A mindennapi megvilágosodás – interjú Dan Millmannel

Amikor tavaly ősszel megérkezett a postaládámba Dan Millman legújabb könyvének, a Mindennapi megvilágosodás című műnek az előzetes példánya, az első gondolatom ez volt: „Csak ne még egy könyv, amely a főzésben, az autóvezetésben és a háziállatok tartásában rejlő mély spirituális tanulságokat részletezi!” Millman pályafutásáról már valamennyire ismertem a munkásságát: sokoldalú és népszerű inspirációs előadó, két sikeres, Castaneda műveire emlékeztető spirituális regény, önsegítő könyvek sorozatának szerzője, valamint nemrégiben levélben elérhető számmisztikai személyes sorsértelmezést is kínált. Emiatt túl gyorsan arra a következtetésre jutottam, hogy a „mindennapi” spiritualitásról alkotott nézetei is csak a közelmúltban megjelent könyvek jól ismert gondolatmenetét követik majd, amelyek szerint a hétköznapi élet legapróbb mozzanatai is eredendően spirituális természetűek.

Amikor azonban alaposabban megvizsgáltam Millman könyvét, hamar rájöttem, hogy az általa képviselt „mindennapi megvilágosodás” nemcsak radikálisan eltér a hétköznapi élet spirituális gyakorlatként való értelmezésének hagyományos elképzeléseitől, hanem izgalmas következtetésekhez is vezethet a megvilágosodás és az önuralom kapcsolatának vizsgálatában.

Millman könyve ugyanis talán egészen egyedülálló módon kapcsolja össze ezt a két, egymástól eltérő átalakulási megközelítést. Azt állítja, hogy a megvilágosodás – más törekvésekhez hasonlóan – gyakorolható: közvetlenül, tudatosan és módszeresen, az akarat, az önfegyelem és a cselekvésre irányuló egyhegyű figyelem segítségével.

Miért nem elegendő önmagában a hagyományos spirituális út?

Millman véleménye szerint a „keleti megoldás” bizonyos korlátokba ütközött a modern nyugati világban. Rámutat, hogy miközben sok mai spirituális kereső a magasztos spirituális élmények elérésére törekszik, szinte teljesen elhanyagolja az élet gyakorlati oldalát: a mindennapi tevékenységek világát, amelyben mindig az mutatkozik meg, kik is vagyunk valójában, hogy mit teszünk.

Ugyanilyen problémásnak tartja a manapság sok spirituális irányzatban elterjedt, pszichoterápiás szemléletű megközelítést is. Ebben a túlzott hangsúly azon van, hogy jobban érezzük magunkat, és „rendbe hozzuk a belső világunkat”. Millman szerint ez széles körben elterjedt áldozati gondolkodásmódhoz vezetett, amelynek következtében szinte senki sem veszi igazán komolyan annak lehetőségét, hogy tudatos akarati döntéssel radikálisan átalakíthatja önmagát.

Az életünk megváltoztatásához vezető két alapvető módszer

Mi lehet a megoldás? Millman így fogalmaz:

„Ha meg akarod változtatni az életed irányát, két alapvető módszer közül választhatsz:

1. Energiádat és figyelmedet arra fordíthatod, hogy megpróbáld rendbe tenni az elmédet, megtaláld a fókuszodat, megerősítsd a saját erődet, felszabadítsd az érzelmeidet, és pozitív eredményeket képzelj el. Így talán végül kialakítod magadban azt az önbizalmat, amely lehetővé teszi, hogy bátorságot meríts, megtaláld az elszántságodat, elköteleződj, és elegendő motivációt érezz ahhoz, hogy megtedd azt, amit meg kell tenned.

2. Vagy egyszerűen csak megteszed.”

A mindennapi megvilágosodás: cselekvés a belső változás helyett

Az önuralom mestereinek szenvedélyes szóhasználatával élve ez a felszólítás, hogy „egyszerűen csak tedd meg”, központi, ha nem is mindenki által egyformán tisztelt helyet foglal el a tanításaikban. Az önuralom témájának gyakran kimerítő világát rövid ideig tanulmányozva magam is arra jutottam, hogy ez a határozott felszólítás, amely arra ösztönöz, hogy céljaink elérésében hagyjunk fel minden habozással, szinte az önuralom mestereinek jelmondatává vált.

Ami azonban Millmant megkülönböztetni látszott a pozitív gondolkodás többi meghatározó alakjától, az az volt, hogy ezt a sportcipőreklámokból ismerős jelmondatot a legmagasabb rendű spirituális törekvésekre próbálta alkalmazni.

Egy innovatív japán pszichiátriai módszer, a Morita-terápia alapelveiből merítve Millman létrehozta azt, amit „a megvilágosodás gyakorlatának” nevez. Ez a spirituális élet egy radikálisan új megközelítése, amelyben minden energiánkat és figyelmünket nem arra irányítjuk, hogy valamilyen belső tudatállapot-változást idézzünk elő, hanem arra, hogy bármit megtegyünk, ami szükséges ahhoz, hogy úgy cselekedjünk, „mintha” már megvilágosodottak lennénk.

A viselkedés megelőzheti a felismerést

Millman így ír erről:

„A legtöbb ember számára a megvilágosodás belülről kifelé haladó folyamatot igényel. Először meg kell tisztítani a testet és a pszichét, ami aztán lehetővé teszi, hogy megvilágosodott módon viselkedjünk. Én azt javaslom, hogy kívülről befelé is dolgozhatunk. A viselkedés megelőzheti a felismerést. Eljátszhatod, amíg valósággá nem válik; egyszerűen csak folytasd a cselekvést addig, amíg a megvilágosodottabb viselkedés szokássá nem válik.”

Millman újra és újra azt javasolja, hogy amikor bármilyen helyzettel találkozunk, egyszerűen tegyük fel magunknak a kérdést: „Mit tenne egy megvilágosodott ember ebben a helyzetben?” Ezután pedig cselekedjünk annak megfelelően. Ez maga a gyakorlat.

Az önuralom és a spirituális fejlődés új megközelítése

Amikor először találkoztam Millman radikális nézőpontjával, azonnal megragadott annak világossága, egyszerűsége és kétségtelen logikája. Éppen ez az egyenes, gyakorlatias és eredményközpontú szemlélet keltette fel eredetileg az érdeklődésünket az önuralom iránt, és késztetett arra, hogy elgondolkodjunk azon, mit kínálhatnak az önuralom mesterei a megvilágosodást keresőknek.

Millman azzal, hogy tanításainak teljes hangsúlyát a cselekvés területére helyezte, látszólag félretette a belső világ teljes összetettségét: az egymásnak ellentmondó motivációk, a beidegződött reakciók és a mereven rögzült elképzelések kusza hálóját, amelyet a legtöbb spirituális kereső éveken, sőt akár egész életeken keresztül próbál kibogozni.

Arra gondoltam, hogy ha Millman módszere valóban működik, akkor teljesen a feje tetejére állíthatja a spirituális gyakorlatokról és törekvésekről alkotott hagyományos elképzeléseket.

Dan Millman spirituális útja és személyes tapasztalatai

Az általunk megkérdezett önuralommesterek között Millman különleges helyet foglal el, hiszen korábbi tornászbajnokként életének egy szakaszában komoly spirituális kereső is volt.

Húszas éveiben egy mindent elsöprő, transzcendens egységélmény indította el ezen az úton. Ezt követően „meditációval és vizualizációval, szemináriumokkal, önvizsgálattal és önanalízissel” próbálkozott. Végül több évet töltött olyan erőteljes és ellentmondásos tanítók irányítása alatt, mint Da Free John és Oscar Ichazo. Célja az volt, hogy újra átélje azt az egység és isteni tökéletesség érzését, amely egykor megérintette.

Sokoldalú keresése ugyan hozott számára „felismeréseket és élményeket”, Millman azonban soha nem találta meg újra azt az „egyszerű megvilágosodást”, amely eredetileg elindította ezen az úton. Végül úgy döntött, hogy életét annak szenteli: megossza másokkal mindazt, amit spirituális keresése évei alatt megtanult.

Tavaly ősszel beszélgettem Dan Millmannel világoskék színű, kertvárosi otthonában, Marin megyében, Kaliforniában, a nyugati part spirituális központjában. A házat könnyű volt felismerni: a garázs fölött festett szivárvány díszítette.

Beszélgetésünk során Millman a várakozásaimnak megfelelően választékosan és mélyrehatóan fogalmazott, miközben szokatlanul gyakorlatias szemléletével válaszolt az önuralom és a megvilágosodás kapcsolatára vonatkozó kérdéseimre.

A beszélgetés során arra jutottam, hogy az általunk megismert emberek között Millman különleges helyet foglal el ebben az összetett témában. A többi megkérdezett önuralommesterrel ellentétben egyértelműen a spirituális élet híve: olyan könyveket ír, amelyek másokat saját magasabb lehetőségeik kibontakoztatására ösztönöznek, és világszerte nagy közönség előtt beszél a megvilágosodásról.

Ugyanakkor munkássága az akaratra, az önfegyelemre és az elkötelezett cselekvés erejére helyezett szinte egyedülálló hangsúlyával szilárdan a gyakorlati önuralom területén gyökerezik.

Vajon azzal, hogy ezt a két mindent átható, mégis látszólag egymástól eltérő megközelítést egyetlen tanításban próbálja egyesíteni, Millman azt kockáztatja, hogy mindkettő erőteljes átalakító lehetőségét elveszíti? Vagy a tornászbajnokból lett spirituális tanító valóban megalkotta azt, amit ő maga bátran „a legmagasabb rendű gyakorlatnak nevez, amelyet egy ember végezhet”?

Interjú Dan Millmannel az önuralomról és a megvilágosodásról

Mit jelent az önuralom?

WIE: Hogyan határoznád meg az „önuralom” fogalmát?

Dan Millman: Az önuralom annak felismerését jelenti, hogy miért nem vagyunk felelősek – például az elménkbe érkező és onnan távozó gondolatokért, valamint az időjáráshoz hasonlóan változó érzelmekért –, és miért vagyunk felelősek, ami pedig a viselkedésünk.

Az önuralomról alkotott felfogásom középpontjában az áll, hogy akkor is kedvesen viselkedjünk, amikor éppen nincs hozzá kedvünk. Ezt három alapelvre építem: fogadd el az érzelmeidet, ismerd a célodat, majd tedd meg azt, amit meg kell tenni – függetlenül attól, hogy abban a pillanatban van-e hozzá kedved.

Látod, mi, emberek tele vagyunk különféle hajlamokkal. Hajlamosak vagyunk a lustaságra vagy éppen a túlhajszoltságra. Gyakran engedjük, hogy az érzelmeink irányítsák a viselkedésünket. Hajlamosak vagyunk túlzottan kényeztetni magunkat, vagy éppen mindent megvonni önmagunktól.

Lehetünk passzívak vagy agresszívek, közömbösek vagy megszállottak. Előfordul, hogy gondolkodás nélkül cselekszünk, máskor pedig annyit gondolkodunk, hogy végül semmit sem teszünk. Hajlamosak vagyunk az utolsó pillanatig vagy egy valódi válsághelyzet kialakulásáig tagadni a problémákat, illetve elkerülni a velük való szembenézést. Gyakran önközpontúak, védekezőek és neheztelők vagyunk.

A mindennapi élet – vagyis maga a spirituális élet – folyamatosan próbára tesz, tanít és kihívások elé állít bennünket. Arra ösztönöz, hogy tetteink következményeinek megfigyelésével meghaladjuk saját hajlamainkat. Ez az élet és a tanulás természetes, evolúciós folyamata.

Az önuralom azokban a pillanatokban valósul meg, amikor személyes hajlamainkat és kívánságainkat alárendeljük magasabb akaratunknak, felsőbb énünknek, belső tisztességünknek vagy magasabb eszményeinknek. Ez tudatos elmozdulás a „Mi hasznom származik ebből?” kérdésétől afelé, hogy „Mi szolgálja minden érintett legfőbb javát?”

George Bernard Shaw ezt nagyon jól megfogalmazta: „Felejtsd el, mit szeretsz és mit nem szeretsz. Ezeknek nincs jelentőségük. Egyszerűen tedd meg azt, amit meg kell tenni. Lehet, hogy ez nem boldogság, de nagyszerűség.”

Mit jelent valójában a megvilágosodás?

WIE: És hogyan határoznád meg a „megvilágosodást”?

Dan Millman: Önkényesen mondhatjuk, hogy kétféle valóság létezik: egy transzcendens és egy hétköznapi valóság.

Például az az elképzelés, hogy „mindannyian egyek vagyunk”, a hétköznapi nézőpontból természetesen nem igaz. Ha beütöm a lábujjamat, attól neked nem fáj. Ha van egy érzésem vagy gondolatom, nem feltétlenül ugyanazt érzed vagy gondolod te is.

A hétköznapi szemlélet szerint tehát különálló, egyedi lények vagyunk testi, érzelmi és mentális szinten. Transzcendens értelemben azonban, a magasabb igazság nézőpontjából, ugyanaz a tudatosság ragyog át mindannyiunkon, a különböző külső formákon és szemeken keresztül. Ezen a szinten egyek vagyunk. Vagyis a valóság különböző szintjein különböző igazságok érvényesülnek.

Ha hagyományos értelemben beszélünk a megvilágosodásról, akkor az transzcendens kérdés. Nincs köze a személyiségünk rendbehozásához, ahhoz, hogy működőképessé tegyük az életünket, sikereket érjünk el, világi célokat valósítsunk meg, vagy akár önuralomra tegyünk szert.

A megvilágosodás annak felismerése, hogy kik vagyunk valójában. Sokféleképpen írták már le: úgy, mint amikor az életet egy nagyobb összefüggésrendszerből szemléljük, mintha a világegyetem végéről tekintenénk rá, Isten szemével látnánk, vagy a kapcsolódás, az egység és a szabadság állapotát tapasztalnánk meg.

Valójában azonban túl van a szavakon, ezért is írták le olyan sokféleképpen. Lao-ce azt mondta: „Aki tudja, nem beszél róla. Aki beszél róla, nem tudja.” Csupán rámutatni tudunk erre az állapotra. Nekem is voltak már bepillantásaim ebbe a transzcendens állapotba.

A megvilágosodás nem állandó személyiségállapot

Ehhez a kozmikus vagy transzcendens, az elmén, a testen és a világon túlmutató megvilágosodásfelfogáshoz azonban hozzátennék még valamit. Ezt az állapotot olyan sok hiteles ember írta már le, hogy létezését nem lehet egyszerűen tagadni.

Én az életet pillanatok sorozataként látom. Gyakran mondom, hogy soha nem találkoztam intelligens, neurotikus vagy megvilágosodott lénnyel. Csak olyan emberekkel találkoztam, akiknek vannak intelligensebb, neurotikusabb vagy megvilágosodottabb pillanataik.

Különböző mesterektől is tanultam, akiket sokan megvilágosodottnak tartottak, vagy akik maguk jelentették ki ezt magukról, és látszólag számos olyan képességet mutattak, amely ehhez az állapothoz kapcsolható. Mégis láttam őket olyan pillanatokban, amelyeket személyes megítélésem szerint egyáltalán nem neveznék megvilágosodottnak.

Ezért reálisabbnak tartom azt mondani, hogy felelősségünk van abban, hogy pillanatról pillanatra felismerjük és megéljük ezt az állapotot, ahelyett hogy azt gondolnánk: egyszer majd átélünk egy élményt, és attól kezdve kijelenthetjük: „Mostantól megvilágosodott vagyok.”

Hogyan kapcsolódik egymáshoz az önuralom és a megvilágosodás?

WIE: Úgy tűnik, azt sugallod, hogy bár a megvilágosodás bizonyos értelemben túlmutat ezen a világon, mégis nagyon gyakorlatias módon kell megélnünk itt, a földi életben. Ebből a nézőpontból hogyan látod a megvilágosodás és az önuralom kapcsolatát?

Dan Millman: Rámakrishna indiai szent egyszer ezt mondta: „Ha akkor próbálsz felnyitni egy diót, amikor még zöld a héja, szinte lehetetlen. Ha azonban megvárod, amíg megérik, egyetlen koppintásra felnyílik.”

Az önuralomra való törekvést inkább olyan hétköznapi folyamatnak látom, amelyet mi magunk is véghez tudunk vinni. A mindennapi élet keretei között zajlik, és olyan emberi képességeinket veszi igénybe, mint az akarat. Segíthet abban, hogy kibontakoztassuk emberi lehetőségeinket.

Én ezt egyfajta felkészülési vagy érési szakasznak tekintem. Az önuralomnak azonban önmagában nincs köze a megvilágosodáshoz, ha a megvilágosodás alatt a transzcendens állapotot értjük. Hiszen úgy gondolom, hogy az kegyelem által érkezik.

Egy bizonyos ponton valaki vagy valami, esetleg Isten valakin vagy valamin keresztül megadja azt a bizonyos koppintást, és minden érdemet magának tulajdonít. Én azonban úgy gondolom, hogy az élet maga volt az érési folyamat, amely talán felkészített bennünket arra, hogy megnyíljunk.

Létezik egy mondás: „Van Isten, és van az, amikor nem figyelünk oda.” A szemináriumaimon gyakran idézem Hillel rabbit is, aki egyszer azt mondta: „Három rejtély van ezen a világon: a levegő a madaraknak, a víz a halaknak és az ember saját maga számára.”

Folyamatosan körülvesz bennünket a lélek, akár Istennek, akár szellemnek, szépségnek vagy inspirációnak nevezzük. Nem úgy működik, mintha az időjárás-jelentésben azt hallanánk: „Ma húsz százalék az esélye az esőnek, negyven százalék pedig annak, hogy szellemi jelenlétet tapasztalunk.” A szellem mindig jelen van, mi mégsem vesszük észre.

Nem kapcsolódunk hozzá, mert a figyelmünket olyan kérdések kötik le, mint például: hogyan fizetem ki az autó javítását, hogyan érek oda időben a találkozómra, hogyan oldom meg a kapcsolataimban és az érzelmi életemben felmerülő problémákat, vagy hogyan kezelem a testi nehézségeimet.

A figyelmünk ezekhez a területekhez kötődik. Úgy gondolom azonban, hogy az önuralom gyakorlásával a figyelmünk szabadabbá válik, és könnyebben észrevesszük Istent, a szellemet és a szépséget. Ebben az értelemben az önuralom valóban egy érési folyamat.

Azt viszont nem állítom, hogy ez lépésről lépésre történik, és ha végigjárjuk ezt az érési folyamatot, akkor a végén garantáltan megvilágosodunk.

Az önuralom nem garantálja a megvilágosodást

A különböző hagyományokban találunk olyan embereket, akik látszólag teljesen hétköznapi életet éltek, majd egyszer csak történt velük valami. Ilyen volt például az indiai bölcs, Ramana Maharshi, és számos hozzá hasonló ember élt más spirituális hagyományokban is.

Ezért nem gondolom, hogy az önuralom szükségszerűen megvilágosodáshoz vezet. A sportolói felkészülésem során azonban megtanultam néhány alapvető törvényszerűséget az életről. Az egyik ilyen, hogy ha megfelelően felkészülünk, nagyobb eséllyel nyílhatunk meg valami több előtt. Garancia azonban nincs.

Michael Jordan sem tudja teljes bizonyossággal irányítani, hogy sikerül-e kosárra dobnia a labdát. Ő is hibázott már dobásokat. Azt viszont irányítani tudja, hogy megpróbálja-e a dobást. És végső soron mi is csak ennyit tehetünk: megpróbáljuk. Ezzel jelentősen növeljük annak esélyét, hogy sikerrel járjunk.

Az élet tehát munkával jár, és nem mindig könnyű. Szent Ágoston egyszer ezt mondta: „Uram, nem könnyebb terhet kérek, hanem erősebb vállakat.” Úgy gondolom, hogy a mindennapi élet képes erősebb vállakat adni nekünk.

Mit jelent a mindennapi megvilágosodás a gyakorlatban?

A spirituális felismerés és a hétköznapi cselekvés különbsége

WIE: Az új könyved címe Mindennapi megvilágosodás. Az általad leírt mindennapi megvilágosodás megegyezik a világ bölcsességhagyományaiban leírt végső spirituális felismeréssel, vagy különbözik attól?

Dan Millman: Különbözik tőle. Nem állítanám, hogy ugyanaz. Úgy látom, két nagy gondolkodási irányzat működik a világunkban. Ezek már az ókori görögök idejében, sőt még korábban is jelen voltak. Az egyik az idealista, a másik a realista szemlélet.

Az egyházak például általában inkább idealista megközelítést képviselnek. A katolikus egyház tanításai nem feltétlenül helytelenek, inkább idealisták. Ha azt mondjuk a fiataloknak, hogy egyszerűen tartózkodjanak a szextől, és ne létesítsenek szexuális kapcsolatot a házasságig – vagy legalább addig, amíg el nem köteleződnek egy kapcsolatban –, az valószínűleg a legjobb megoldás lenne. De vajon valóban így fognak tenni? Nem valószínű.

Ezért miközben ezt tanácsoljuk nekik, én azt is mondanám: „Itt van néhány óvszer arra az esetre, ha mégis úgy döntenétek, hogy szexuális kapcsolatot létesítetek.” Vagyis: „Bízz Istenben, de kösd ki a tevédet.”

Ne csak várd a megvilágosodást, hanem élj tudatosan

Hasonlóképpen vannak, akik az idealista megközelítéshez vonzódnak. Úgy gondolják, hogy várnunk kell az igazi megvilágosodásra, a transzcendens, kozmikus felismerésre, Isten és minden létező egységének megtapasztalására.

Ez rendben van, de az emberek akár egész életükön keresztül várhatnak erre úgy, hogy közben alig figyelnek arra, mit tesznek a mindennapokban.

Amikor a mindennapi megvilágosodás gyakorlásáról beszélek, arra gondolok, hogy tudatosan feltesszük magunknak a kérdést: „Hogyan viselkedne egy megvilágosodott ember ebben a pillanatban?” Ezután pedig ennek megfelelően cselekszünk.

Vannak, akik erre azt mondják: „Azt akarod mondani, hogy csak színleljek? Tegyek úgy, mintha megvilágosodott lennék?” Én pedig azt válaszolom: „Igen. Valami ilyesmiről van szó.”

Példaként egy félénk fiút szoktam említeni, aki úgy tesz, mintha magabiztos lenne, és felkér egy lányt táncolni. Vagy egy katonát, aki retteg, mégis bátornak mutatkozik, amikor az ellenséges tűz alatt megmenti a bajtársát.

Mindkét esetben olyan viselkedésről van szó, amely nem feltétlenül tükrözi az ember belső érzéseit. Úgy gondolom, hogy ugyanígy megpróbálhatunk megvilágosodott emberként viselkedni. Ennek során észrevehetjük, hogy a légzésünk megnyugszik, a testünk ellazul és megnyílik, sőt még mosolyogni is képesek vagyunk, annak ellenére, hogy belül esetleg valami miatt rosszul érezzük magunkat.

Lehetnek nyomasztó vagy depresszív érzéseink, mégis rámosolyoghatunk valakire, és kedves cselekedetet hajthatunk végre, mert egy megvilágosodott ember talán éppen így viselkedne az adott helyzetben.

A tudatos viselkedés nem jelent állandó boldogságszínlelést

Természetesen ebben is tévedhetünk. Könnyen egyfajta karikatúrává válhatunk, mint Kwai Chang Caine a Kung Fu című televíziós sorozatban, ha azt gondoljuk, hogy a megvilágosodás azt jelenti, hogy mindig boldognak kell látszanunk, és meghatározott módon kell beszélnünk. Ez valódi veszély.

Nem hiszem tehát, hogy a mindennapi megvilágosodás azonos lenne a megvilágosodás végső, transzcendens értelmével. Ugyanakkor jó gyakorlatnak tartom arra, hogy testünket és elménket hozzáigazítsuk ehhez az állapothoz, felkészítsük őket, átláthatóbbá tegyük belső működésünket, és megtanuljunk szolgálni, miközben arra várunk, hogy belső világunk megteljen fénnyel.

Nem arról van szó, hogy a saját kényelmem érdekében valamilyen olcsó, felszínes pszichológiai meghatározást adok a megvilágosodásra. Úgy gondolom, hogy annak a szemléletnek, miszerint eljátszhatjuk egy megvilágosodott ember szerepét, nagyon is mély jelentősége van.

Nem arról beszélek, hogy járjunk körbe, és mondogassuk másoknak: „Megvilágosodott vagyok.” Ahogyan a könyvemben is írtam: attól, hogy valaki kijelenti magáról, hogy megvilágosodott, még nem lesz az, éppúgy, ahogyan attól sem válik ananásszá, hogy azt mondja magáról: „Ananász vagyok.”

A mindennapi megvilágosodás mint a legmagasabb rendű gyakorlat

Számomra ez a megvilágosodás gyakorlásának realista megközelítése, szemben azzal az idealista várakozással, hogy egyszer majd elérjük ezt az állapotot.

Mindeközben beszélhetünk erről az állapotról, dolgozhatunk az elérésén, gondolkodhatunk róla, álmodozhatunk róla, és olyan gyakorlatokat végezhetünk, amelyekről úgy gondoljuk, hogy segítenek megnyílni előtte. Ilyen gyakorlatból sok létezik, főként a keleti hagyományokban, de néhány nyugati megközelítésben is.

Én azonban odáig merészkedtem, hogy kijelentsem: a legmagasabb rendű gyakorlat, amelyet egy ember végezhet, az általam leírt mindennapi megvilágosodás gyakorlata.

Azért mondom ezt, mert ez a gyakorlat magában foglalhat minden más gyakorlatot is. Ha valaki meditál, felteheti magának a kérdést: „Hogyan meditálna egy megvilágosodott ember?” Ezután pedig megpróbálhat így meditálni.

Az egész megközelítés azon az alapfeltevésen nyugszik, hogy viselkedésünk felett van irányításunk, és felelősséggel tartozunk azért, amit teszünk.

Van egy kérdés, amelyet gyakran felteszek az embereknek: „Kivel szeretnél inkább együtt élni? Egy megvilágosodott emberrel, aki őrülten viselkedik, vagy egy őrült emberrel, aki megvilágosodott módon viselkedik?” Erre nincs kész válaszom, de érdekes kérdésnek tartom.

Az önbizalom és a megvilágosodás közötti különbség

Az „én képes vagyok rá” és az „én vagyok” felismerése

WIE: A témával kapcsolatos vizsgálódásaink során megfigyeltük, hogy azok az emberek, akik elérték az önuralmat vagy a megvilágosodást, rendkívüli magabiztosságot sugároznak. Úgy tűnik, mintha nem korlátoznák őket a megszokott határok.

Azoknál, akik „uralják önmagukat”, ez az önbizalom abból a felismerésből fakad, hogy képesek áttörni a látszólagos korlátaikat, és olyan dolgokat is megtenni, amelyeket korábban elképzelhetetlennek tartottak. Ez az elsöprő „képes vagyok rá” érzésének felfedezése.

A megvilágosodott embereknél ezzel szemben ez a magabiztosság nem saját személyes erejük felismeréséből ered, hanem abból a mély, titokzatos és életet megváltoztató felismerésből, hogy lényegi természetük szerint egységben vannak a létezés egészének alapjával és forrásával. Ez nem az „én képes vagyok rá”, hanem az „én vagyok” felismerése.

Mit gondolsz, mi a különbség az önuralom mestereinek magabiztossága és a megvilágosodott ember bizalma között?

Dan Millman: Úgy gondolom, hogy az egyik fajta önbizalom feltételekhez kötött, a másik pedig feltétel nélküli. Az egyik az énbe vetett bizalom, kis kezdőbetűs értelemben. A másik a Valóságba, Istenbe vagy a szellemiségbe vetett bizalom, amely az énben, az én által és az énen keresztül működik. Ez egészen másfajta bizalom.

Nem vagyok különösebben híve az önbizalom-fejlesztő tanfolyamoknak. A megvilágosodott ember bizalma nem egy nagyszerű énképen vagy saját képességeibe vetett hiten alapul, hanem abban a végső bizalomban, hogy bármi történjék is, minden rendben van.

Nem foglalkoztatja különösebben az sem, hogy mások kedvelik-e, mert abban a tudásban nyugszik, hogy szeretve van, sőt valójában maga is Szeretet.

A legtöbben azonban egyszerűen csak jól szeretnénk érezni magunkat a bőrünkben. Szeretnénk pozitív önértékelést, kedvelni önmagunkat, és magabiztosnak érezni magunkat. Ahogyan a Mindennapi megvilágosodás című könyvemben is hangsúlyoztam, a legtöbb ember még a megvilágosodás keresését is azért kezdi el, mert jobban szeretné érezni magát: „Ha megvilágosodom, boldog leszek, és jól fogom érezni magam.”

Az önbizalom a mindennapi életben is fejleszthető

A sportból azonban megtanultam valamit. Ha van valami, amiről azt gondolod, hogy nem vagy képes megtenni, és tele vagy önbizalomhiánnyal, majd kiderül, hogy mégis sikerül, akkor ez a felismerés más területekre is átterjedhet.

Ilyenkor azt mondhatod magadnak: „Tudod, korábban azt hittem, hogy az előző dolgot nem tudom megcsinálni, mégis sikerült. Talán a következő kihívással is megbirkózhatok.”

Mit jelent az „én képes vagyok rá” és az „én vagyok” élménye?

WIE: Hogyan kapcsolódik ez a különbségtétel az „én képes vagyok rá” és az „én vagyok” felismerése között a saját tapasztalataidhoz?

Dan Millman: Először is szeretném elmondani, hogy bár voltak mélyreható élményeim és felismeréseim, és képes voltam az élet nagyobb összefüggéseit is meglátni, nem nevezem magam megvilágosodott lénynek.

Nem beszélhetek úgy a megvilágosodott nézőpontomról, mintha azonosítanám magam valamelyik transzcendens felismeréssel, vagy képes lennék azt pillanatról pillanatra megélni. A megvilágosodás gyakorlását azonban végzem.

Ami az önbizalmat, vagyis ezt az „én képes vagyok rá” érzést illeti, úgy gondolom, hogy hétköznapi szempontból mindenképpen hasznos. Egészségesebb, ha az emberek képesek azt mondani: „Meg tudom csinálni”, és belevágnak valamibe, mint ha azt mondják: „Nem vagyok rá képes”, és meg sem próbálják.

Úgy hiszem, Henry Ford mondta: „Akik azt hiszik, hogy képesek rá, és akik azt hiszik, hogy nem képesek rá, mindkét esetben igazuk van.” A mindennapi életben valószínűleg pozitív dolog, ha vállaljuk a kihívásokat.

Ez azonban egészen más, mint az a mély bizalom, amely abból az alapvető felismerésből fakad, hogy lelkünk biztonságban és védettségben nyugszik a Szellem karjaiban.

Ugyanakkor nem feltétlenül szeretném használni az „én vagyok” kifejezést. Nem így kapcsolódom ehhez a gondolathoz. Számomra az emberi élet minden szintjén – a transzcendens felismerés pillanatát kivéve – az számít, amit teszünk.

Sok újkori spirituális beszéd szól a létezésről, a puszta jelenlétről. „Légy. Ne cselekedj. Csak létezz.” Én ilyenkor azt kérdezem: „Mit jelent az, hogy létezni? Mit kell ez alatt érteni?” Minden, amit az emberek valaha létrehoztak, emberi cselekvés eredménye.

Sokan kapcsolódnak ehhez az „én vagyok” gondolathoz, én azonban nem. Egyszerűen nem tudom, hogyan viszonyuljak ezekhez a szavakhoz. Mindazonáltal hiszem, hogy a megvilágosodás kozmikus, transzcendens állapota az emberi élet és létezés végső célja és beteljesedése.

Hogyan éljünk, amíg a megvilágosodásra várunk?

WIE: Valóban így gondolod?

Dan Millman: Igen. Talán éppen ez különböztet meg bennünket az állatoktól: rendelkezünk azzal a tudatossággal, amellyel felismerhetjük ezt az állapotot.

Ismerek olyan embereket, akik komolyan és őszintén követik a keleti megközelítést: befelé fordulnak, meditálnak, spirituális gyakorlatokat végeznek. Összehúzott szemöldökkel dolgoznak önmagukon, abban a reményben, hogy talán ebben az életükben vagy egy következőben egyszer elérik a megvilágosodást.

Közben azonban nem figyelnek a gyermekeikre, a pénzügyeik teljesen tönkremennek, és a hétköznapi életükben sem működnek megfelelően.

Úgy gondolom, hogy a megvilágosodás Isten időzítése szerint érkezik. Ezért amíg várunk erre a kozmikus állapotra, érdemes jól felhasználnunk az időnket, a lehető legkedvesebben élnünk, és minél több megvilágosodott pillanatot megteremtenünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy bizonyos értelemben csak eljátsszuk ezt a szerepet.

A kedvesség és a hétköznapi tettek jelentősége

Számomra a kérdés az, hogy mit teszünk addig, amíg a megvilágosodásra törekszünk. Jól élünk? Kedvesek vagyunk másokkal? Felszedjük az utcán heverő szemetet?

Én például megteszem ezt. Nem tudom, milyen hatással vannak a szavaim az emberekre, de amikor elhagyok egy várost, az egy kicsit tisztább lesz. Az ilyen apró dolgok is számítanak.

Az ego meghaladása és a valódi belső szabadság

Fel kell adnunk az énünket a megvilágosodáshoz?

WIE: Az önuralom elérésével kapcsolatban egy másik megfigyelésünk az volt, hogy ez szinte mindig együtt jár az önmagunkról alkotott negatív, korlátozó kép átalakulásával, és egy mélyen pozitív énkép kialakulásával.

A megvilágosodás hagyományos tanításai ezzel szemben azt mondják, hogy az ember legmagasabb rendű felismerése az „én-nélküliség” felfedezése. Annak felismerése, hogy valódi természetünk, vagyis akik valójában vagyunk, túlmutat minden pozitív vagy negatív énképen.

E tanítások szerint éppen az a gondolat akadályoz bennünket a valódi szabadság felismerésében, hogy különálló egyénekként létezünk.

Egyetértesz azzal, hogy végső soron minden rögzült énképet, még a rendkívül pozitívat is, el kell engednünk ahhoz, hogy valóban szabaddá váljunk?

Dan Millman: Igen, de én megváltoztatnám a megfogalmazást. Az „elengedni” helyett – mert nem tudom, hogy valóban elengedjük-e – inkább azt mondanám: „átlátni rajta”.

Úgy gondolom, hogy ehhez a felismerés és a humor a két legjobb eszköz. Minél erősebb humorérzékkel tudunk tekinteni önmagunkra mint egy szereplőre, annál inkább átlátunk az egón, és bizonyos értelemben meg is haladjuk azt.

Nem gondolom, hogy az egótól meg kellene szabadulnunk. Én is használom a saját egómat a tanuláshoz, a tanításhoz és a szolgálathoz. Ez egyszerűen a személyiségem szintje. De nem veszem túl komolyan. Nem tekintek túlzott komolysággal erre a „Dan Millman” nevű szereplőre, mintha valóban csak ennyi lennék.

Mi az ego valódi szerepe az ember életében?

WIE: Amikor itt az „ego” szót használod, a különálló én érzésére gondolsz?

Dan Millman: Amit egónak nevezünk, az egyszerűen a tudatos énünk, az identitásunk érzése.

Csecsemőként még egyfajta formátlan egység vagyok. Én vagyok az anyám, én vagyok mindenki. Aztán felnövök, látom, hogy az emberek rám mutatnak, és lassan felismerem: „Ó, ez vagyok én.” Számomra tehát az ego egy funkcionális dolog.

Indiában vannak olyan emberek, akiket „masztoknak” neveznek. Egyszerűen csak ülnek. Mi talán katatón állapotúnak neveznénk őket, Indiában azonban olyan megvilágosodott lényeknek tartják őket, akiknek nincs egójuk.

Valójában azonban meglehetősen unalmasak, mert nem működnek a hétköznapi életben. Csak ülnek, és másoknak kell gondoskodniuk róluk, még az ételükről is. Mégis spirituális lényeknek tekintik őket, mert nincs egójuk, nincs olyan énérzetük, amely cselekedni, elérni valamit vagy akár túlélni akarna.

Az ego fejletlensége és meghaladása közötti különbség

Ez az én-nélküliség egyik formája. Az újszülött csecsemőknek és bizonyos zen mestereknek sincs túl fejlett egójuk. A különbség az, hogy a csecsemő esetében az ego még nem fejlődött ki, míg a zen mester esetében feltételezhetően már meghaladottá vált.

A motivációs előadók és a lelkes, másokat pozitív énkép kialakítására ösztönző emberek abban segítenek, hogy az ego megszerezze mindazt, amiről úgy gondolja, hogy szüksége van rá a boldogsághoz.

Ez a megközelítés sokak számára népszerű és vonzó lehet, de úgy gondolom, hogy legjobb esetben is csak korlátozott gyakorlat. Talán egyfajta lépcsőfok lehet az úton, de önmagában nem jelent végső megoldást.

A félelem legyőzése és az önuralom fejlesztése

Hogyan kerekedhetünk felül a félelmeinken?

WIE: Úgy tűnik, hogy mind az önuralom, mind a megvilágosodás keresése során szinte elkerülhetetlenül számos belső akadállyal találkozunk. Ezek közül talán a félelem a legjelentősebb.

Az önuralomra való törekvés során ez gyakran a kihívásoktól vagy a változástól való félelemként jelenik meg. A megvilágosodás keresésének leírásaiban pedig sokszor találkozunk azzal a létezésünket érintő félelemmel, amely akkor jelentkezik, amikor el kell hagynunk minden megszokott támpontot, és az ismeretlenbe kell lépnünk.

A Mindennapi megvilágosodás című könyvedben azt írod, hogy bár a félelmet nem tudjuk irányítani, és nem tudjuk egyszerűen eltüntetni, „bármilyen félelmen felülkerekedhetünk”. Véleményed szerint mi a félelem legyőzésének kulcsa?

Dan Millman: Egyszerűen az, hogy ennek ellenére megtesszük. Megtesszük azt, amit meg kell tennünk. Ennek semmi köze ahhoz, hogy eltüntessük a félelmet.

Néha a félelem magától elmúlik. Ha például leugrom egy tízméteres toronyból, az első néhány alkalommal biztosan félni fogok. Idővel azonban már nem félek majd, egészen addig, amíg ki nem próbálok egy új ugrást, amelyet korábban még nem végeztem el.

A félelem jön és megy. Érzelemként nincs közvetlen irányításunk felette. Sok helyzetben teljesen természetes, ha félünk.

A valódi veszély és a belső félelem megkülönböztetése

Ha a félelem objektív, vagyis a testi biztonságunkat érinti, és fennáll a sérülés vagy a halál veszélye, akkor figyelnünk kell rá. Engednünk kell, hogy a félelem útmutatóként szolgáljon, és arra figyelmeztessen bennünket: készüljünk fel alaposan, legyünk türelmesek, maradjunk éberek, tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket, vagy kerüljük el az adott helyzetet.

Ha azonban a félelem szubjektív, vagyis a megszégyenüléstől, attól való félelmünkből fakad, hogy ostobának tűnünk, elutasítanak bennünket, vagy valami ismeretlennel kell szembenéznünk, akkor szerintem egyértelmű, hogy tiszteletben kell tartanunk ezt az érzést, tudomásul kell vennünk, majd ennek ellenére cselekednünk kell.

Amikor valaki azt mondja: „Nem tudom megtenni, mert túlságosan félek”, valójában önmagát csapja be.

Én például nem tudok lebegni. Ez a saját tapasztalatom. Falakon sem tudok átsétálni. Ha azonban azt mondom: „Nem tudok nyilvánosan beszélni, mert túlságosan félek”, vagy „Nem tudom megtenni ezt vagy azt, mert túl nehéz”, akkor valójában azt mondom: „Úgy döntök, hogy nem teszem meg, mert túlságosan kellemetlen érzéseket vált ki belőlem.”

A félelem nem jelenti azt, hogy képtelen vagy valamire

Ezzel önmagában nincs semmi baj. Ha az emberek felismerik, hogy tudatosan úgy döntenek, nem tesznek meg valamit, és korlátozzák az életüket, mert nem akarnak keresztülmenni az ezzel járó kellemetlenségen, akkor ez az ő választásuk.

Nem szabad azonban azzal áltatniuk magukat, hogy képtelenek rá. Amikor valaki azt mondja: „Fóbiás vagyok, diagnosztizáltak”, valójában csak annyit mond: „Nagyon kellemetlenül érzem magam.”

A félelem testi tünetei ettől még valósak. A szív hevesen doboghat, hányinger jelentkezhet, elsápadhatunk, hiperventillálhatunk, és remeghet a térdünk. Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy képtelenek vagyunk cselekedni.

A légzésünket például képesek vagyunk irányítani, mert az a testünk fizikai megnyilvánulása. Vehetünk egy mély, lassú levegőt, és ellazíthatjuk a testünket. Ezek olyan dolgok, amelyek felett van bizonyos irányításunk.

Ezután pedig ennek ellenére is cselekedhetünk. Lehet, hogy nem lesz kellemes érzés, de ha valóban az a célunk, hogy megtegyük az adott dolgot, akkor meg fogjuk tenni. És ez bármilyen helyzetre igaz lehet.

Önfegyelem vagy megadás? Melyik vezet a szabadsághoz?

A tudatos akarat és az önirányítás szerepe

WIE: Munkásságodban nagy hangsúlyt fektetsz az önfegyelem erejére, arra, hogy a tudatos, irányított cselekvés képes átalakítani az életünket.

A Mindennapi megvilágosodás című könyvedben ezt írod: „Bármit is tanulsz ebből vagy bármely hasonló könyvből, a hatékony élet végső soron azon múlik, hogy az akaratodat használod-e a viselkedésed irányítására.” Ez tökéletesen összefoglalni látszik az önuralom lényegét.

A hagyományos megvilágosodási tanításokban szintén hangsúlyos az önfegyelem és az önuralom szükségessége. Ezekben a hagyományokban azonban az önkontroll mindig másodlagos, és a végső megadás szolgálatában áll. Arról a teljes elengedésről van szó, amely lehetővé teszi, hogy egy nálunk nagyobb erő irányítsa az életünket.

Végső soron melyiket tartod fontosabbnak annak az embernek a számára, aki szabaddá szeretne válni: a megadást vagy az önuralmat?

Dan Millman: Ez jó kérdés, és van benne egyfajta paradoxon. Ismét a transzcendens és a hétköznapi valóság közötti különbséghez jutunk vissza.

Amikor ugyanis megadom magam, honnan tudhatom, hogy Istennek adom át magam, vagy csupán a saját belső késztetéseimnek engedek?

A megadás azt jelenti, hogy azt teszem, amit az adott pillanatban a legjobbnak gondolok? Ha valaki kiabál velem, és az első ösztönös reakcióm az lenne, hogy nem kedvesen válaszolok, én mégis kedves maradok, akkor most Istennek adtam át magam, vagy az akaratomat alkalmaztam?

A magasabb akarat és a személyes döntés kapcsolata

A szabad akarat Istentől kapott képesség, és úgy gondolom, fontos, hogy alkalmazzuk az akaratunkat. Használnunk kell az intelligenciánkat és a tudatosságunkat ahhoz, hogy minden pillanatban azt tegyük, amit a legjobbnak látunk.

Ugyanakkor az, hogy megtesszük a legjobbnak ítélt dolgot, bizonyos értelemben azt is jelentheti, hogy átadjuk magunkat a magasabb akaratunknak vagy egy nálunk magasabb akaratnak.

Vajon kis kezdőbetűs önkontrollnak nevezzük ezt, vagy nagy kezdőbetűs Önuralomnak?

Jól hangzik, és igaznak is tűnik azt mondani, hogy az egyik oldalon ott van a magasabb akaratnak való megadás, a másikon pedig az önuralom és az önfegyelem. A valóságban azonban szerintem ez a különbség nem mindig egyértelmű. Az egyik fokozatosan átmehet a másikba.

Vannak emberek, akik azt mondják, hogy minden tettüket a szellem irányítja. Én azonban hosszú ideig tanultam olyan mesterektől is, akiknek a viselkedése sok kérdést vetett fel.

WIE: Sok tettük valóban kérdéseket ébresztett?

Dan Millman: Igen. Ők azonban mindig azt állították, hogy mindent a követőik legfőbb javáért tesznek. Nos, ebben nem vagyok biztos.

Úgy érzem, hogy a megadás rendkívül erőteljes és fontos dolog, de annak megtanulása, hogyan adjuk át magunkat, finom érzéket és gyakorlatot igényel.

Ugyanez igaz a kedvességre is. Könnyű azt mondani, hogy „légy kedves”, de hogyan legyünk valóban kedvesek? Mit jelent kedvesen cselekedni?

Segítsünk át egy idős hölgyet az utca túloldalára, hogy aztán az esernyőjével megüssön bennünket, mert valójában nem akart átmenni? Vagy ha a házastársunk feldúlt miattunk, maradjunk nyugodtak, és mosolyogjunk rá? Lehet, hogy ez nem is olyan kedves viselkedés. Talán kedvesebb visszakiabálni, ha a másik fél éppen vitába akar bocsátkozni velünk.

A megadás és a kedvesség gyakorlása tehát finom érzéket és megkülönböztető képességet igényel.

Miért fontosabb a cselekvés, mint a motiváció keresése?

Az akarat visszaszerzése és a „csak tedd meg” szemlélet

WIE: A „Szerezd vissza az akaratodat” című fejezetedben érdekes különbséget teszel. Azt írod, hogy ha meg akarjuk változtatni az életünk irányát, kétféle utat választhatunk.

Az első lehetőség az, hogy energiánkat és figyelmünket arra fordítjuk, hogy rendbe tegyük az elménket, megtaláljuk a fókuszunkat, megerősítsük a saját erőnket, felszabadítsuk az érzelmeinket, és pozitív eredményeket képzeljünk el. Így talán kialakítjuk magunkban az önbizalmat, a bátorságot, az elszántságot és az elköteleződést, amelyek végül elegendő motivációt adnak ahhoz, hogy megtegyük, amit kell.

A második lehetőség pedig egyszerűen az, hogy megtesszük.

Az első megközelítés sokkal népszerűbbnek tűnik, a második viszont nyilvánvalóan hatékonyabbnak hangzik. Mi változik meg abban az emberben, aki úgy dönt, hogy egyszerűen csak cselekszik?

Dan Millman: A legtöbben csak akkor tanulunk meg egyszerűen cselekedni, amikor már kimerítettük az összes többi rövid utat, könnyű megoldást, pszichológiai trükköt és motivációs technikát, amelyek nem működtek.

Miután kipróbáltuk a tudatalattira ható hanganyagokat, az önhipnózist, a megerősítéseket, a vizualizációkat, az inspiráló előadókat, a bátorító szavakat és a pozitív belső párbeszédet, végül szembesülünk a létezés egyik alapvető kérdésével: „Megteszem, vagy nem?”

Végre szembenézünk a valósággal. Végső soron nem kell „visszaszereznünk az akaratunkat”, „megtalálnunk az önbizalmunkat” vagy „kifejlesztenünk az önfegyelmünket”. Még azt sem kell elhinnünk vagy kijelentenünk, hogy képesek vagyunk rá.

Egyszerűen csak meg kell tennünk.

Nem kell megfelelő lelkiállapotban lenned a cselekvéshez

Annak megtétele, amit meg kell tennünk, nem igényel semmilyen különleges belső állapotot vagy érzést. Egyszerűen csak cselekednünk kell.

Mi azonban makacsul reménykedünk abban, hogy találunk valamilyen rövid utat, valamilyen könnyebb megoldást. Szívesebben dolgozunk a belső világunkon néhány napig, néhány évig vagy akár egész életeken át, mintha közben valami hasznosat csinálnánk. Olyan ez, mintha egy könyv megírása helyett hosszú ideig csak a ceruzáinkat hegyeznénk.

De végső soron mire vezethető vissza az életünk? Hogyan alakítjuk át azt, amit tudunk, olyasmivé, amit valóban meg is teszünk?

A függőségek leküzdése és a cselekvés ereje

A könyvem egyik recenzense azt írta: „Millman túlságosan leegyszerűsíti a dolgokat. A függőknek azt tanácsolja, hogy egyszerűen hagyják abba a függőséget, ahelyett hogy kezelési programot keresnének.”

A valóságban bizonyos embereknek én is javaslok kezelési programokat. Akár tizenkét lépéses programban vesznek részt, akár a Névtelen Kábítószer-függők vagy az Anonim Alkoholisták közösségéhez csatlakoznak, akár a barátaik és családtagjaik segítségét kérik, akár eljutnak a mélypontra, vagy eléggé megijednek, esetleg inspirációt kapnak a változáshoz, végül mindenki ugyanúgy hagy fel a függőséget okozó viselkedéssel: egyszerűen abbahagyja.

El kell jutniuk ahhoz a ponthoz, amikor valóban megteszik ezt. Egyeseknek ehhez sok köztes lépésre van szükségük.

Én azonban azt javaslom, hogy hosszú távon sok időt és fájdalmat takaríthatunk meg, ha felismerjük: képesek vagyunk irányítani a viselkedésünket, és akkor is megtehetjük azt, amit szükséges, ha éppen nincs hozzá kedvünk.

Hogy mi az a varázslatos pont, amely eljuttat bennünket ehhez a felismeréshez? Amikor készen állnak meghallani, meg fogják tenni. Addig pedig végtelen órákat tölthetnek a belső megoldásokkal és a pszichológiai, újkori spirituális megközelítésekkel való foglalkozással.

A „csak tedd meg” elve a megvilágosodás gyakorlatában

Hogyan válik a cselekvés spirituális gyakorlattá?

WIE: A „csak tedd meg” hozzáállás az önuralom fontos részének tűnik szinte minden olyan ember szerint, akivel a témával kapcsolatban beszéltünk. Szerinted ez a megközelítés a megvilágosodás egyik összetevője is lehet?

Dan Millman: A Nike sem tudta, mit talált ki, igaz?

Úgy gondolom, hogy a „csak tedd meg” elve mindenképpen része annak a megvilágosodásgyakorlatnak, amelyet én tanítok.

Ez a gondolat annak felismerését jelenti, hogy képesek vagyunk irányítani a viselkedésünket a saját akaratunk vagy a rajtunk keresztül működő magasabb akarat segítségével.

Istennek való megadást úgy értelmezem, mint egy jelképes kifejezést arra, hogy felszínre hozzuk magunkból a legjobbat, a legmagasabb eszményeinket és belső mintáinkat. Kapcsolatba lépünk azzal az Istennel, erővel, intelligenciával vagy szeretettel, amely bennünk van, majd engedjük, hogy megmutatkozzon.

Ahelyett tehát, hogy úgy tekintenék erre, mintha valami kozmikus vagy misztikus erőre várnánk, amely fentről belénk költözik vagy megszáll bennünket, inkább egy gyönyörű jelképes folyamatnak látom: felszínre hozzuk önmagunk legjobb oldalát, majd ennek megfelelően cselekszünk.

Tehát igen, a „csak tedd meg” elve mindenképpen fontos összetevője annak, amit a mindennapi megvilágosodás gyakorlatának nevezek.

Az emberi fejlődés és a spirituális képességek kapcsolata

Az emberi potenciál kibontakozása és a tudat fejlődése

WIE: A magazinunk e számához beszélgettünk az emberi képességek kibontakoztatásának mozgalmában az egyik legismertebb képviselővel, Michael Murphyval is, aki az Esalen Intézet alapítója.

Ő úgy gondolja, hogy az emberi elme és test működéséről, valamint a képességek fejlesztéséről szerzett modern ismereteinket az egész emberi faj evolúciójának összefüggésében kell vizsgálnunk.

Véleménye szerint a különböző területeken tevékenykedő rendkívüli emberek úttörő munkája azt a lehetőséget tükrözi, hogy idővel az egész emberi faj átalakulhat. Te hogyan látod a saját munkádat ebben az evolúciós összefüggésben?

Dan Millman: Engem személy szerint nagyon érdekel a különböző tanítók, írók és kommunikátorok szellemi hagyománya, vagyis az a tanítói vonal, amelyhez kapcsolódnak. Ez a háttér ugyanis sokat elárul arról, mit tanítanak, és segít világosabban megérteni a megközelítésüket.

Anthony Robbins például számos személyiségfejlesztési területen tanult, vállalatokkal és értékesítéssel foglalkozott, valamint elsajátította az NLP-t, vagyis a neurolingvisztikus programozást is. Ez is része annak a szellemi háttérnek, amelyből merít.

Michael Murphyra pedig nagy és pozitív hatást gyakorolt Sri Aurobindo. Amit az előbb leírtál, az nagyon is Aurobindo szemléletére emlékeztet.

Egy fény, sok lámpás: különböző utak ugyanahhoz a valósághoz

Én mindig visszatérek az „egy fény, sok lámpás” hasonlatához. Mindannyian az élet különböző megközelítéseit írjuk le, vagy más-más rádióállomásra hangolódunk.

Akik Michael rádióállomására hangolódnak, azok valamivel jobban érdeklődnek a képességek, a sziddhik – vagyis a rendkívüli képességek –, a sport és más területek iránt, mint én.

Lehetséges, hogy valóban fejlődünk, és különböző képességekre teszünk szert. Ez érdekes lehetőség. Személy szerint azonban úgy gondolom, hogy ennek nagyon kevés köze van a megvilágosodáshoz.

Bizonyos áttörések, sziddhik és pszichikai képességek megnyilvánulása lehet. Elképzelhető. De nem gondolom, hogy ezek a megvilágosodáshoz vezető lépcsőfokok lennének.

Úgy gondolom, hogy valaki úgy is lehet megvilágosodott, hogy semmilyen különleges képességgel vagy erővel nem rendelkezik. Lehetséges, hogy minden pontosan úgy marad, ahogyan most van.

A kedvesség többet ér a rendkívüli képességeknél

Szeretem felidézni Aldous Huxley történetét, aki számos spirituális hagyományt és tanítást tanulmányozott. Nem sokkal a halála előtt valaki megkérdezte tőle: „Aldous, ennyi év után mit tanultál?”

Azt válaszolta: „Kissé zavarban vagyok, de az egészet össze tudom foglalni néhány szóban: próbálj meg egy kicsit kedvesebb lenni.”

Számomra ez minden különleges képességnél többet jelent.

Talán azért is gondolom így, mert tornászként én is bemutattam bizonyos „rendkívüli képességeket”, olyan dolgokat hajtottam végre, amelyekre mások nem voltak képesek, és amelyek nagy benyomást tettek az emberekre. Ezek azonban nem tettek boldoggá, és nem tettek megvilágosodottabbá sem. Egyszerűen csak gyakorlati készségek voltak.

Ha gyakorlati szinten megtanulunk kétszer olyan messzire dobni egy labdát, magasabbra ugrani vagy gyorsabban futni, ha erősebbé válik az agyunk, vagy akár arra is képessé válunk, hogy az elménkkel mozgassunk tárgyakat, mindez funkcionális szempontból nagyon hasznos lehet.

Talán ezek az új képességek még abban is segíthetnek, hogy megvilágosodottabb társadalmat hozzunk létre. Talán. Én azonban személy szerint nem azonosítom a rendkívüli képességeket a megvilágosodással, és nem is tekintem őket a megvilágosodás szükséges előfeltételének.

Mi az emberi lehetőségek legmagasabb rendű megnyilvánulása?

WIE: Mit tekintesz az emberi képességek legmagasabb rendű megnyilvánulásának?

Dan Millman: Minden ahhoz kapcsolódik, amiről eddig beszéltünk: a kedvességhez, az Istennel való egységünk felismeréséhez, az egymással való egységünk felismeréséhez – és nem csupán ezek felismeréséhez, hanem tényleges megéléséhez is.

Gyakran jóval azelőtt felismerünk valamit, hogy képesek lennénk a mindennapi életünkben is megvalósítani. Mindannyiunknak voltak már felismerései, megértései és mélyebb belátásai, de akár tíz évbe is telhet, mire egy egyszerű felismerést valóban beépítünk az életünkbe, és a gyakorlatban is megélünk.

Ezért az emberi lehetőségek legmagasabb rendű megnyilvánulása szerintem nem pusztán a felismerés, hanem az, amikor valóban annak megfelelően élünk.

Dan Millman ma már nem törekszik a megvilágosodásra

WIE: Még mindig törekszel a megvilágosodásra?

Dan Millman: Nem. Valamikor – már nem is tudom pontosan, mikor – érdekesebbé vált számomra, hogy mosolyt csaljak mások arcára.

Mostanra nincs különösebb indítékom vagy célom. Jól érzem magam a jelen pillanatban. Ezt teljesen őszintén mondom.

/Az tnterjú Dan Millmannel Craig Hamilton készítette./ 

Közzétette/Fordította: Sandal / www.fenyorveny.hu 
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is! Iratkozz fel a HÍRLEVÉLRE, hogy ne maradj le az oldal frissítéseiről.
Csatlakozz és kövess be az oldalhoz tartozó platformokon is: PINTEREST, X, INSTAGRAM, TELEGRAM, YOUTUBE, TIKTOK, – és FACEBOOK!

awaken

Ha szeretnél, akkor nézzél szét a többi oldalamon is: 
Angyalmandala Design oldalamon egyedi készítésű (AI mentes) vászonmandalákat találhatsz, illetve angyali kristályokat (angyali energiákkal feltöltve), angyali vezetésű mandala festményeket és képeket, és egyéb angyali kézműves termékeket vásárolhatsz! 

Angyalok Fénye oldalamon pedig minden nap új angyali üzeneteket találhatsz, amik saját közvetítések. Illetve megismerheted az angyalok világát.
Várlak szeretettel!