Az ego trükkjei: A félelem és bűntudat csapdája
Ha az egóval vállalunk közösséget, és azt hisszük, eltávolodtunk a szeretettől, akkor tudat alatt úgy érezzük, mintha bűnt követtünk volna el. Ennek a bűnös meggyőződésnek a következtében éljük át a bűntudat érzését. Azért van tudat alatt bűntudatunk, mert azt hisszük, megöltük kapcsolatunkat a szeretettel. Akkor pedig elkerülhetetlenül ránk tör a félelem; az az érzelem, amely abban a gondolatban gyökerezik, hogy büntetést érdemlünk, amiért hátat fordítottunk a szeretetnek.
Az ego trükkjei és a félelem tagadása
Az ego, hogy ebben a bűn-bűntudat-félelem mintában tartson minket, meggyőz arról, hogy tagadjuk a félelem érzését. Mindenféle helyzetben tagadjuk a félelmünket. A drogfüggő például nem akarja bevallani függőségét, a nő maga talál mentségeket társa bántó viselkedésére, vagy – még finomabb szinten – hiába gyűlöli az ember a munkahelyét, ha túlságosan fél attól, hogy továbbálljon. Az ego ravasz trükkökkel él, hogy félelemben gyökerező és nem a saját javunkat szolgáló tapasztalásokban tartson minket.
A kivetítés és mások hibáztatása
Nem szívesen nézünk szembe félelmünkkel; inkább elfogadjuk valóságként. Hogy továbbra is tagadhassuk, másokra vetítjük ki, remélve, hogy ha kívülre helyezzük a bűntudatot, az majd eltűnik. Mások hibáztatása annak jele, hogy nem vagyunk hajlandók szembenézni saját, mélyen gyökerező félelmeinkkel. Ez az ego sunyi trükkje, amellyel csak a támadásba, ítélkezésbe és negativitásba vetett hitünket erősíti.
A tudatos felismerés kezdete
Tudom, hogy mindez roppant különösen hangzik. Biztosan így érzed. Az egód mindeddig keményen dolgozott azon, hogy tagadd a bűnt, a bűntudatot és a félelmet. Azzal, hogy tudatosítod a bűn–bűntudat–félelem körforgását, meg is tetted az első lépést a változtatás felé.
Az egység felismerése és az elkülönültség illúziója
Az energetikai kapcsolódás igazsága
Spirituális szemszögből nézve energetikailag mindnyájan össze vagyunk kapcsolódva. A privát gondolatok nem léteznek. Ez azt jelenti, hogy valamilyen szinten közös szándékaink révén mindnyájan kapcsolódunk egymáshoz energetikailag. Mindnyájan egyek vagyunk.
Az ego által teremtett elkülönülés
Ha elfogadjuk ezt az egységet, könnyebben el tudjuk engedni az egóban gyökerező kivetítéseinket. A legtöbbünket azonban nem erre tanítottak. Az ego hamis észleléseiben hiszünk, abban, hogy mindenki mástól elkülönülten létezünk. Testünket különlegesebbnek vagy kevésbé különlegesnek látjuk másokénál, és folyamatosan hangsúlyozzuk a különállásunkat.
A félelem alapú gondolatok hatása
Elkülönültségünket minden olyan gondolattal erősítjük, mint: több pénzem van, mint annak a fickónak, vagy soha nem fogok úgy kinézni, hogy megkapjam azt a társat, akire vágyom, vagy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy a barátod legyek. És így tovább a végtelenségig. Minden félelemben gyökerező gondolat a különállás illúzióját mélyíti.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Gabrielle Bernstein
Ha szeretnél, akkor nézzél szét a többi oldalamon is:
Angyalmandala Design oldalamon egyedi készítésű (AI mentes) vászonmandalákat találhatsz, illetve angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz!
Angyalok Fénye oldalamon pedig minden nap új angyali üzeneteket találhatsz, amik saját közvetítések. Illetve megismerheted az angyalok világát.
Várlak szeretettel!