekünk.
Péter története: a hit és kételkedés tanulsága
Amikor Krisztus azt kérte Pétertől, hogy sétáljon oda Hozzá a hullámokon, Péter lenézett a víztükörre, és majdnem elsüllyedt. A hite meggyengült a veszélyes külsőségek láttán, Jézus pedig megrótta őt, amiért a látszat alapján ítélkezett. Kizárólag Pétert hibáztatta, bár erős szél fújt. Nem mondta azt: „Ha nyugodt lenne a víz, vagy ha lenne itt egy híd, idejöhetnél Hozzám.” A körülményektől függetlenül egyszerűen csak így szólt: „Jövel!” Aztán megrótta Pétert, amiért nem volt elég hite: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”
A láthatatlan erők és az Egyetemes Elme
Bár az Egyetemes Elme ereje láthatatlan, nincs okunk kételkedni benne. A létezés alkotóerői mind láthatatlanok: az Életet csupán a belőle eredő dolgok formájában figyelhetjük meg. A szeretet is láthatatlan, mégsem kérdőjelezi meg senki a létezését; de a boldogságnak, a békességnek és az egészségnek is csupán az eredményeit láthatjuk.
A Törvény ma is elérhető
Ránk is ugyanaz a Törvény vonatkozik, amit Jézus adott a tanítványainak. E Törvény ma ugyanúgy elérhető számunkra, mint akkor, amikor Isten így szólt: „Legyen világosság!” Az Univerzális Forrás mindig rendelkezésünkre áll, és pontosan gondolatainknak megfelelően formál bennünket és környezetünket.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!