A szellemi fejlődés és az idő
A buddhista és hinduista filozófiai irányzatok mind a lineáris, mind a „Nagyidőt” csupán „szellemi fejlettlenségünk” miatt bekövetkező illúziónak tartják. A gondolat, cselekvés, sors és személyiség összefüggései, valamint az Én és az Univerzum egysége ugyanis belső tapasztalás folytán a megvilágosodott szellem számára nyilvánvaló, a lineáris és Nagyidőn túl valahol mozdulatlanság húzódik meg.
A hétköznapi ember és az idő illúziója
A hétköznapi ember szemszögéből nézve a gondolat látszólag most keletkezik, a cselekvés egy időbeli folyamat, a sors a jövőnk, ami inkább a véletlennel mintsem személyiségünkkel vagy cselekedeteinkkel magyarázható.
A meditációt folytatók tudják, hogy egy adott szinten az „intuitív” készségek egy olyan fejlettséget érnek el, amellyel szokatlan képességekre tesznek szert: először előre látnak jövőbeli eseményeket, bármire vissza tudnak emlékezni, majd később fogalmi szinten kezdik látni a dolgokat, és észreveszik, hogy a látszólag különálló, de összefüggő dolgok „térbelileg” is kapcsolódnak egymáshoz.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!