828 elhatározott tudós próbálja megállítani a globális GMO kísérletet

Hallottatok már a 828 neves tudósról, akik azért jöttek össze, hogy követeljék a genetikailag módosított növények és termékek gyártásának leállítását? Ők olyan tudósok, akik arra szólították fel a nagyhatalmakat, hogy értékeljék újra a mezőgazdaság jövőjét és forduljanak a fenntarthatóság és nem a vállalati nyereség felé. Ne lepődj meg, ha még nem hallottál róla, mert a “mainstream média” nem nyúl ehhez a témához.
A nyolcszáz tudós először több mint egy évtizeddel ezelőtt nyújtotta be ezt az igényét és frissítette azt az évek során, hozzátéve aláírásokat és a kiadások dátumát. A globális hatalmak mindezt eddig viszont teljesen figyelmen kívül hagyták.
Az “Institute of Science in Society” a világ minden tájáról szerveződött non-profit tudóscsoport. Tagjai elkötelezetten akarnak véget vetni annak, amit úgy neveznek, hogy “veszélyes GMO” kísérlet. Nyílt levélükben kiemelték, miért kellene a kormányoknak a géntechnológiával módosított növényeket most betiltaniuk, mielőtt még visszafordíthatatlan hatással lesznek az emberek és az egész földbolygó egészségére.
A tudósok a világ összes kormányát “Nyílt levélben” kérik az összes géntechnológiával módosított növény, kereskedelmi termék és nyílt kísérletek felfüggesztésére legalább 5 évig.”
Azt is szeretnék, ha növényekre és állatokra vonatkozólag visszavonnák és betiltanák a GMO szabadalmakat. Az ilyen szabadalmak (egyfajta vállalati változata az “Istent játszásnak”) veszélyeztethetik a világ élelmiszer-biztonságát, szankcinálják az ősi tudással való biokalózkodást, alapvető emberi jogokat és méltóságot sértenek, kompromittálják az egészségügyet, akadályozzák az orvosi és a tudományos kutatásokat, és az állatok jóléte ellen szólnak. ”
A Monsanto-Seminis vállalat már Magyarországra is betelepedett.
A tudósok megszólalnak
A levél első tervezete 1999-ben készült el, csupán mintegy 300 aláírással. Azóta a támogatók köre jelentősen negnőtt. Jelenleg 828 aláírással 84 különböző ország képviseli magát. Miközben azt halljuk, hogy Monsanto és a GMO-k miatt nem kell aggódnunk mert biztonságos eszközök a mezőgazdaság jövőjének formálásában, egyre több neves tudósról tűnik úgy, hogy nem ért ezzel egyet.
Szóval, kinek címezték a levelet?
A levelet már számos kormány és szervezet, köztük az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága, az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezménye, a Kereskedelmi Világszervezet, és igen, még az Egyesült Államok Kongresszusa elé is terjesztették. De nem tűnik úgy, mintha bárki is figyelt volna rájuk.
Az informálódni vágyóknak igencsak sokat kell kutatniuk a weben, ha alternatív hírekre vágynak. Ezt nem fogjuk hallani az esti hírekben, vagy olvasni a napilapokban. Ezért sokan még mindig nem kérdőjelezik meg az asztalukra kerülő ételek összetevőit… vagy azt, hogy az adott étel génmódosított, avagy nem…
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
naturahirek