A végtelent nem magyarázhatjuk meg

A végtelent sem fogalmakkal, sem matematikai képletekkel nem magyarázhatjuk meg. A mindenség határtalanságát semmiféle gondolatbanem zsúfolhatjuk bele. A valóság egységes egész, ám a gondolkodásunk apró darabokra forgácsolja szét. Ebből erednek az alapvetõ tévképzeteink, például hogy léteznek elkülönült tárgyak és események, vagy hogy az egyik dologból következik a másik. Minden gondolat feltételez egy bizonyos perspektívát, és minden ilyen perspektíva a puszta természeténél fogva behatárolt, ami végső soron azt jelenti, hogy nem igaz, vagy legalábbis nem abszolút mértékben. Az igazságot csakis a teljességben lelhetjük meg, ám a teljesség szavakkal nem fogalmazható meg, és nem is gondolható el. A gondolkodás korlátain felülemelkedve azt látnánk, hogy minden a jelen pillanatában zajlik, ám ez felfoghatatlan az emberi elme számára. Ami valaha volt vagy lesz, az mind most történik, kívül az időn, hiszen az idő az elme koholmánya.
Eckhart Tolle: Egység az élettel