A belső és a külső út illúziója
A belső és a külső út csupán irányultságában különbözik egymástól. Végső soron mindkettőt kátyúk tarkítják, és ezek azt az illúziót keltik az emberben, mintha a szenvedés feloldása felé haladna. De az út, akárhogyan is hívják, út marad, márpedig egyetlen út sem képes elvezetni oda, ahol már ott vagy.
A legtöbb ember a kiteljesedés két látszólagos útja közül választ. Legtöbben a kifelé vezető utat választják: a mind többet és többet akaró élvhajhászat útját. Ez azzal elégíti ki az egót, hogy egyre bővíti az élet étlapját – több pénz, több tanulás, több barát, több izom, több szépség, több étel és így tovább. Ebben az esetben az ego a mohóság legkülönfélébb formáit gyakorolja, de a mögöttük megbújó vágy sosem nyer kielégülést.
A belső út és az önmegtagadás
A kiteljesedéshez vezető másik út az önmegtagadás útja: az egyre kevesebb ösvénye. Ezt a belső utat jóval kevesebben járják, mint gonosz ikertestvérét, és a lényege az, hogy az egót a külső boldogulás helyett belső, sallangmentes „spirituális” gyakorlatokkal elégíti ki. Ebben az esetben az ego az önfeláldozás és az önsanyargatás gondolatához ragaszkodik. Az elfordulás a külső kísértésektől mindig a belső ösvényen járás csalhatatlan jele.
De azért mind a külső, mind a belső út csak út marad. Mindkettő arról szól, hogy nem vagyunk elég jók, de ha útra kelünk, akkor egy jobb életet kapunk jutalmul. Csakhogy, minő fájdalom, egyik út sem alkalmas arra, hogy megszüntesse legelemibb vágyunkat – a tartós nyugalom vágyát. Van egy tömör és megrendítő kis szöveg, amely éppen azokról szól, akik ragaszkodnak valamelyik úthoz vagy úgy általában bármihez. A mintegy 3000 éves Ísaupanisád kilencedik verséről van szó:
„Átkozottak azok, akik ragaszkodnak az anyagi világhoz [a külső ösvényhez]. De kétszeresen átkozottak azok, akik a szellemi ösvényhez [a belső úthoz] ragaszkodnak.”
Miért nem vezet célhoz egyik út sem?
Tudom, sokan úgy vélik, hogy Énünk megismerésének szempontjából az anyagias élvhajhászás sokkal kevésbé célravezető, mint a meditáció és a szent szövegek tanulmányozása, de az Ísa-upanisád mást állít. Hogy miért?
Valószínűleg már te is észrevetted, hogy könnyebb meggyőzni egy alkoholistát vagy egy munkamániást arról, hogy az élete javításra szorul, mint egy „spirituális” lényt. Mindenki, aki a külső utat járja, mélyen legbelül tudja, hogy az nem vezet célhoz. Az ilyen egyének sosem lesznek elégedettek, bármekkora sikereket érnek is el. Akármennyi sült krumplit tömnek magukba, akárhány új kocsit vesznek, és bármennyi embert szeretnek, folyamatosan hallják a halk belső hangot: Nem elég. Még nem laktam jól.
Másfelől viszont a spiritualitásra törekvők, bármilyen tant vagy tekintélyt követnek, meg vannak győződve arról, hogy a legjobb úton haladnak az üdvösség felé. Még szenvedéseiket és „spirituális” kudarcaikat is hajlamosak „leckéknek” felfogni, amelyek arra ösztönzik őket, hogy folytassák az utat. Szenvedéseiket és lemondásaikat elkötelezettségük ékes bizonyítékaként büszkén mutogatják. A kudarc csak erősíti meggyőződésüket, és arra ösztönzi őket, hogy tovább járják ezt az utat. A mennyek kapuját azonban nem lehet kinyitni pusztán akarattal. Ezért mondta Jézus, hogy a jó cselekedetek nem elegendők ahhoz, hogy a mennyországba jussunk. Az Ísa-upanisád még egy lépéssel továbbmegy, amikor arra figyelmeztet, hogy a belső utat járók „kétszeresen átkozottak”. Szinte lehetetlen felrázni őket abból a hitükből, hogy makacs elszántságuk és spirituális gyakorlataik elhozzák számukra a megváltást.
A szabadság nem az út végén található
„Nos – mondhatod erre -, ha sem a belső, sem a külső út nem képes elvezetni minket a szabadsághoz, akkor az a sorsunk, hogy örökre az ego összezavarodott különbözési vágyának kiszolgáltatottan szenvedjünk?”
Természetesen nem. Mindkét út, a belső és a külső ösvény is elvisz a megváltás kapujába, csak éppen nem úgy, ahogy gondolnánk. Nem az út az, ami enyhíti a szenvedést vagy elhozza a nyugalmat – az út tulajdonképpen a negatívumokon keresztül fejti ki hatását. Amikor megtorpanunk az úton, akkor fordulunk a siker felé. A sikert a mozdulatlanság szüli, nem pedig a mozgás.
(Folyt.köv.)
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Frank J.Kinslow: Kvantumszinkronizáció
