Amikor az elme menekülni akar az igazság elől

Egyszer eljött hozzám egy férfi, hogy beszélgessen velem. Ahogy együtt üldögéltünk, így szólt: „Tényleg szabad akarok lenni!”

Beszélgettünk egy darabig, aztán, ahogy a vizsgálódásban egy szépséges, egészen finom ponthoz érkeztünk, hirtelen így fordult hozzám:

– Nagyon kiszáradt a torkom. Kaphatnék egy pohár vizet?

Úgyhogy mentem, és hoztam neki egy pohár vizet. Ivott, és így szólt:

– Igen, most már jó, köszönöm! Szóval hol is tartottunk?

– A valódi helyzetedről beszéltem, arról, hogy az vagy, aki mindezt érzékeli. Mi az a tudat? Honnan figyelsz meg, és kiként vagy miként?

Erre mélyet lélegzett, és megszólalt:

– Egy kissé meleg van idebenn. Kinyithatom egy kicsit a kertajtót?

– Aha, oké. Kinyitom én. Rendben, akkor most megnézhetjük? Tudatában vagy, hogy…

– Csak egy pillanat, elmehetek a mosdóba? – kérdezte.

– Nézd, egyáltalán nem kell ezt csinálnunk. Ha menni akarsz, hát menj. Nem börtön a házam – mondtam.

Erre így felelt:

– Az igazat megvallva az elmém valóban szeretne elmenekülni, mert valamitől nagyon kényelmetlenül érzi magát.

– De hát menj nyugodtan! Nem sértesz meg vele.

– Nem, nem – bizonygatta. – Kérlek, megpróbálhatjuk újra?

Ezzel egy magasabb rendű döntést hozott: eldöntötte, hogy nem enged az elme ellenállásának. Ahogy ott ültünk, és ismét együtt vizsgálódtunk, az elméje megnyílt, ő pedig végre megpihent a Lényében.

Az igazság keresése és az elme ellenállása

Van bennünk valami, ami tetemes mennyiségű energiát fektetett a valótlanba. Könnyű azt mondani: „Az Igazságot keresem.” Ám amikor odaérünk az igazság pillanatához, nagy valószínűséggel azt hallom: „Egy pillanat! Tíz perc múlva itt vagyok, rendben? Maradj itt, el ne mozdulj, jövök!” Ez a típus nem jön vissza, sem tíz perc, sem tíz óra vagy tíz nap múlva – még talán tíz év múlva sem –, mert valami fél benne szembenézni a Valódival. Nagyon könnyű azt mondani, hogy „az Igazságot akarom”, de ritkaság, ha valaki az igazság kedvéért lemond önmagáról.

Az igazi keresőnek meg kell vizsgálnia a szemléletmódokat, amelyek az élethez és magához az Igazságkereséshez való hozzáállásának az alapját képezik, s amelyek mindezeket motiválják. Ragadd meg az alkalmat, ami mindig most van!

Vannak, akik azt mondják, hogy nehéz az Önvaló természetének vizsgálata, de ez nem igaz. Az igazság az, hogy a pszichológiai elme egy része vonakodik részt venni bármilyen vizsgálódásban, amely felfedi, hogy igazából nem létezik.

Az Önvaló felismerése a jelenlétben

Merülj alá a szatszang energiamezejében, s általa tudatosabbá válsz egy nagyobb erőről, amely a Létezésben, a Létezésként önmagában nyugszik! Lehet, hogy a félelem újra és újra felbukkan, de többé nem adod meg magad neki. Ha tudatában vagy a Létezés e természetes terének, az megkönnyíti, hogy átlépd az ego rád gyakorolt vonzerejét. Most már képes leszel elfordítani a figyelmed az egótól, és magában a jelenlétben tartani.

Amikor a figyelem nem táplálja az egót, csökken az ereje, megtörik a hatalma. Ám ha a mulandó iránti régi igézet szüntelenül ott leselkedik a figyelmed perifériáján, az azért van, mert még mindig van benne némi érzelmi befektetésed. Továbbra is ott ül az ajtóban, vár és siránkozik, mert tudja, hogy végül enni adsz neki.

Mindez lassú folyamat lehet, mert az egóval lenni olyan, mint egy rossz párkapcsolatban élni. Azt akarjuk mondani: „Végeztem veled! Tűnj el!” Aztán visszaesünk, és elkezdünk agyalni: „Hm, lehet, hogy egy kicsit elhamarkodtam a dolgot.” Így hát küldünk egy sms-t az egónak: „Rendben, próbáljuk meg még egyszer.”

Az ego elengedésének folyamata

Van, aki könnyen szakít az egóval, pont úgy, mintha kettétörne egy kekszet – és kész. Ám másoknak ez olyan, mint egy pizza, sok forró, nyúlós mozzarellával a tetején – és azzal töltik az időt, hogy próbálják kettészakítani a nyúlós sajtot. Kezdjük szép fokozatosan egyre ritkábban látogatni az ego Facebook-oldalát, de időbe telik ténylegesen elengedni, mert még nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy helyes, amit tesszük. „Tényleg teljesen el kell engednem az elméhez fűződő ragaszkodásomat?”

Ám ahogy felfedezed a saját igaz Önvalódat, amelyet áthat a szeretet, könnyű lesz elengedni azt, ami nem igaz. Még csak nem is arról van szó, hogy abba kell hagynod a hiábavalóságok hajszolását. Isten nem azt kéri, hogy add fel a számodra kedves dolgokat, hogy hagyj fel a kedvenc mulatságaiddal. Egyszerűen csak kezded elveszíteni az érdeklődésedet irántuk.

Egy ponton még az is derengeni kezd, hogy a számodra kedves dolgok, amelyekről azt hitted, hogy le kell mondanod róluk, soha nem voltak a tieid. Csupán az elme jövőbe vetített, hamis ígéretei voltak, melyek azzal áltattak, hogy elnyersz valamit, ami majd boldoggá és elégedetté tesz. Így az elme hívása kezd fokozatosan egyre távolabbról hallatszani.

Felfoghatod úgy is, hogy bár vannak sötét foltok a holdon, azok nem halványítják el a fényét. A saját belső valóságod fényében az egós elme sekélyessége elveszíti számodra a vonzerejét. Nem áll többé az érdeklődésed középpontjában, mert már egy nagyobb fény megvilágítja a világot.

Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!

Mooji