A félelemmel való szembenézés és annak legyőzése – egy Buddha történet
Van egy régi, Buddháról szóló történet, ami segítségünkre lehet a félelemmel való szembenézés során, illetve a félelem legyőzésében is. Fontos megemlíteni, hogy Buddha egy átlagos ember volt, aki minden idejét és energiáját annak szentelte, hogy a gondolkodását magasabb szintre emelje, s aztán ennek köszönhetően megvilágosodott. Ez mindenki számára elérhető. A történet szerint Buddha egy nap egy barlangban meditált, az egyik híve pedig a bejáratnál állt, és vigyázott, hogy Buddhát ne zavarja senki és semmi. Az őr egyszer csak arra figyelt fel, hogy Mara tart fölfelé a hegyre. Mara egy ijesztő démon volt, sok szemmel, fokhagymaszagú lehelettel, és a fején egy koponyakoszorúval.
Az őrködő szerzetes így tépelődött: „Mit mondjak vajon? Azt, hogy »Buddha elment ebédelni«, vagy inkább azt, hogy »Ma nincs itt«?” De mielőtt ezt eldönthette volna, a démon már ott állt előtte.
„Buddhához jöttem” – közölte vele Mara.
Mielőtt az őr bármit mondhatott volna, Buddha kiszólt a barlang mélyéről: „Engedd be őt!”
Mara berontott a barlangba.
Buddha belenézett a szemébe, és azt mondta: „Látlak, Mara.”
A Föld remegni kezdett, és Mara eltűnt.
Ez a történet egy erőteljes metafora:
• A barlang te vagy.
• Az őr a bejáratnál az egód.
• Buddha a belső tanítód.
• Mara a legnagyobb félelmed, vagy a „démonjaid”.
Tudod, a kint őrködő egód azt akarja, hogy félj a félelem megtapasztalásától. Gyakran ez az, ami a legnagyobb szorongást kelti a félelemmel való szembenézés során – magának a félelemnek a megtapasztalásához képest a „mi lesz, ha” érzése jóval nagyobb félelmet kelt. Mindaddig, amíg a félelmeid a „mi lesz, ha” síkban vannak, hatalmuk lesz fölötted. Ha azonban Buddhához hasonlóan beengeded a félelmet azáltal, hogy annak látod, ami, többé nem lesz egy tőled különálló valami, és nem lesz többé hatalma fölötted.
Közzétette: www.fenyorveny.hu
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is, még több érdekességért, képért és videóért pedig látogass el FACEBOOK oldalunkra! Csatlakozz PINTERESTÜNKHÖZ és INSTAGRAMUNKHOZ is! Vagy iratkozz fel a napi HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le a friss hírekről!
Kyle Gray: Emeld a rezgésed