A Szem jelentősége és szimbolikája egyes kultúrákban
Az emberi szem spirituális jelentőséggel bír számos kultúrában és vallásban szerte a világon. A szem az a kapu, amely kitárja előttünk a horizontokat, és egyedi módon érzékelhetjük általa az univerzumot. A szem valóban a lélek tükre, és ez megmagyarázza, miért értelmezik azt leginkább spirituális szemszögből.
Kereszténység: Isten Szeme
A kereszténységben Isten Szemét egy háromszög alakban ábrázolják, amely a hívők templomát szimbolizálja. Ez a szem az Isten örök jelenlétét fejezi ki, amely megtalálható mindenki szívében, és őrködik mindenki felett, aki hisz.
Egyiptom: Hórusz Szeme
Az ókori Egyiptomban Hórusz Szemével találkozunk, amely a védelmet és az életet jelöli. Hórusz szeme egy harc során sérült meg, de Thoth varázsereje által sikerült újjáépíteni. Ez a szimbólum a védelem és a gyógyulás jelképe.
A Harmadik Szem: A Spirituális érzékelés kapuja
A harmadik szem szimbóluma a spirituális szem, amely a megérzéseknek és a lélek mélyebb megértésének a szeme. A harmadik szemet gyakran az Ajnához (homlokcsakrához) társítják, amely az érzékeket felülmúló észlelésekhez vezet. Az indiai főisten, Shiva homlokán található harmadik szem az isteni tudatosság és az örökkévaló perspektíva jelképe.
A harmadik szem megnyitásához és aktiválásához sok kitartásra, spirituális gyakorlásra van szükség. Illetve kristályokkal való napi, spirituális munkára (kristályok között is a legtöbb harmadik szem aktiváló kék vagy sötétkék színű, de lehetnek kivételek). Sokat segíthet egy harmadik szemhez kapcsolódó mandala is.
Mati / Nazar: A védelem jelképe
Görögországban, Törökországban és az arab világ egyes részein is népszerű a Mati, Nazar, vagy ahogy az más arab világokban nevezik Allah szem (ez az elnevezés viszont nem az araboktól ered, mert ott tilos az istenábrázolás, így Allah szemét sem lehet semmilyen formában megjeleníteni), de tévesen nevezik az „ördög szemének is„. A Mati, a sötétkék alapon ragyogó világoskék szem, nem csupán egy amulett, hanem a spirituális védelem ősi jelképe.
A Mati a negatív energiák elleni védelmet szimbolizálja. A görögök ősi hiedelme szerint egyesek pusztító pillantásukkal képesek bajt hozni másokra. A Mati átok- és szemverés-elhárító erőt tulajdonítanak, megvédve viselőjét a rosszindulatú energiáktól.
A Mati eredete a mezopotámiai kultúrák misztikus szimbólumaiban gyökerezik, de a mediterrán térségben is elterjedt védelmi amulettként.
A mati eredeti színei a sötétkék, a fehér, a világoskék és a fekete, melyek mély spirituális jelentőséggel bírnak. A sötétkék a védelmet és a biztonságot szimbolizálja, a fehér a tisztaságot és a jó szándékot, a világoskék az egészséget és a jólétet, a fekete pedig a gonosz elűzését.
A Mati nem csupán egy amulett, hanem spirituális tanítás is. Arra emlékeztet, hogy a gonosz nem csak kívülről fenyeget, de benső gondolatainkból is eredhet. A Mati viselése arra ösztönöz, hogy tiszta szívvel és jó szándékkal forduljunk a világ felé, védelmezve magunkat és másokat a negatív energiáktól.
Hasonló jelentése van és ugyanezt a védelmi mechanizmust látja el a Hamsa vagy hamza kéz is – az arab világban. Európában is egyre többen használják védelmi szimbolikája miatt.
Álmok és Prófécia
Az álmok világában a szemet az univerzum megfigyelésének új dimenzióival azonosítják. A szem segít jobb rálátást nyerni az életre, és képessé tesz arra, hogy új szemszögből tekintsünk a dolgokra. A szem az adottságot is jelölheti, amellyel a dolgok mögé láthatunk.
A Szem Szimbolikája az asztrológusok szemében
Az alkimisták és asztrológusok számára a szem a próféciák és a jövőbelátás eszköze. Az „Ég Szemével” azonosítva, amely az eseményekre és emberi sorsokra való rálátást jelenti, a szem egy új dimenzió felé vezető csatornává válik.
A Szem szimbolikus értelmezései
A szem szimbolikája gazdag és sokrétű. Tartalmazza az összpontosítást, világosságot, víziót, próféciát, mindentudást, lélekjelenlétet, intelligenciát, percepciót, megfigyelőképességet, lelki nyitottságot, tudatosságot és lelkiismeretességet. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a szem a spirituális fejlődés egyik kulcsfontosságú jelképe legyen.
A Szem és a Numerológia
Ha a különböző kultúrák szemről alkotott véleményeit társítjuk a szem fizikai megjelenésével, egy olyan formát kapunk, amely a nullához – a 0 számhoz – és annak numerológiai értelmezéseihez vezet. A szem tehát nemcsak egy fizikai szimbólum, hanem egy éterikus jelkép.
A numerológiában a 0 szám különleges és szimbolikus jelentéssel bír. Míg a legtöbb szám konkrét tulajdonságokkal és energiákkal rendelkezik, a 0 inkább az ürességet, a végtelenséget és a potenciált szimbolizálja. Néhány kulcsfontosságú jelentése:
-
Kezdet és vég: A 0 a ciklusok kezdetét és végét jelzi. Ez az a pont, ahol minden kezdődik és végződik, ezért a teljesség és az új kezdetek szimbóluma is.
-
Potenciál és lehetőség: A 0 magában hordozza a végtelen lehetőségek potenciálját. Mivel önmagában nincs konkrét értéke, minden más szám előtt állhat, növelve annak értékét és jelentőségét.
-
Spirituális üresség és teljesség: A 0 gyakran spirituális szimbólumként is értelmezhető, ami az ürességet, a belső békét és a meditációt jelenti. Ugyanakkor az egységet és az abszolút teljességet is szimbolizálja, mivel minden és semmi egyszerre.
-
Transzcendencia: A 0 az anyagi világon túli transzcendenciát is képviseli. Mivel nincs konkrét formája vagy határa, gyakran összefüggésbe hozzák a magasabb tudatállapottal és az isteni energiával.
A 0 szám tehát egy egyedi és mély szimbolikával rendelkező szám a numerológiában, amely az üresség és teljesség, a potenciál és a végtelenség fogalmát testesíti meg.
Írta: Sandal-Bárány Tünde Nikoletta
(Spirituális tanácsadó/Angyalközvetítő/Mandalakészítő -és festőművész)
(Az írást csak forrás és szerző megjelöléssel lehet megosztani, változtatás nélkül!)
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ, INSTAGRAMUNKHOZ , TELEGRAMUNKHOZ, vagy X-HEZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!